A Fradi tökéletes évet zárt, miután minden sorozatot megnyert, ahol elindult. A csapat tavasszal megvédte a címét az Európa-kupában, majd 18 év után újra aranyérmet szerzett a magyar bajnokságban. Az új idényben pedig az Európai Szuperkupa, a Magyar Kupa és a Magyar Szuperkupa is az együttes vitrinjébe került.

Ezek után nem meglepő, hogy a WWPCA-nál Varga Zsoltot választották meg 2018-ban a világ legjobb edzőjének. A rangos elismerést negyedik alkalommal osztották ki, de most először kapta klubot irányító szakember. Az első két évben Szerbia szövetségi kapitánya, Dejan Szavics lett a legjobb, miután világbajnokságot, majd olimpiát nyert, 2017-ben pedig Ivica Tucak kapta a díjat az után, hogy Horvátországgal világbajnoki aranyérmes lett, a magyar válogatottat legyőzve a Margitszigeten.

Hatalmas megtiszteltetés ez a díj. Több szempontból is örülök. Az első, hogy a vízilabdaszakma, a legjobb edzők engem tartanak érdemesnek erre a díjra. A másik, hogy úgy érzem, ez annak a szemléletnek is a sikere, amivel dolgozom. Köszönettel tartozom a csapatomnak az elvégzett munkáért és azért, hogy bizalmat szavaznak nekem. Szeretném megköszönni a klub vezetésének az elmúlt évek támogatását és hitét bennem és a munkámban” – mondta Varga Zsolt a fradi.hu-nak