Gyarmati Dezső vízben, labdával (is) a legtöbbet tudta, a mosolyhoz pedig nem kell kommentár

Négy éve ment el, 2013-ban. Akkor már jó ideje járókerettel közlekedett, de a tekintetében, a hangjában, a szavai erejében még nyolcvan felett is ott volt a szuggesztív, az általa jónak tartott ügyekért mindenekfelett kiálló, bárkivel szembeszegülő ifjú Gyarmati Dezső.

Már-már történelmi, nagyszerű és tartalmas életet élt, amelynek vonalvezetése hollywoodi filmért kiált, hiszen átívelt mindenkin és mindenen. A Rákosi-kor sportolói bálványától ’56-ig, „disszidálástól” hazatérésig, irigyelt asszonyoktól játékosként és edzőként nyolc olimpiai éremig, visszhangos sikerektől ugyanilyen visszhangos botrányokig, a rendszerváltozás parlamenti képviselőségétől egészen addig, hogy egy letűnt kor utolsó bölénye lett, akinek öröksége, ha másban nem, utódaiban él tovább, hiszen a magyar sport egyik legnagyszerűbb családfájának is ő áll a tetején.

Jóképű volt, intelligens és hazafi, épp elég ahhoz, hogy minimum gyanakodva fogadja a csúnya, buta és hazaáruló rendszer.

Az élete kész regény, ha Gyarmati Dezső nem a Kárpát-medencében, hanem a tengerentúlon születik a világra, és nem pólózik, hanem valamelyik népszerű amerikai sportra adja a fejét (nyilván abban is világklasszis lett volna, efelől nincs kétség), élelmes életrajz- vagy forgatókönyvíróját az Isten sem menti meg az Oscartól.

Idehaza nem viselték el, hogy szuverén, gondolkodó és szókimondó figurája volt annak a beteg kornak, amelyik a legkevésbé éppen ezt a hármat tolerálta, és ha véletlenül bárkinek is aktualizálni lenne kedve, Gyarmati Dezső cselekedeteinek valódi tétje volt: bátor 1956-os szerepvállalására, undorító módon meghurcolt második felesége, Bara Margit melletti kiállására, még a ’80-as moszkvai ikonügyre is rámehetett volna az élete, de minimum a karrierje. Másoknak rá is ment volna, ám mások nem voltak háromszoros olimpiai bajnokok, és főleg nem voltak Gyarmati Dezsők.

Nyolc olimpián járt – mind a nyolcról érmet hozott haza a csapata. Gyűlölte azt a rendszert, amelyben felnőtt, a sors fintora, hogy épp október 23-án született. Kínosan figyelt is rá, hogy a születésnapjára 1956 után is a nagy nyilvánosság előtt koccintson, amitől természetesen különösen agyára ment az őt körülvevő hivatalos világnak.

 GYARMATI DEZSŐ
Született: 1927. október 23., Miskolc
Elhunyt: 2013. augusztus 18.,
Budapest
Sportága: vízilabda
Eredményei
Játékosként:
3x olimpiai bajnok (1952, 1956, 1964), olimpiai 2. (1948), olimpiai 3. (1960), 2x Európa-bajnok (1954, 1962)
Edzőként: olimpiai bajnok (1976), olimpiai 3. (1980), világbajnok (1973), 2x vb-2. (1975, 1978), 2x Európa-bajnok (1974, 1977), világkupagyőztes (1977)

Próbálták regulázni, keretek közé szorítani, betörni, büntetni és félreállítani – teljességgel lehetetlen volt, egyszerűen nem fért össze Gyarmati habitusával. 1956-ban épp a Széna téren szállított kórházba sebesülteket, és építette a barikádot, amikor nagy nehezen meggyőzték, hogy mindenkinek jobb, ha inkább olimpiai bajnoki címig vezeti a válogatottat Melbourne-ben, mint hogy az életét adja Budapesten a forradalomért.

Magától értetődő, hogy ő állt olimpiai küldöttségünk forradalmi bizottságának élén. Ausztráliába érkezve, amikorra megtudták, hogy idehaza a szovjet tankok győztek, olyan tartással szállt le a gyászszalaggal átkötött lyukas nemzeti lobogóval a kezében a gépről, mint egy tábornok. Az is volt. A magyar vízilabda tábornoka, aki játékosként és segédedzőként is valódi irányítója volt Rajki Béla helyett az ’56-os, majd később a ’72-es csapatnak.

Börtönbe sohasem zárták, de amikor ’57-es külföldre távozása után (Melbourne-ből feleségével, Székely Évával együtt még hazatért, ám kislányukkal, a nem egészen hároméves Andreával együtt végül az emigráció mellett döntöttek) 1958-ban az amnesztia ígéretével hazatért, a játéktól eltiltva egy csepeli kricsmiben dolgozott csaposként. Ami második feleségével, a világszép Bara Margittal történt, alighanem abban is ott van, hogy a férjét Gyarmati Dezsőnek hívták. Az ünnepelt színésznőt pályája csúcsán keverték bele aljas módon, a suttogó propaganda és a sunyi rágalmak eszközével az ún. Onódy-ügybe, amellyel nemcsak az akkori vendéglátós királyt csinálták ki, hanem tönkretették a művésznő karrierjét és az életét is. Gyarmati Moszkvából 1980-ban ikonokat hozott haza (1966-ban művészettörténészként is diplomázott), s akkora ügyet kerekítettek belőle, hogy azt talán még a rendszer sem hitte el. Az olimpiai bronzért nem járt bocsánat.

Az élete kész regény…

Olyan bal keze volt, mint senkinek, dobott vele egész pályás gólt, de ha kellett, kiállított kapusa helyett védett is (Eb-n, ’54-ben, megnyerték…), és a szovjetek irdatlan medvéjével, Msvenieradzéval is csak ő bírt el védekezésben. Univerzális volt, amikor egy vitatott klubváltás miatt épp soros eltiltását töltötte, a Ferencváros hokisaival is bajnoki címet nyert, mint ahogyan fiatalon bokszolt és kézilabdázott is.
Mindenhez köze volt, mindenben kikérték a véleményét, Zádor Ervin sem véletlenül, hanem az ő javaslatára úszott ki a kispad helyett a közönség felé Melbourne-ben, amikor a szovjet Prokopov közepesen keményen arcba könyökölte: a vérző fejű magyar pólós fotója bejárta a világsajtót, és az olimpia legnagyobb sztorija lett, az egész világot a mi ügyünk mellé állította, a medencében megnyert arany ehhez képest szinte másodlagos volt.

Eredményeit, tisztségeit, elismeréseit lehetetlen felsorolni, arannyá vált a kezében, amihez nyúlt. Az a minimum, hogy a Halhatatlanok Klubjában és a Nemzet Sportolói között ott volt a helye, és ha már ott volt, rögvest a társak élére is állt, mert a legjobbak között is a legjobb akart lenni. Mint ahogyan magától értetődött az is, hogy 1990 után ott ült a kormányzó Magyar Demokrata Fórum frakciójában az első szabadon választott országgyűlés tagjaként.

A magyar sport egyik legkülönlegesebb családjának volt a feje, első felesége, Székely Éva olimpiai bajnok, egykori veje, a kajakos Hesz Mihály szintén, nagyobbik lánya, Andrea ezüstig, de az Európa-bajnokságokon aranyakig jutott a medencében; unokája a pólóban junior-világbajnok Hesz Máté és a jelen egyik úszósztárja, Szilágyi Liliána is.

A magyar sport legnagyobbjai közül ő volt, akit stílusa és intelligenciája évtizedeken át felülemelt a mindennapok szürkeségén. Puskás Öcsi elment, Papp Laci morgolódva itthon maradt, Balczó bezárkózott önként vállalt száműzetésébe – Gyarmati végig ott volt a fősodorban, hangosan és harcosan vállalta a konfliktusokat, ám a maga kelet-európai, ugyanakkor már-már hollywoodi sztárságában túlélte mindegyiket. Igazi XX. századi magyar hős volt, sohasem tartotta a száját, de ezt is megtehette, mert több volt, mint akikkel szemben tartania kellett volna.

Gyarmati Dezsőnél a szigorú tekintet, a lehengerlő elegancia maga volt a lázadás: tehettek nekem egy szívességet. Egy ország irigyel(het)te érte.