Idén a fiú vízilabda-válogatottak nagyszerűen szerepeltek a világversenyeken, hiszen az U15-ös csapat megnyerte a korosztálynak első ízben kiírt Európa-bajnokságot Bulgáriában, a két évvel idősebb, U17-es együttes pedig bronzérmet szerzett a grúziai kontinenstornán. A juniorok, azaz az U20-as korosztály számára azonban egészen decemberig tolódik az alkalom, hogy összemérje tudását a világ legjobbjaival, hiszen az év utolsó hónapjának tizenkettedik napján kezdődik meg a világbajnokság Kuvaitban. Annak, hogy ennyire kitolódott az esemény időpontja egyszerű oka van: miután nyáron rettentő a hőség a rendező országban, ilyenkor a ideálisak az időjárási feltételek a torna lebonyolítására.

Kemény Kristóf a csapat lelkesedését is kiemelte Fotó: Madar Dávid

Kemény Kristóf a csapat lelkesedését is kiemelte  •  Fotó: Madar Dávid

A világbajnokságon négy csoportban húsz válogatott vesz részt, a magyarok a B jelű ötösbe kerültek Oroszország, Kanada, Spanyolország és Egyiptom társaságában. A Kemény Kristóf és Lukács Gergő által irányított csapat, ha csoportellenfeleivel nem is, de nagyon erős gárdákkal találkozott a nyár folyamán. A budapesti BENU-kupán Szerbia, valamint Montenegró, a varasdi felkészülési tornán az előző két csapat mellett Horvátország és Görögország fiataljaival is játszott. Előbbi kupát megnyerte, utóbbin bronzérmes lett. Azóta pedig a játékosok a hazai bajnokságban pólóznak rendszeresen.

u20 madar 1

Dinamikus védekezésből gyors támadás a csapat egyik erőssége  •  Fotó: Madar Dávid

„Azzal, hogy decemberben lesz a világbajnokság, gyakorlatilag kétszer annyi idő állt rendelkezésünkre felkészülni, mint amennyit alapesetben elképzeltünk. Hogy ez jó-e vagy sem, azt nyilván az eredmény dönti el – vélekedik Kemény Kristóf, akit februárban neveztek ki a juniorválogatott élére. Ha egy csapat nyáron együtt lélegzik, folyamatosan együtt van, az teljesen más, mint amikor klubszezonban egy-két hetente edz egyet. Ez a felkészülés nem mondható megszokottnak. Tavasszal kéthetente tudtunk néhány napos összetartásokat vezényelni, nyáron öt hétig voltunk együtt, az őszi szezonban újra egy-, két-, háromnapos összetartások vannak és a legvégén, a világbajnokság előtt töltünk el kétszer egy hetet közösen. Persze, a több idő abból a szempontból előnyös, hogy nekünk is több alkalmunk akadt válogatni, összerakni a játékot.”

A vezetőedző a játékosok fejlődését is kiemeli. Hangsúlyozza, hogy februárban a kerettagok fele játszott a felnőtt OB I-ben, mostanra már mindegyik játékos az első osztályban szerepel. Ahogy idősödtek, úgy kaptak egyre több szerepet egyesületükben, az pedig a válogatottnak az érdekeit is szolgálja. Így nagyjából ott tart most a felkészülésben a csapat, ahol tervezte.

u20varasdwater

A varasdi torna után  •  Forrás: waterpolo.hu

„A csapatot javarészt megtaláltuk, hamarosan fény derül a végleges keretre is. A kétszer egyhetes összetartáson lesz lehetőségünk végleg felépíteni a játékunkat. Nyáron már nagyon sokat léptünk előre. Akkor az volt a fő cél, hogy megtaláljuk az elképzeléseinknek megfelelő játékosokat. Az sikerült. Az alapjátékot kiépítettük. Azért is, mert tudtuk, ősszel ilyen faramuci helyzet áll elő. A tornákon való szereplésünkkel elégedettek lehetünk, azóta új játékosokat is kipróbáltunk és taktikailag is érettebbé váltunk. Az nem könnyíti a helyzetünket, hogy a kerettagok a klubok és az összetartások között ingáznak, de azt a kétszer egy hetet ki fogjuk használni és mindent véglegesítünk. Szóval, most jön még csak a java.”

A válogatottnak azért sem lesz könnyű a dolga, mert az előzetesen első nyolc helyre rangsorolt, azaz a legjobb együttesek egymás elleni meccsein, mint ahogy korábban is, várhatóan most is nüanszok döntenek. Ráadásul a tornán az 1999-ben született játékosok is szerepelhetnek, a magyar csapatban ebből van a legkevesebb. Sőt, 2002-es és 2003-as korosztályba tartozó fiatalt is találunk a keretben. Kemény Kristóf az életkorokról megjegyzi: az semmilyen terhet nem vesz le a stáb, valamint a csapat válláról, hiszen mindenkit a teljesítménye alapján válogattak. A játékosok pedig azért válogatottak, mert magas szinten képesek végrehajtani a tőlük kért feladatokat. De nem csupán ez az erénye a társaságnak.

„A csapatot jól lövő játékosok alkotják. Mozgékony, gyors és gólerős a válogatott. Mindenki rendkívül lelkes és bízik a másikban. A komplex, dinamikus védekezésből gyors, kreatív támadásba való átmenet igazi erősségünk lehet a világbajnokságon. És azt hiszem, valóban mindennek a lelkességünk lesz az alapja. Aminek azonban fegyelmezettséggel kell társulnia” – teszi hozzá végül a vezetőedző.

A következő összetartásra meghívott játékosok:
Korom Dániel - Vasas
Bányai Márk - Szolnok
Mizsei Márton - Miskolc
Ágh György - BVSC
Aranyi Máté - UVSE
Fekete Gergő - Debrecen
Bóbis Botond- KSI
Vígvári Vince - UVSE
Magyar Márton - Eger
Dala Döme - UVSE
Turnai András - Pécs
Lukács Ábel - Honvéd
Gregor Benedek - Honvéd
Baksa Benedek - Eger
Sugár Péter - BVSC
Szeghalmi Zsombor - Szolnok
Tóth Gyula - Honvéd

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport