Vívás: rekordok dőlnek Budapesten a hétfőn kezdődő vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.09. 20:23
Az indulók és a részt vevő országok számát tekintve is rekordot dönt a hétfőn kezdődő budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság.

A hazai szövetség honlapjának összegzése szerint a keddi helyzet alapján 115 ország 1068 vívója lép pástra a BOK-csarnokban.

„Az eddigi csúcsot az előző, 2015-ös, moszkvai olimpiai kvalifikációs vb tartotta 899 vívóval és 100 körüli nemzettel” – írja a hunfencing.hu, amely kiemeli, hogy a nevezési határidő lezárult, a szabályok alapján ugyan apró módosulások még lehetnek, de ezektől függetlenül nagy csúcsdöntés születik.

Az előző, 2013-as budapesti vb-n még a 807-es indulói létszámot ünnepelték a szervezők, ehhez képest több mint 30 százalékos a növekedés. A kínai Vuhsziban rendezett tavalyi világbajnokságon pedig csak 770-en léptek pástra.

A szövetség honlapja kiemeli, hogy a részt vevő országok számának növekedésében komoly szerepe van a nemzetközi szövetség (FIE) elnökének, az orosz Aliser Uszmanovnak, aki saját alapítványából támogatja a vívás fejlődő országait többek között azzal, hogy ezeknél egy-egy versenyző költségeit fedezi a világbajnokságra. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy Arubából, Makaóból, Botswanából, Maliból, Nicaraguából, a Dominikai Közösségből, Bruneiből, Ecuadorból, a Virgin-szigetekről, Kamerunból és Togóból is érkezik vívó Budapestre.

Ami a fegyvernemeket illeti, a várakozásnak megfelelően a legnagyobb létszám férfi párbajtőrben lesz: egyéniben 229-en neveztek, csapatban 43 válogatott indul. A hunfencing.hu szerint ezek is új rekordok. A legnagyobb százalékos fejlődést azonban a tőr produkálja: hat éve Budapesten női tőrben 83-an, a férfiaknál 124-en indultak, ez a két adat most 145-re, illetve 190-re nőtt, ezzel a férfi tőr lett a második legnépesebb szakág.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik