Vizes vb: Olasz Anna ezüstérmes 25 kilométeren!

Vágólapra másolva!
2015.08.01. 12:42
null
Olasz Anna ezüstéremmel tér haza Kazanyból (Fotó: MTI – archív)
Olasz Anna ezüstérmet nyert a nyílt vízi úszók 25 kilométeres távján a kazanyi világbajnokságon.

 

Olasz Anna végig az élmezőnyben utazott a nyílt vízi úszók leghosszabb távján, és – miután az előbb rajtoló férfiak „lekörözték” őket – a verseny második felét a táv 2011-es világbajnokával, Ana Marcela Cunhával tempózva tette meg. Cunha és Olasz egyre jobban elhúzott a mezőnytől, a magyar versenyző egy ideig vezetett is, a hajrában viszont a brazil robbantott, és ezt a tempóváltást a 21 éves magyar már nem tudta lekövetni, ám második helye Kovács Rita 21 évvel ezelőtti ezüstje után így is a második magyar érem hosszútávúszásban.

„Ez hatalmas! – nyilatkozta a célba érés után Olasz Anna az M4-nek. – Nagyon-nagyon hosszú volt, az utolsó két és fél kilométernek azt hittem, sosem lesz vége. Amikor utolértek minket a fiúk, Cunhával tapadtunk rájuk, edzéseken is velük úszom, úgyhogy bírtuk az iramot. Ekkor azonban volt egy erős ritmusváltás, és a fiúk tempóját vinni sokat kivett belőlünk. Éreztem, hogy Cunha is fáradt, és nagyon próbáltam kitartani.”

„Egy kicsit kárpótlás ez az eredmény a 10 km után, de alapvetően az olimpiáért jöttem. Nagyon örülök, hogy én szereztem a magyar csapat első érmét Kazanyban” – mondta a 21 éves szegedi lány, aki 10 km-en tizenegyedikként végezve egyetlen hellyel maradt le a riói kvótáról.

VIZES VB, NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, NŐI 25 KM
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 5:13:47.3 óra
2. Olasz Anna (magyar) + 26.1
3. Angela Maurer + 1:20.3
...14. Kiss Nikoletta (magyar) + 16:49.1

A férfiaknál olasz arany született. A verseny csak az utolsó egyenesen dőlt el, – a Harvardon korábban evolúciós biológiát tanuló – Alex Meyer hiába üldözte az olasz Simone Ruffinit, nem volt esélye beérni. Matteo Furlan az 5 km bronza után itt is harmadik, két olasz a dobogón.

VIZES VB, NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, FÉRFI 25 KM
1. Simone Ruffini (olasz) 4:53:10 óra
2. Alex Meyer (amerikai) + 4.4
3. Matteo Furlan (olasz) +1:27.3
… 20. Székelyi Dániel + 21:52.7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik