Férfi vízi: a Fradi megnyerte az Európai Szuperkupát!

Vágólapra másolva!
2018.11.30. 21:16
Magyar siker a férfi vízilabda Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzésen: az FTC-Telekom Waterpolo 7–7-es eredményt követően, ötméteresekkel legyőzte a görög Olympiakoszt a Komjádi uszodában péntek este megrendezett csatában.
Öröm a Fradi-padnál (Fotó: Balogh László) – A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Öröm a Fradi-padnál (Fotó: Balogh László) – A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

A mérkőzés előtt nyugodtan, mosolygósan, vidáman sétált el a zsűriasztalhoz Cseh Sándor – összehasonlíthatatlanul nyugodtabban, mosolygósabban és vidámabban, mint egy éve, amikor a Szolnoki Dózsa edzőjeként készült az Európai Szuperkupára.

„Fradi-győzelmet” – esztendeje a várakozásaival kapcsolatban sem válaszolt volna így a szakember, de televíziós szakkommentátorként, a medencepartról mi mást is kívánhatott volna a vízilabdaünnepre, amelyen az Eurokupa-győztes FTC-Telekom ellenfele a Bajnokok Ligája-első görög Olympiakosz volt.

Ahhoz képest, hogy Genovában, a BL júniusi nyolcas döntőjén a heves hellének teremtették a legjobb hangulatot, a Komjádiban az Olympiakosz játékosait maximum az ellenfélnek járó tiszteletteljes és szolid taps fogadta, hiszen nem utaztak görög szurkolók a csúcsmérkőzésre.

A Fradi-tábor bezzeg zúgott, amit a bemutatását általában egy biccentéssel tudomásul vevő Varga Zsolt edző is felállva és integetve köszöntött.

„Sok múlik azon, hogy a bekk Andro Buslje meddig lehet a vízben, ha kap egy-két faultot, utána könnyebbé válik” – jegyezte meg Cseh, míg más szakértők arról beszélgettek, döntő lesz, mennyire kapja el a fonalat Josip Pavic, az Olympiakosz olimpiai bajnok kapusa.

Jelentjük, a horvát védő még a harmadik negyedben is csak egy kiállításnál járt, mivel a bírók engedték a kemény játékot, Pavic elkapta a fonalat, Konsztantinosz Murikisz pedig feladta a leckét a ferencvárosi védőknek. Fogni sem volt egyszerű, ám tőle elszakadni és felúszni a támadáshoz majdnem lehetetlen. Az első öt perc nemhogy gólt, ítéletet sem hozott, de soha unalmasabb „úszkálós” időszakot ne lásson néző.

Nem is unatkozott a publikum, ellenben kissé megdermedve figyelte, ahogyan 1–1 után Georgiosz Derviszisz majdnem tökéletes ejtéssel előnyt szerzett az Olympiakosznak, amely aztán 4–2-es előnnyel fordult a harmadik negyedre.

„Száz kisleány, egy gólra vár” – zengte a tábor, a játékosok pedig túl is szárnyalták az „igényt”, hiszen előbb a vállával még a héten is kezelt Sztefan Mitrovics, majd a csapatkapitány Varga Dénes lőtt emberelőnyös gólt, hogy aztán a „cséká” a már kiegészülő ellenfélnek is bombázzon egyet. Ráadásul 4–3-as hátrányban Vogel Soma ötöst hárított, így lett 3–5 helyett 5–4.

„Zseni!” – hördült fel a szurkolók egyik fele, míg a másik – szigorúan az elismerés kifejezésére – valamilyen nyomdafestéket nem tűrő szót használt, amikor 5–5-nél Varga Dénes Kállay passzából közelről betette a meccs gólját.

Ugyan minden FTC-találatra jutott egy kapufa, igazán 14 másodperccel a vége előtt, 7–7-nél fagyott meg a vér az erekben, amikor Manolisz Milonakisz lövése csúszott végig a lécen...

Akárcsak egy éve, jöhettek megint az ötösök – de ezúttal zöld-fehér örömmel, hiszen míg két Olympiakosz-pólós is hibázott, a nyáron igazolt Kállay Márk bevágta a negyedik ötöst.

A két Varga, Zsolt és Dénes szépségdíjas csobbanással ért vízbe, ám rögvest repültek a társak is – az öt éve még a kiesés ellen harcoló csapat felért a kontinens csúcsára!

Nyolcadszor született magyar siker az Európai Szuperkupáért: a Fradi harmadszor nyert (1978, 1980, 2018), a zöld-fehéreken kívül pedig az OSC (1979), a Vasas (1985), az Újpest (1994), a Honvéd (2004) és a Szolnok (2017) hódította el a serleget.

A győztes zöld-fehérek a serleggel (Fotó: Balogh László)
A győztes zöld-fehérek a serleggel (Fotó: Balogh László)

 

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPAI SZUPERKUPA, KOMJÁDI USZODA
FTC-Telekom Waterpolo–Olympiakosz (görög) 7–7
(1–1, 1–3, 4–1, 1–2) – ötméteresekkel 4–2
Komjádi uszoda, 1600
néző. V: Buch (spanyol), Severo (olasz)
FTC:
VOGEL SOMA – SZ. MITROVICS 2, VARGA DÉNES 3, Jaksics, Mezei, YOUNGER 1, Vámos. Csere: Jansik Sz., Német T., KÁLLAY 1, Gór-Nagy. Edző: Varga Zsolt
OLYMPIAKOSZ: PAVIC – Gunasz, Buslje, JENIDUNIASZ 1, Murikisz 1, Milonakisz 1, Funtulisz. Csere: Obradovic, NIKOLAIDISZ 2, Szkumbakisz, DERVISZISZ 2, Argyropulosz. Edző: Thedorosz Vlahosz
Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 8/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– Nagyon nehezen indult a mérkőzés, ahogyan azt előzetesen gondoltuk. Az első két negyedben bármennyire is meccsben voltunk, a befejezéseink nem voltak tökéletesek. A védekezésünk addig is jól működött, és miután ritmust váltottunk, a támadójátékunk is feljavult. Hullámzó meccs volt, amit az ötméteresek döntöttek el, ezúttal ez nekünk kedvezett, míg tavaly nem.
Theodorosz Vlahosz: – Elképesztő meccs volt, olyan, amilyenre számítottunk. Volt esélyünk
a győzelemre, de két fontos emberelőnyben sem lőttünk gólt, így az ötösök döntöttek. Elismerésem a Ferencvárosnak, ám a saját csapatomra is büszke vagyok, hiszen a Bajnokok Ligája megnyerésével begyűjtöttük a legfontosabb trófeát.

A győztes csapat: FTC-Telekom (Gárdonyi András, Gór-Nagy Miklós, Nikola Jaksics, Jansik
Szilárd, Kállay Márk, Mezei Tamás, Sztefan Mitrovics, Német Toni, Pohl Zoltán, Aaron
Younger, Varga Dénes, Vámos Márton, Vogel Soma; edző: Varga Zsolt)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik