Casillas barátnője zavarta meg a spanyolokat?

Vágólapra másolva!
2010.06.17. 19:36
null
Casillas barátnőjéről fotót is készítettek a spanyol kapu mögött (Fotó: BBC)
A spanyol válogatott tagjainak barátnői és feleségei a selección vezetőinek döntése értelmében nem utazhattak el Dél-Afrikába, ám Iker Casillas dekoratív párja a kapu mögött volt a mérkőzés előtt, mivel riporterként dolgozik. Lapértesülések szerint ez megzavarhatta a Real Madrid kapusát a Svájc elleni találkozó előtt.

Kisebbfajta médiaháború robbant ki a spanyol és az angol lapok között Iker Casillas ügyében. Történt ugyanis, hogy a Real Madrid kapusának barátnője a selección kapuja mögött volt a Svájc ellen elbukott meccs előtt, annak ellenére, hogy Vicente del Bosque megtiltotta a feleségek és párok elutazását Dél-Afrikába.

Ám a gyönyörű Sara Carbonero – akit a világ legszebb újságírójának választottak – helyszíni riporterként dolgozik a világbajnokságon, így munkaköri kötelessége volt a pályán lenni a találkozó ideje alatt.

Angol lapok beszámolói szerint Casillas barátnője megzavarta a kapust jelenlétével, aki talán emiatt jött ki nem túl jól a kapujából a svájciak góljánál, amikor Gelson Fernandes nagy kavarodás után gyötörte a hálóba a labdát.

A spanyol AS napilap azonban tiltakozik a szigetországi lapok felvetése ellen, és arról ír, hogy az angolok szándékosan destabilizálni akarják a La Roját.

Ennek ellenére néhány spanyol lap azért kérdésesnek tartja, hogy Casillas barátnője nem volt-e hatással a játékos teljesítményére. Mindenesetre Sara Carbonara – aki a vereség után interjút is csinált párjával – a torna előtt tiltakozott a hasonló felvetések ellen: „Hogy destabilizálnám a csapatot? Kizárt!"

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik