Férfi vízi BL: az OSC kilenccel verte a szívós Hannovert

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 21:38
null
Andrija Prlainovics négy gólt lőtt a Hannovernek (Fotó: Madar Dávid)
Az OSC-Újbuda is megnyerte második mérkőzését a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, így két forduló után százszázalékos mérleggel állnak a csapatok a sorozatban.

A Szolnok pénteken, a Ferencváros szombat kora délután győzött a második fordulóban, este az OSC-n volt a sor a német Hannover ellen.

Amennyiben a Hannover meg akarta tréfálni az ellenfelet és a nézőket a bemelegítés közben, sikerrel tette. A német csapat játékosai rommá lőtték a kapu mögötti reklámtáblát, és a Nyéki uszoda sokat látott pálmái is megsínylették a gyenge próbálkozásokat – ehhez képest az OSC elleni meccsen olyan lövéseket eresztettek meg a németek, hogy mindenki csak nézett.

Persze ez csak arra volt elég, hogy a Hannover ideig-óráig tartsa a lépést az OSC-vel, amely szintén nem akármilyen gólokkal jelentkezett. Az első negyed vége előtt mintegy három másodperccel Andrija Prlainovics olyan csavart ejtéssel vette vissza a vezetést, ami csak a legjobbak sajátja.

A második negyed némiképp kaotikus percei után az OSC nyugodott meg leghamarabb, és Drasko Brguljan révén először vezetett három góllal. Ekkor már lehetett érezni, hogy a Hannover nem bírja erővel a hazaiak által diktált szédületes tempót.

A harmadik negyedben ráadásul még egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoltak az újbudaiak, akik rendre lefordultak ellenfelükről, és ezt rendre ki is használták. Manhercz Krisztián harmadik gólja után már 14–7-re vezetett az OSC, ettől talán kissé túlzottan meg is nyugodott, mert két gyors találattal életjelet adott a Hannover. A tarthatatlan Prlainovics azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket.

Az OSC konstans módon három gólt kapott az első három negyedben, de mindig eggyel többet lőtt – négy, öt és hat szerepelt az eredményjelzőn – így aztán az utolsó nyolc percet már egészen nyugodtan várhatta. A végére az is belefért, hogy a személyi hibákat bőkezűen és következetlenül osztogató játékvezetők Prlainovicsot is kiszórják – addigra már kézben volt a három pont. Az OSC a hajrában még tovább növelte a különbséget, és teljesen megérdemelten nyert 19–10-re.

„Sokat készültünk a Hannover ellen, mert vannak olyan játékosai, akik egy az egyezésben világklasszisok – mondta Kovács Gergő. – Úgy érzem, őket sikerült is semlegesítenünk, de az első két negyed még szoros volt, mert nem állt össze a védekezésünk. A harmadik negyedtől azonban kijött a két csapat közötti különbség.”

A fordulóban utoljára vízbe ugró OSC ezzel a sikerrel saját maga és a magyar csapatok hibátlan mérlegét is megőrizte. Amíg az előző idényben egyszer sem fordult elő, hogy ugyanabban a fordulóban mind a három magyar csapat egyszerre győzni tudott volna, addig az aktuális idényben ez már a második alkalom.

Két forduló után nem is lehetne tökéletesebb az összkép.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ, B-CSOPORT
A-HÍD OSC ÚJBUDA–WASPO HANNOVER
(német) 19–10 (4–3, 5–3, 6–3, 4–1)
Budapest,
Nyéki uszoda, 300 néző. Vezette: Rakovics (szerb), Obradovics (montenegrói)
OSC:
B. MITROVICS – Erdélyi, PRLAINOVICS 4, DRASKO BRGULJAN 3, Seman 1, Ukropina 2, Randjelovics 1. Csere: Ubovics 2, Bundschuh, MANHERCZ K. 5, Salamon F. 1, Kovács Gergő. Edző: Vad Lajos
HANNOVER:
Schenkel – Radovics 1, Darko Brguljan 2, Zech, Muslim 1, Nagajev 2, Real 1. Csere: Preuss, Corusic 1, M. Brguljan 1, Schütze 1, Rotermund. Edző: Karsten Seehafer
Gól – emberelőnyből:
8/4, ill. 11/5
Gól – kettős emberelőnyből:
–, ill. 1/0
Gól – ötméteresből:
2/2, ill. 1/0
Kipontozódott:
Bundschuh (24. p.), Nagajev (26. p.), Prlainovics (30. p.)
MESTERMÉRLEG

Vad Lajos:
– Tudtuk, hogy a Hannover két negyeden át bírja tartani a lépést velünk, addig nyugalomra és türelemre intettem a csapatot, és kértem, hogy a harmadik negyedben robbantsunk. Az a nyolc perc már elég jelentős különbséget hozott az eredmény tekintetében – és a kiállítások szempontjából is. Utóbbival azonban nagyon helyesen nem foglalkoztak a játékosok, és tették tovább a dolgukat.
Karsten Seehafer:
– Az első két negyedben kifejezetten jól játszottunk, és a második kettő sem nézett ki olyan borzasztóan, mint az eredmény sugallja. Rengeteg emberelőnyt hagytunk ki, és noha az ellenfél kapusa nagyszerűen védett, ebben bőven benne voltak a mi hibáink is. Erővel sem bírtuk a végjátékot, túl sokat kivett belőlünk, hogy végig rohantunk az eredmény után.

KORÁBBAN
FTC-TELEKOM–
CN MARSEIILE (francia) 13–7 (3–0, 4–2, 2–1, 4–4)

További eredmények
Pro Recco (olasz)–Terrassa (spanyol) 15–5
Havk Mladost Zagreb (horvát)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 21–11

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pro Recco 2 2 28–14 6
2. OSC 2 2 32–20 6
3. FTC 2 2 28–19 6
4. Mladost 2 1 1 31–24 3
5. Terrassa 2 1 1 14–20 3
6. Marseille 2 2 16–26 0
7. Hannover 2 2 22–34 0
8. Tbiliszi 2 2 16–30 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik