Férfi vízi BL: csoportelsőként jutott tovább az OSC

Vágólapra másolva!
2017.09.17. 16:23
A házigazda orosz Sintez Kazanyt is legyőzte, így száz százalékos teljesítménnyel, csoportelsőként jutott tovább az A-Híd-OSC-Újbuda férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája első selejtezőköréből.

A magyar együttes – amely a legutóbbi két kiírásban is innen indulva jutott főtáblára – az első negyedben még hátrányban volt a hazai medencében játszó riválissal szemben, a folytatásban azonban magasabb sebességi fokozatra kapcsolt, s a négygólos Lukas Seman vezérletével simán győzött.

A csoportból az első két helyezett (az OSC mellett a házigazda) jutott tovább.

A második selejtezőkört, melyben már az Eger is érdekelt lesz, szeptember 29. és október 1. között rendezik.

A vasárnapi sorsoláson eldőlt, hogy a két magyar csapat összekerült, és az F-csoportban a francia CN Marseille, a görög ANC Glyfada, valamint az olasz CC Napoli együttesével találkozik. Az első és a második helyezett jut tovább.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
1. SELEJTEZŐKÖR (Banja Luka)

A-HÍD-OSC-Újbuda–SZINTYEZ KAZANY (orosz) 10–6 (1–3, 4–1, 4–0, 1–2)
Banja Luka. V:
Savinovic (horvát), Abramovics (montenegrói)
OSC: Bisztritsányi – Salamon 1, Randjelovics 1, Erdélyi 2, Seman 4, Tóth M., Drasko Brguljan. Csere: Barabás (kapus), Kolozsi, Hegedüs 1, Juhász Zs., Bundschuh, Ubovics 1. Edző: Petik Attila
KAZANY: Antonov, Galimzjanov (kapusok), Zinnatullin, Ogyincov, Bugajcsuk 1, Klikovac 1, Fatahutgyinov, Marzuki 2, Sztyepanik, Rizsov-Alejnyicsev, Zakirov 2, Ginijatov. Edző: Andrej Bjelofasztov
Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 7/1
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Bundschuh (31. p.), ill. Zinnatullin (15. p.), Ogyincov (19. p.), Bugajcsuk (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Petik Attila:
– A mérkőzés elején kihagytuk a helyzeteket, mert jobban zárt az orosz védelem, de nem kezdtünk el idegeskedni. A második negyed elején vettük át az irányítást, türelmesen végigvittük a támadásainkat, a védekezésünk is összeállt, s végül felőröltük az ellenfelet. A csoportelsőség volt a célunk, örülök, hogy sikerült hibátlanul továbbjutnunk.
További eredmények: Portuense (portugál)–Banja Luka (bosnyák) 10–5, Szintyez Kazany (orosz)–Terrassa (spanyol) 6–4, Terrassa–Banja Luka 23–7

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
A-Híd OSC Újbuda–Banja Luka (bosnyák) 30–2 (11–1, 3–0, 10–0, 6–1)
A-Híd OSC-Újbuda–CN Terrassa (spanyol) 11–5 (4–1, 1–1, 4–2, 2–1)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
A-Híd OSC-Újbuda–CF Portuense (portugál) 22–3 (5–0, 4–0, 4–0, 9–3)

A csoport végeredménye: 1. OSC 12 pont, 2. Kazany 9, 3. Terrassa 6, 4. Portunese 3, 5. Banja Luka 0

2. SELEJTEZŐKÖR, CSOPORTBEOSZTÁS
E-csoport:
Mladost Zagreb (horvát), Duisburg (német), Szpartak Volgográd (orosz) Jadran Herceg Novi (montenegrói)
F-csoport: EGER, Marseilles (francia), OSC, Glifada (görög), Napoli (olasz)
G-csoport: Brescia (olasz), Sabadell (spanyol), Utrecht (holland) Mornar Split (horvát)
H-csoport: Vuliagmeni (görög, Crvena zvezda (szerb), Digi Oradea (román), Szintyez Kazany (orosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik