Vizes vb: „Úgy indultam neki, hogy nyomom, ami a csövön kifér”

Vágólapra másolva!
2017.07.20. 13:31
Mint megírtuk, a franciák nyerték meg a hazai vizes vb-n a nyílt vízi úszók 5 kilométeres csapatversenyét. Az ezüstérmes az Egyesült Államok, míg a bronzérmes Olaszország lett, a magyar csapat a hetedik helyen ért célba. Lássuk, hogyan értékelték a mieink a viadalt.

Juhász Janka, a váltó első tagja:
„Nem volt olyan verekedős a rajt, mint egy nappal korábban, és nem is sikerült rosszul, de úgy érzem, maradt még bennem, aminek viszont nem örülök. Úgy indultam neki a versenynek, hogy nyomom, ami a csövön kifér, mert ezen a távon nincs min gondolkodni. Úgy érzem, ezzel nem is volt gond, ami miatt mégis hiányérzetem van, hogy szerintem a lábam pöröghetett volna jobban és szorosabban tapadhattam volna a fiúk lábvizére. Hátul még nagyot harcoltam a német lánnyal, ez a hetedik hely viszont teljesen reális, szép munka volt.”Juhász Janka, a váltó első tagja:
„Nem volt olyan verekedős a rajt, mint egy nappal korábban, és nem is sikerült rosszul, de úgy érzem, maradt még bennem, aminek viszont nem örülök. Úgy indultam neki a versenynek, hogy nyomom, ami a csövön kifér, mert ezen a távon nincs min gondolkodni. Úgy érzem, ezzel nem is volt gond, ami miatt mégis hiányérzetem van, hogy szerintem a lábam pöröghetett volna jobban és szorosabban tapadhattam volna a fiúk lábvizére. Hátul még nagyot harcoltam a német lánnyal, ez a hetedik hely viszont teljesen reális, szép munka volt.”

Rasovszky Kristóf, a váltó második tagja:
„Úgy érzem, kihoztam magamból a maximumot, de nagyon rossz volt, hogy nem tudtam, melyik riválisom hol és merre van hozzám képest. Két dolgom volt, minél gyorsabban és minél egyenesebben úszni, hogy ne kelljen sokat kerülnöm, és mikor bejöttem a hetedik helyre, kicsit bizakodtam is, hogy a végére talán még ennél is előrébb tudunk jönni. Ilyenkor viszont már nehezebb javítani, mert a mezőny szétszakad, és végül nem is sikerült, csak megtartani a helyet, ami szintén óriási, és nincs miért panaszkodnunk. Ebben most ennyi volt.”

Juhász Janka, Rasovszky Kristóf, Novoszáth Melinda és Gyurta Gergely (Fotó: Földi D. Attila)
Juhász Janka, Rasovszky Kristóf, Novoszáth Melinda és Gyurta Gergely (Fotó: Földi D. Attila)

Novoszáth Melinda, a váltó harmadik tagja:
„Nehéz volt az én köröm, mert két fiú is jött mögöttem, és nincs annál rosszabb érzés, mint amikor elúsznak melletted, még ha fiúk is, és tudom, hogy erősebbek. A helyezés jó, bár nyilván ilyenkor az ember elgondolkodik azon, hogy csak egy helyre voltunk a pontszerzéstől, de teljesen elégedett lehetek az eredményünkkel. Jankával ez életünk első nagy versenye, a fiúk pedig szurkoltak nekünk, biztattak minket, ami nagyon jólesett, és nagyon jó volt velük egy csapatban úszni. Szerintem mindent kihoztunk ebből a váltóból, amit lehetett.”

Gyurta Gergely, a váltó utolsó tagja:
„Először úgy gondoltam, az első hatba be kellene kerülni, ám aztán rájöttem, hogy az időeredmények alapján azért reálisabb az első tíz. Az utolsó körben a brazilok előbb váltottak, mint mi, viszont sikerült felzárkóznom a srác mögé, és nem akartam a végére hagyni, mert nem tudtam, hogyan finisel. Többször is megpróbáltam megelőzni, azonban mindig beúszott elém, fedezte a helyet, nagyon jól csinálta. Nem is tudtam elé kerülni, a végén pedig óriásit hajrázott. Kicsit sajnálom, hogy nem jött össze a hatodik hely, de mindenki kiadta magából a maximumot.”

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS (BALATONFÜRED)
CSAPATVERSENY, 5 KM, DÖNTŐ

Világbajnok: Franciaország (Océane Cassignol, Logan Fontaine, Aurélie Muller, Marc-Antonie Olivier) 54:05.90
2. Egyesült Államok (Brendan Casey, Ashley Twichell, Haley Anderson, Jordan Wilimovsky) +12.20
3. Olaszország (Rachele Bruni, Giulia Gabbrielleschi, Federico Vanelli, Mario Sanzullo) +25.10
...
7. MAGYARORSZÁG (Juhász Janka, Rasovszky Kristóf, Novoszáth Melinda, Gyurta Gergely) +1:17.80

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik