EGER–STEAUA BUCURESTI (román)

Murisics látványos csavarjával a bukarestiek kezdték jobban a mérkőzést, és hamar elléptek két góllal (0–2). A magyar csapat a negyed második részére tudta felvenni a ritmust, és kicsivel az első szünet után már vezetett is (3–2).

A harmadik negyed elején már az egriek vezettek kettővel (6–4), ekkor azonban Murisics újabb csavarral indított hadjáratot, és csakhamar újra a bukarestieknél volt az előny (6–7).

Az elképesztő gólzáport hozó harmadik felvonásban volt még egy fordulat, ezúttal az egriek produkáltak egy 3–0-s szériát (9–7), és egy gólos előnnyel várhatták a végjátékot (9–8).

Itt pedig már nem volt kérdés, Hosnyánszkyék bedarálták ellenfelüket (12–9), így a csoport másodikjaként zárva várják negyeddöntős ellenfelüket.

A TÖBBI MECCSEN

Az OSC a sima (3–0) első negyed után egy kicsit meginogott a másodikban, de a második félidő elején újra felvette a ritmust, és már a harmadik nyolc perc közepére (9–4) eldöntötte a mérkőzést a nyeretlenül záró Partizan ellen (14–6).

A címvédő Szolnok esélyt sem adott a Sabadellnek, Milan Alekszics találata az első negyed hajrájában már 3–0-s előnyt jelentett, a nagy szünet előtt szépítő spanyolok (5–2) pedig a harmadik felvonásban ötször is kapituláltak (10–2). A magyar együttes végül 14–4-re nyert, és a harmadik helyen jutott tovább a csoportjából a nyolcas döntőbe, és így az A-csoport 2. helyezettjével csap össze a negyeddöntőben.

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 14. FORDULÓ
A-CSOPORT
A-HÍD-OSC-ÚJBUDA
PARTIZAN BEOGRAD (szerb) 14–6 (3–0, 2–3, 5–3, 4–0)
Nyéki uszoda, 150 néző. V: Ohme (német), Manea (román)
OSC:
BISZTRITSÁNYI – Erdélyi 1, Salamon, Randjelovics, SEMAN 2, Drasko Brguljan 1, Burián 1. Csere: UBOVICS 3, Tóth M. 1, Kovács Gábor 2, Bundschuh 2, Hegedüs 1. Edző: Tóth László
PARTIZAN: Riszticsevics – Vucsinics 1, Radonjics, Lukics, Lazics 1, Radanovics, AKSZENTIJEVICS 2. Csere: Andrejevics 2, Jankovics, Manojlovics, Kasum, Tomics. Edző: Sztefan Csirics
Gól – emberelőnyből: 9/6, ill. 8/3
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 2/1
Kipontozódott: Tomics (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Tóth László:
– Az volt a legfontosabb, hogy nyerjünk. Jó, hogy nagy különbséggel sikerült, de ha eggyel győzünk volna, annak is örülnénk, hiszen az volt a célunk, hogy pozitív élménnyel kezdhessük el a bajnoki bronzcsatát. Helyén kell kezelni a sikert, hiszen szombaton már fontos mérkőzés vár ránk. Volt összjáték, voltak szép megoldások elöl és hátul is, remélem, tudunk ezekből építkezni. Ha egyszer működik valami, annak máskor is mennie kell.
Sztefan Csirics: – Nem tudom, miért játszottunk ilyen rosszul, négy gólt kaptunk két méterről, így nem lehet vízilabdázni olyan csapat ellen, mint az OSC.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN
Olympiakosz Pireusz (görög)CNA Barceloneta (spanyol) 14–10 (4–2, 2–3, 5–3, 3–2)
AN Brescia (olasz)Waspo Hannover (német) 11–9 (4–1, 2–3, 3–3, 2–2)
Jug Dubrovnik (horvát)–Dinamo Moszkva (orosz) 15–10 (2–2, 4–2, 6–5, 3–1)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olympiakosz 14 12 1 1 153–102 37
2. Dubrovnik149
14
147–113
28
3. Barceloneta 14 8 3 3
137–102 27
4. Brescia 148
24114–106
26
5. Dinamo Moszkva1464
4
141–12322
6. Hannover 14 4
10 133–142 12
7. OSC 14 3 1
10 103–126 10
8. Partizan Beograd 14
14 91–187 0

B-CSOPORT
SZOLNOKI DÓZSA–ASTRAPOOL SABADELL (spanyol) 14–4
(3–1, 2–1, 5–0, 4–2)
Szolnok, 400 néző. V: Dervieux (francia), Castagnola (olasz)
SZOLNOK: KARDOS G. – YOUNGER 3, Prlainovics 1, Mezei T. 2, Jansik D. 1, ZALÁNKI 2, Gocics. Csere: Bátori, M. ALEKSZICS 3, Milos Csuk 1, Kis G., Fülöp B. 1. Edző: Cseh Sándor
SABADELL: Mardones – Gorría 1, Muller, S. Cabanas, BUSTOS 1, López-Escribano, Carrasco 1
Csere: Carillo, Mataso, Fenoy 1, Gallego, V. Cabanas. Edző: Salvador Gómez
Gól – emberelőnyből: 5/5, ill. 7/3
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: –
Úgy alakult a mérkőzés, ahogy reméltük. Voltak pontatlanságaink, de végig jó hozzáállással játszottunk. Azt kértem a csapattól, hogy fegyelmezetten védekezzünk és így is tettünk.
Salvador Gómez: –  Puhán védekeztünk, lassan, nem kellő intenzitással játszottunk. Ám azt figyelembe kell vennünk, hogy Európa egyik legjobb csapatával találkoztunk.

ZF-EGER–STEAUA BUCURESTI (romániai) 12–9 (2–2, 3–2, 4–4, 3–1)
Eger, 400 néző. V: Carlos Ortega (spanyol), Luca Bianco (olasz)
EGER: B. Mitrovics – Csucskovics 1, HOSNYÁNSZKY 4, VLAHOPULOSZ 5, BEDŐ 1, Rasovics, Kovács G. Csere: Decker, Angyal, Avramovics, HÁRAI 1, Biros B. Edző: Dabrowski Norbert
STEAUA: DIAKONOW – Ghiban 1, D. Filipovics, BULJUBASICS 2, MURISICS 2, Delgado 2, Gheorghe 1. Csere: Chiovenau, Radoi, Popescu, Teohari 1, Goanta. Edző: Andrei Iosep
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 8/2
Kipontozódott: Goanta (31.)
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: –
Sorozatban elszenvedett három vereség után fontos volt számunkra , hogy végre győzelemnek tudjunk örülni. A célkitűzésünket teljesítettük, megszereztük a csoportban a második helyezést. A bukarestiek ellen ilyen meccsre számítottam, Küzdenünk kellett a sikerért, amely a végén jó játékkal is párosult.
Andrei Iosep: –
A találkozó első felében sikerült megvalósítani amit elterveztünk. Jól játszottunk, rendben volt a védekezésünk, szoros volt az eredmény. A hajrában az egriek minőségi játékosai eldöntötték a mérkőzés sorsát. Összességében elégedett vagyok, a BL-ben mutatott szereplésünkkel.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Spandau 04 Berlin (német)–Jadran Herceg Novi (montenegrói) 13–13 (3–3, 2–1, 2–2, 6–7)
AZC Alphen (holland)–Pro Recco (olasz) 5–24 (1–6, 1–6, 2–6, 1–6)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Pro Recco 14 13 1 186–80 39
2. EGER 14 10
1 3
134–87 31
3. SZOLNOK1410
4
169–9930
4. Spandau 14 8
1 5 133–125 25
5. Jadran Herceg Novi 14 6
2 6
128–126 20
6. Steaua Bucuresti 14 4
10
109–152 12
7. Sabadell 14 3 11
115–174 9
8. Alphen 14 14 87–218 0

 

NYOLCAS DÖNTŐ (GENOVA) 
A nyolcas döntő résztvevői
Olympiakosz (görög), Jug Dubrovnik (horvát), Barceloneta (spanyol), Brescia (olasz), Pro Recco (olasz), EGER, SZOLNOK, Spandau (német)
 
DÖNTŐ (június 9., szombat)
   
   
A 3. HELYÉRT (június 9., szombat)
   
   
ELŐDÖNTŐ (június 8., péntek)
   
   
   
NEGYEDDÖNTŐ (június 7., csütörtök)
Olympiakosz–Spandau  
Barceloneta–Eger  
Jug Dubrovnik–Szolnok  
Brescia–Pro Recco  
   
AZ 5–8. HELYÉRT (június 8., péntek)
   
   
   
AZ 5. HELYÉRT (június 9., szombat)
   
   
A 7. HELYÉRT (június 9., szombat)