A magyar póló ereje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.20. 15:26
null
Vári Attila (Fotók: MVLSZ)
A reflektorfény továbbra is erős, ami nem csoda: az előző nyári olimpián mindössze a vízilabda-válogatottak képviselték hazánkat a csapatsportágak terén, két héten keresztül nekik (is) szurkolt az ország, abszolút középpontban a csapatok, amelyektől Tokióban is markáns szereplést vár a nagyérdemű. (x)

 

Igen ám, de már a kvalifikáció is roppant embert próbáló feladat!

Avagy pólóban is határozottan nő a konkurencia, nem véletlenül mondja Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, hogy „Komoly sportszakmai feladat!Mindent alárendelünk a válogatottak olimpiai részvétele érdekében, hiszen ez a magyar vízilabda szempontjából abszolút kulcskérdés.”

Ennek szellemében a sportdiplomácia terén is nagy a mozgolódás, és az első „akadályt” sikerrel vettük, hiszen a jövő évi, olimpiai kvalifikációs női Világliga Szuperdöntő rendezését több pályázóval szemben sikerült elnyerni. És ez talán „csupán” az első lépés...

No, de ne szaladjunk ennyire előre!

Már csak azért sem, mert 2018-ban is történtek olyan események, amelyek optimizmusra adnak okot, amelyek erősítik a sportágba vetett hitet, amelyek bizonyítják, a magyar pólóra továbbra is a nemzeti értékként lehet és kell tekinteni.

 

Az év csapata a magyar férfiválogatott!

Rögvest itt van a december 16-ai Nemzetközi Úszószövetség (FINA) immáron hagyományos év vági gálája, amelyen a méltán népszerű Hosszú Katinka és edzője, Petrov Árpád mellett a magyar vízilabdát is díjazták! Merthogy 2018-ban az év csapatának a magyar férfiválogatottat, szövetségi kapitányának pedig Märcz Tamást választották! Mielőtt a kétség kívül rosszul sikerült Európa-bajnoki szereplés miatt bárki felszisszenne, gyorsan rögzítsük: a Világliga Szuperdöntőjében ezüstérmet nyert a csapat, a berlini Világkupán pedig 19 esztendő után szerzett hazánknak aranyérmet!

„Nagyon nehéz egy olyan évben jól teljesíteni, amikor ennyi esemény van. Nem volt könnyű a formaidőzítés. Sajnos a számunkra rendkívül értékes Európa-bajnokságon nem tudtunk a dobogón zárni, viszont két nem várt fantasztikus érmet sikerült begyűjteni. Ugyanakkor ezeknek is van jelentősége, hiszen kvalifikálni lehetett a jövő évi világbajnokságra” – fogalmazott Märcz Tamás, akinek 2019-ben, fogalmazzunk úgy, „rejtett tartalékok” is a rendelkezésére állnak.

Hogy mire gondolunk?

Erősítésnek „rejtett tartalékok”

A németek elleni októberi világliga-selejtezőn a válogatottba visszatérő Varga Dénes, Hárai Balázs kettősre. Merthogy a két, nemzetközi szinten is kimagasló játékosnak tekinthető bajnokunk a brutálisan megnövekedett meccsszám, a kiégés elkerülése miatt az előző válogatott szezont kihagyta, a nyáron pihent, és újult erővel vetette bele magát a harcba. Az eredményt látjuk: pazar, ellenállhatatlan formában pólóznak, nem kérdés, velük sokat, nagyon sokat erősödik majd a csapat.

Az újjáalakult csapat, tegyük hozzá!

Tegyük hozzá, hiszen a felejthetetlen 2017-es hazai világbajnokság miatt az olimpiai csapatépítés úgymond egy esztendőt váratott magára – ötkarikás játékok utáni világbajnokság még sohasem volt ennyire fontos számunkra. Így ebben az évben jött a váltás, új játékosok kaptak és kapnak esélyt, szépen formálódik, tapasztal meg olyan dolgokat a csapat, amelyeket meg kell tapasztalnia.

„A hároméves ciklus első évéről beszélhetünk, amelyben pozitív és negatív meglepetések is értek. Várható volt, hogy lesznek nehézségeink, sőt ha a szívünkre tesszük a kezünket, kimondhatjuk: nem is volt benne feltétlen a levegőben, hogy mi komoly érmeket szerezhetünk. Aztán szereztünk, amire lehet építeni, főként azért, mert izgalmas, meghatározó év elé nézünk” – fűzte hozzá a szövetségi kapitány, utalva a tornyosuló 2019-es feladatokra. Sorban az Európa Kupára, a Világligára és elsősorban a világbajnokságra. És a 2020-as, szintén olimpiai kvalifikációs januári budapesti Európa-bajnokság sincs olyan messze...

 

Női csapatunk is letette az alapokat

Pont ugyanezek várnak női válogatottunkra is! Arra a csapata, amely voltaképpen ugyanebben a cipőben jár, avagy a vb miatt szintén idén kezdődött a csapatépítés. Hogy jó az út, az eredmények igazolják: Bíró Attila irányításával eljutott a társaság az Európa Kupa hatos döntőjébe, majd a barcelonai Európa-bajnokságon igazolta, képes felvenni a versenyt bárkivel. Az Olaszország elleni negyeddöntőt fantasztikus játékkal, emlékezetes befejezéssel nyerte meg, és jutott ezzel a legjobb négy közé. Az éremszerzés ezúttal nem sikerült, de a tapasztaltabb riválisok is elismerték, erre a magyar válogatottra is jó lesz figyelni.

„Minden idők talán legfiatalabb, 21 éves átlagéletkorú csapattal esélyünk volt nyerni. Sokat kísérleteztünk, sohasem titkoltuk, keressük azokat a játékosokat, akikre a jövőben a legmagasabb szinten érdemes számítani, akik nem csupán a jelen, hanem a jövő csapatában is helyet kaphatnak. A Világliga, de még az Európa Kupa is azt a célt szolgálta, hogy megkapja mindenki a lehetőséget, és valóban, ha minden meccset pusztán eredménycentrikus szemüvegen keresztül néztünk volna, aligha cserélgetünk ennyit a kereteken. Mind a két sorozat hasznos tapasztalatokat adott, sok minden kiderült, talán mondhatom azt, letettük az alapokat. Eszméletlenül felgyorsult a női vízilabda, ehhez folyamatosan kell alkalmazkodni” – értékelt Bíró Attila, aki Märcz Tamáshoz hasonlóan a honi klubokban szereplő játékosokra építhet, lévén összes kerettagja itthon játszik.

Klubsikerek, utánpótlás-érem és tarolás Mastersben

És ezzel elékeztünk klubcsapatainkhoz, amelyek 2018-ban is parádésan szerepeltek a nemzetközi porondon. Elég csak azt megemlíteni, hogy a női Európai Szuperkupa-győztes a LEN-kupán nyert Dunaújváros, a férfi győztes pedig az Euro-kupa serlegét megvédő FTC lett! Mihók Attila és Varga Zsolt csapata egyaránt a regnáló Bajnokok Ligája-győztest (az orosz Kirishit, illetve a görög Olympiakoszt) múlta felül ötméteresekkel. Rajtuk kívül meg kell említeni az UVSE női együttesét, amely a legrangosabb kupában, az Euroligában jutott a négyes döntőbe, továbbá a Szolnok és az Eger férficsapatát, amelyek a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjéig jutottak el!

Parázs, emlékezetes, szórakoztató mérkőzésekben és sikerekben tehát e tekintetben sem volt hiány az évben.

Utánpótlás-fronton kiemelendő a fantasztikus hangulatú, szombathelyi fiú ifjúsági világbajnokság, amelyen közönségsikert aratva a jövő reménységei Horváth János irányításával bronzérmet szereztek, illetve a leány junior Európa-bajnokság, amelyen a négy közé jutott a Faragó Tamás vezette csapatunk.

És a 2017-es hazai világbajnokságon sok mosolyt idéző pillanata után ne feledkezzünk meg a sportág Masters-csapatairól sem: a kranji Európa-bajnokságon öt arany-, két ezüst- és három bronzéremmel zártak a magyar együttesek, nyugodtan mondhatjuk, taroltak a viadalon.

 

Vári Attila: „Hiszem, hogy a dicső múltat fényes jövő követi.”

Tartalmas esztendő után hasonló következik – Vári Attila amondó: „A vízilabda népszerű, komoly sport, ám a mai világban állandó kihívásokkal állunk szemben. Sportágunk nézettsége jó, ám ezt nem csupán szinten kell tartani, hanem javítani kell rajta. Különböző képzéseken keresztül – gondolok itt például a Testnevelési Egyetemmel aláírt megállapodásunkra – szakértelemmel juthatunk el a gyerekekig is, ami az alfája és ómegája a sportszakmai témakörnek. A kormányzat által biztosított társasági adós fejlesztések során minőségi közösségi terek, uszodák, létesítmények épülnek, amelyekbe a szülők szívesen engedik el a gyermekeiket. Mint gyakorló szülő állíthatom, a jó környezet, a minőségi sportesemény képes magával ragadni a gyermeket, aminek a hatása felbecsülhetetlen. Növeli a sporttal kapcsolatos érzéseket, ezáltal magát a sportolást, és igen, idővel a nézőszámot is. Nem elfelejtendő persze, hogy minden az iskolákban kezdődik, tanulás nélkül nincs sportolás sem, szóval a nevelés értékében hiszek, hiszünk a csapatommal. Ezt minden eszközzel igyekszünk segíteni! Ebben nőttem fel, ez a múltunk, a jelenünk és a jövőnk is. A vízilabdában mindig nagyon komoly tudással rendelkező, értékrendjükben is kimagasló emberek tanítottak – ez biztosítja azt, hogy ott lehessünk a top sportágak között.A magyar vízilabda nagy család, hiszem, hogy a dicső múltat fényes jövő követi!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik