A dobogó a cél mindkét pólócsapatunknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.08.29. 10:02
null
Hosnyánszkyék a németek ellen kezdenek (Fotó: Szabó Miklós)
Vasárnap, a nyitó napi program harmadik párjában, 13 órától csap össze a magyar és a német férfiválogatott a zágrábi vízilabda Európa-bajnokság csoportkörében. Az erősebbik nemnél 12 nemzeti együttes részvételével zajló tornával párhuzamosan, ugyancsak a horvát fővárosban, keddtől medencébe szállnak a nők is: náluk nyolc csapat, köztük a magyar küzd meg a kontinensviadal érmeiért.

A férfiaknál két hatos csoportban zajlik az Eb első szakasza, s a körmérkőzések dömpingjében Kemény Dénes alakulata rögtön a németek után, hétfőn az „ősi mumus” szerb csapattal találkozik, majd szerdán a görögök, pénteken az oroszok, vasárnap, az alapszakasz befejezéseként pedig a macedónok jönnek.

A magyarok célja természetesen ezúttal sem lehet más, mint a dobogós helyezés elérése, ám a szakmai végcél mégiscsak és újfent a soros olimpia, a 2012-es londoni csúcsesemény, ott kell majd megint igazán nagyot alkotnia a vízben az egymás után három nyári ötkarikás játékokon is első Kemény-csapatnak.

Önmagukban is van persze értékük az Eb-érmeknek, hiszen a kontinensviadal a legjelentősebb idei sportági vetélkedő az európai póló számára, ám külön tétje is akad a zágrábi földrészközi találkozónak. A horvátországi seregszemlén ki lehet harcolni a 2011-es sanghaji világbajnokságon való indulás jogát. Elvben csak az első három válik vb-indulóvá, a gyakorlatban azonban jóval gyengébb helyezéssel is kijuthatnak csapatok a 16 csapatos kínai vb-re. Mégpedig azért, mert az idei nagy – selejtezőnek is számító – tornákon már több válogatott hozzájutott a világbajnoki kvalifikációhoz, ennél fogva ezek a gárdák – a világligagyőztes Szerbia, a második, amúgy Európa-bajnoki címvédő Montenegró, aztán a világkupán Szerbia mögött végző Horvátország, az ott harmadik Spanyolország és a vk-5. Románia, tehát öten – már „nem számítanak”.

Vagyis ha ad absurdum ez az öt együttes foglalná el a mostani Eb első öt helyét, még a nyolcadik pozícióban záró válogatott is kijuthatna Sanghajba.

A világligát és a világkupát egyformán kihagyó magyar válogatott nem holmi alsóházi pozícióra készül a Mladost-uszodában, hanem a legjobb négy közé. A szövetségi kapitány egyértelműen az elődöntőbe jutás feladatát fogalmazta meg, a játékosok pedig összebeszélés nélkül is medáliát, jó néhányan kifejezetten aranyat várnak maguktól.

A szeptember 5-én, vasárnap záruló csoportmeccsek után a két hatos első helyezettjei egyből a legjobb négy közé lépnek, míg az elődöntő másik két helyéért a csoportmásodikok a másik szextett harmadikjával játszanak keresztbe, e párok nyertesei szállnak vízbe az érmekért.

A nőknél nyolc együttes viaskodik két négyes csoportban, itt is azonnal elődöntőt ér a csoportelsőség, míg a másodikok-harmadikok keresztbe játszanak a négybe kerülésért. A magyar válogatottnak különösebb izgulni valója nincsen, tudniillik az Eb előtt rendezett új-zélandi világkupán hatodik lett, ennél fogva világbajnoki kvalifikációt harcolt ki magának. Ezzel együtt Drávucz Ritáék is fel akarnak állni a dobogóra az Eb eredményhirdetésekor. Petrovics Mátyás szövetségi kapitány szerint ha csapata úgy játszik Zágrábban is, mint a vk-n, különösen annak hajrájában, bejuthat a négy közé.

„Nagyjából hét egyforma erejű válogatott indul az Eb-n. Sok múlik azon, hogy kellően felfrissült állapotban vágunk-e neki a sorozatnak. Ne feledjük: a csoportban ott vannak az utóbbi időben rengeteget fejlődő spanyolok mellett az olimpiai bajnok hollandok, sok múlik tehát a kezdésen. A sikeres kezdésen, amelyet a hollandok elleni, keddi nyitómeccsen kell elérnünk.”

A gárda a hollandok után két nappal ütközik meg a spanyolokkal, majd zárásul – szombaton – a németek következnek.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, FÉRFIAK – A MAI PROGRAM 
A-CSOPORT
Törökország–Románia 10.00
Olaszország–Spanyolország 18.00 
Montenegró–Horvátország 20.40
B-CSOPORT
Oroszország–Macedónia 11.30
Magyarország–Németország 13.00
Szerbia–Görögország 16.30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik