Vizes vb: Risztov riói kvótát szerzett, Olasz épp lemaradt róla

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.28. 13:00
null
Risztov örül, az olimpiai kvótának
Risztov Éva a 10., míg Olasz Anna a 11. helyen végzett női 10 kilométeren a kazanyi vizes világbajnokságon. A versenyt a francia Aurélie Muller nyerte meg, a holland Sharon van Rouwendaalt és a brazil Ana Marcela Cunhát megelőzve.

Aurora Ponsele volt fókuszban a verseny eleje, az olasz lány óriási tempóval indult meg, mindenkit maga mögött hagyva, de pechjére rossz fehér bóját célzott meg, így nagy kerülővel kellett a boly után erednie, de nem sokkal később már ismét ő vezetett – és még a következő eltévelyedése ellenére is őt követte a mezőny.

Mögötte Keri-Anne Payne és Risztov Éva küzdött a második helyért, majd a magyar versenyző bő háromnegyed óra után előzésre szánta el magát, a vezető helyét pedig csak a fél táv előtt engedte át a francia Aurélie Mullernek. Olasz Anna a 18. helyről szépen kapaszkodott előre, és öt kilométerhez érve már a hetedik helyen állt.

Risztov az ivókiállás ellenére magabiztosan az élre állt a harmadik szakaszban, igaz, annak hajrájában ismét Muller úszott előre, és 7500 méternél a negyedik helyre csúszott a magyar – Olasz Anna pedig a 13. pozícióban fordult az utolsó körre.

Ott viszont Muller, Rachele Bruni és Sharon van Rouwendall gyakorlatilag állva hagyta a mezőnyt, és bár az olasz a végére elfáradt, a francia és a holland elképesztő tempóban ért a célhoz, végül pedig Muller örülhetett.

A magyarok közül Risztov a még kvótát érő 10. helyen végzett, Olasz pedig egy hellyel mögötte, így ő lemarad a riói játékokról.

Risztov Éva: „Nagyon jó verseny volt. Mindig az olimpia előtti évben a legnehezebb a világbajnokság. Sokkal nehezebb a csúcson maradni, mint oda feljönni. Ha valaki megkérdezte volna 2012-ben, hogy ott leszek-e Rióban, az lett volna a válaszom, hogy valószínűleg nem. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott ebben az eredményben.

Annának hatalmas előnye, hogy még fiatal. Nagyon sajnálom, hogy tizenegyedik lett, de azt gondolom, hogy van még esélye olimpiára kijutni.”

Olasz Anna: „Nem jött össze. Úgy látszik, az olimpia nem az én műfajom. Másodjára maradok le egy hellyel az olimpiáról. Huszonöt kilométeren szeretnék érmet nyerni.”

Olasz a 11-es rajtszámban úszott, remélte, hogy elkerüli ezt a helyet...

Ezzel ugyanis ő végleg lemaradt Rióról, mivel egy nemzet csak itt, a vb-n szerezhetett két olimpiai helyet – a folytatásban már csak egy kvótára van lehetőség, és csak azoknak az országoknak, amelynek nem volt versenyzőjük az első tízben. Bár két brazil is bekerült a tízbe, ez Annán nem segít: a FINA-szabályok szerint ugyanis ebben az esetben a rendezőnek járó automatikus, és most felszabaduló kvótát nem a vb-n, hanem az olimpiai selejtező résztvevői között osztják ki.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG (KAZANY)
NŐI 10 KM-ES NYÍLT VÍZI ÚSZÁS

1. Aurélie Muller (francia) 1:58.04.3
2. Sharon van Rouwendaal (holland) +2.4
3. Ana Marcela Cunha (brazil) +22.2
4. Rachele Bruni (olasz) +23.6
5. Anasztaszija Krapivina (orosz) +24.3
6. Poliana Okimoto Cintra (brazil) +24.5
7. Isabelle Franziska Harle (német) +25.7
8. Kalliopi Arauzu (görög) +26.3
9. Haley Anderson (amerikai) +31.6
10. RISZTOV ÉVA (magyar) +32.1
11. OLASZ ANNA (magyar) +35.7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik