Árral szemben – a vízilabda gyökereihez tértek vissza a bajnok Szolnoknál

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2017.05.13. 12:19
null
Cseh Sándor a megszokottól eltérő módszereket is alkalmaz a Szolnoknál (Fotó: Koncz György)
Amíg manapság szinte mindenki pszichológussal készül, a Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabdacsapata úgy szerezte meg a bajnoki címet, hogy Cseh Sándor edző nem vette igénybe mentális szakember segítségét.
ARANYGENERÁCIÓ

Cseh Sándor a magyar vízilabda egyik legjobb évében, 1976-ban született. A 41. születésnapját szeptember 5-én ünneplő szakember ugyanabban az évben született, mint Kásás Tamás, vagy éppen Biros Péter, szóval ő is az aranygeneráció tagja. Ráadásul szerepelt is Kemény Ferenc utánpótlás-válogatottjában, de a junior-világbajnok csapatból kimaradt.

Később aztán a Szolnok mellett szerepelt Egerben és az Ybl-nél, illetve megfordult Svájcban, Németországban és Olaszországban, sőt Szaúd-Arábiában is.

Fiatalon, 32 évesen kezdett edzősködni, és az utánpótlás mellett a felnőtteknél is számítottak rá. Anno éppen csak bent maradt a Szolnokkal az ob I-ben, aztán ahogy a klub, ő is folyamatosan fejlődött. S ugyan a 2012 és 2014 közti időszakban a szakmai igazgató Kovács István irányított a kispadról is, Cseh Sándor végig ott volt mellette, míg a három bajnoki címet szerző gárdának ő volt a vezetőedzője.

Érdemes figyelni Cseh Sándorra. Noha a Szolnok edzője nem ünnepelteti magát, mégis olyat húzott, ami ellentétes a profi sportban mostanság megszokott irányvonallal – az ebben való hit mellett pedig meggyőző érvet tud felhozni: a bajnoki címet.

„Tavaly nyáron sokat gondolkoztam azon, hogyan lehet fejlődést elérni a vízilabdában – mondta Cseh Sándor, aki szerdán sorozatban harmadszor lett bajnok a Szolnoki Dózsa-Közgéppel. – Arra jutottam, hogy a sportágakon beül is vannak hullámzások, a játékosok pedig azt érzik hiánynak, ami éppen nincs. Nyolc-tíz éve a vízilabda is elindult egy irányba: profik lettek a körülmények, az edzésmunka, végtelenül alaposak a videoelemzések, sok csapat dolgozott pszichológussal, coachingot is alkalmaztak, rendszeresen összetartásokat szerveztek. Azt éreztem, épp ennek az ellenkezőjére van szükség. Évekig dolgozott velünk egy remek szakember, Sági Andrea, ebben az idényben azonban nem kértem a segítségét, és csak akkor volt összetartás, amikor spontán alakult. Visszatértünk a gyökerekhez, a vízilabda olyan sport, amelyben a legjobb pszichológus maga a játékos és a társai. Több játékosban elveszett, hogy »Nekem oda kell mennem, tiszta erőből kiemelkedem, és átlövöm az ellenfél blokkját!« Fontos az egyéni játék, az egyéni felelősség, hogy mindenki érezze, súlya van annak, amit tesz.”

Ugye, mostanában nem sok ilyet olvasnak? Nem lehet azt mondani, hogy akkor mostantól kötelező ezzel a módszerrel készülni, az viszont tény, hogy Szolnokon működött – tudjuk, még hátravan a Bajnokok Ligája hatos döntője, de a Dózsa a BL-csoportját is megnyerte, amire korábban nem volt példa.

SZOLNOK: 20/9

Az elmúlt húsz évben hat magyar csapat összesen hat edzővel szerzett bajnoki címet. A húsz aranyéremből kilenc „dolgozik” Szolnokon, hiszen a triplázó Cseh Sándor mellett ott van a Dózsa szakmai igazgatója, Kovács István is, aki hatszor nyert a Honvéd mestereként (2001–2006).

Az ob I-ben dolgozó edzők közül csak az ötszörös bajnok Földi László előzi meg Cseh Sándort, kettejükön kívül még az Egerrel győztes, az akkori idényt másodedzőként kezdő, de januárban vezetőedzővé előlépő Dabrowski Norbert (2014), illetve a Fradival első (2000) Vad Lajos nyert bajnoki címet, míg az OSC-t a bronzéremig vezető Tóth László a Szentes női csapatával volt aranyérmes.

Cseh hozzátette: évek óta megszűnt az a fajta edzésmetódus, hogy a szezon elején alapoznak, majd hetente egy-két meccset játszanak. Nem is a naptárt nézik – nem is tűnt fáradtnak a társaság. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a csapat mellett dolgozzon Vincze Gergő szárazföldi edző és Kulcsár Zsanett masszőr, hiszen a szolnoki stáb nem csak a Cseh, Kósz Zoltán edzőpárosból áll.

„Voltam azért olyan Szolnoknak is az edzője, amelyet első évemben a kiesés elleni harcra kellett felkészíteni – folytatta Cseh. – Aztán fejlődött a klub, szóval az ob I végét, közepét és elejét is kipróbáltam. Már hosszabb ideje az élbolyban vagyunk, kiváló játékosokkal dolgozom, akik attól is jók, hogy megcsinálják, amit az edzőjük mond. Ez nemcsak a Szolnok-játékosokra igaz, hanem a magyar bajnokság első négy helyezett klubja mindegyik pólósára. Mindenki azt gondolja, ezek a játékosok már mindent tudnak, ami nyilván igaz, de el kell nekik mondani, mit akarunk játszani, hogy például védekezésben melyik kezük legyen fent, mikor induljanak előre, mikor jöjjenek vissza, hová álljanak. A topjátékosok abban különböznek, hogy ezeket a feladatokat egymás után többször és jobban tudják megcsinálni.”

Sorozatban harmadszor ünnepelhetett bajnoki címet a Szolnok (Fotó: Török Attila)
Sorozatban harmadszor ünnepelhetett bajnoki címet a Szolnok (Fotó: Török Attila)
HOSSZÚ TÁVON

Összeállításunkban Cseh Sándor említette, hogy a Szolnokra érkező játékosok nemcsak átutazók a csapatnál, hanem hosszabb távra terveznek. Ennek kapcsán összegyűjtöttük, hogy a keret mostani tagjai közül ki hányadik szezonját töltötte most a klubnál.

8: Hangay Zoltán
6: Zsivko Gocics, Kis Gábor
5: Milan Alekszics
4: Jansik Dávid, Vámos Márton
3: Mezei Tamás, Nagy Viktor, Varga Dénes
2: Fülöp Bence, Aaron Younger
1: Ugo Crousillat, Kardos Gergely, Andrija Prlainovics, Szatmári Kristóf

A Szolnok sikere kapcsán természetesen meg kell említeni a biztos anyagi hátteret is, az új uszodát, amely Cseh szerint az egyik legjobb hangulatú hazai pálya. Ráadásul a játékosok, akik Szolnokra igazolnak, két-három évet, de akár négyet-hatot is a klubnál töltenek. A nélkülözhetetlen háttér mellett e munka gyümölcse, hogy az elmúlt három idényben a Szolnok három bajnoki és kupagyőzelmet, továbbá egy Szuperkupa-elsőséget szerzett.

És még hátravan az idei BL-finálé, amelyben szintén nem lehet lelkizni: oda kell menni, és le kell győzni mindenkit!

Így ünnepelt a bajnokcsapat

ÚJRAÉPÍTÉS

Az aktuális edzői felfogás mellett a bajnoki diadal is szóba került a Cseh Sándorral folytatott beszélgetés során. A szakvezető elmondta: az elődöntőben nemcsak az erős OSC-vel, saját magukkal is meg kellett küzdeniük. A párharc előtt azt kérte a csapattól, fogja fel úgy az egy hetet, mint egy edzőtábort, amivel persze az utolsó meccs élét is tompítani akarta…

„Az elődöntő során elkezdtük újraépíteni a játékunkat, aztán a fináléban is megvolt az egész évben sokat gyakorolt alaptaktikánk, de több új dolgot is csináltunk; meg kell dicsérnem a játékosokat, mert már az Eger elleni első meccsen jól végrehajtották ezeket, így hittek benne utána is” – mondta Cseh, hozzátéve, hogy minden sorozatban vannak hullámvölgyek, csak az a kérdés, meddig tartanak.

A Szolnoké a Fradi ellen 13–6-ra megnyert bajnokin kezdődött, amikor 11–1 után játékosai olyan dolgokat csináltak, amilyeneket nem engedhetnek meg maguknak, majd két fordulóval később kikaptak Egerben, és ugyan az Olympiakosz elleni idegenbeli BL-rangadóra összekapták magukat, abban az időszakban kiengedett a brigád. Majd következett a bajnoki döntő és a sima szolnoki diadal.

„Folyamatosan bennem van a győzelem iránti vágy, egy sima alapszakaszmeccsen, sőt edzőmérkőzésen is nyerni akarok. Remélem, ez nagyon sokáig így marad, ha esetleg nem Szolnokon vagy nem a bajnoki címért, akkor kisebb célért – folytatta Cseh, aki csapatával az elődöntőben kezdi meg a Bajnokok Ligája budapesti final sixét, amelynek megnyerésével koronázhatná meg az idényét. – Ezt nem így fogom fel, az is nagy szó, hogy újra van magyar csapat a legjobb négy között… Nagy vágyunk, hogy bejussunk a döntőbe, de felesleges két hétig ezt hajtogatni, attól nem leszünk jobbak az elődöntőben.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik