Vívás: Noseda Szabolcs magasabb sebességi fokozatra kapcsolt

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.05. 20:19
Címkék
„Még a mozgásomat is megváltoztattam: felvettem a nemzetközi trendeket, tartom a lépést a vívókultúra fejlődésével. Különböző akciókat figyelhettem meg, és sajátíthattam el azokat. Lehetőségem nyílt arra, hogy a felnőttválogatottal együtt edzzek, így küzdhettem többek között Szilágyi Áronnal és Gémesi Csanáddal is. Ennek köszönhetően magasabb sebességi fokozatra kapcsoltam. Persze szükség volt arra is, hogy sokkal alázatosabban, céltudatosabban és keményebben készüljek” − meséli a junior kardvívó-válogatottat Eb-aranyéremig vezető, 19 éves Noseda Szabolcs, hogyan szerezte meg sok esztendő után a válogatottságot ebben az évadban.

A koronavírus-járvány okozta kényszerpihenő első hetét még élvezte a kardvívó Noseda Szabolcs, azóta viszont hiányolja a jól megszokott napi rutint, még az iskolát is. Szerinte az online oktatás kiváló kezdeményezés, ugyanakkor hozzátette, az osztályban kialakult kémiát nem pótolhatja. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy édesapja, Noseda Tibor egyben az edzője is, ráadásul kertes házban élnek, szóval nem kellett elfelejtenie teljes mértékben szeretett sportágát.Noseda Szabolcs, azóta viszont hiányolja a jól megszokott napi rutint, még az iskolát is. Szerinte az online oktatás kiváló kezdeményezés, ugyanakkor hozzátette, az osztályban kialakult kémiát nem pótolhatja. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy édesapja, Noseda Tibor egyben az edzője is, ráadásul kertes házban élnek, szóval nem kellett elfelejtenie teljes mértékben szeretett sportágát.

Noseda Szabolcs egészen más sebességi fokozatra kapcsolt ebben az évadban Forrás: hunfencing.hu
Noseda Szabolcs egészen más sebességi fokozatra kapcsolt ebben az évadban Forrás: hunfencing.hu

Noseda Szabolcs egészen más sebességi fokozatra kapcsolt ebben az évadban  •  Forrás: hunfencing.hu

A Salt Lake City-i utánpótlás-világbajnokság elhalasztása viszont nagyon rosszul érintette a DVSZ sportolóját, hiszen a március eleji, poreci Európa-bajnokságon nagyon elkapta a fonalat, komoly célokkal utazott volna...

Nulla−öt− ez állt az eredményjelzőn a horvátországi Eb-n, a Magyarország−Olaszország fiú junior kardvívó csapatverseny döntőjében az első asszót követően−Nagy Kristófilyen arányban maradt alulLuca Fiorettóvalszemben. Az ifjúsági olimpiai bajnokRabb Krisztiánkövetkezett, ám a különbségen nem faragott (4:10).Noseda Szabolcsonvolt a sor, hogy brillírozzon. Ismét… Az oroszokkal szembeni elődöntőben ugyanis ő fordított 25:30-ról 35:34-re− innen nyert egy tussal aNavarrete Józsefvezette alakulat(45:44).Megint megcsinálta! Tizenegy−négyre behúzta az etapot, ezzel átvette az irányítást (15:14). Nem kérdés, ez a többieknek is hatalmas löketet adott a folytatáshoz, gyakorlatilag megállíthatatlanná vált a magyar gárda: Kristóf megtartotta (20:10), Szabolcs és Krisztián növelte (30:24) a különbséget. Noseda ismét parádézott, 5:0-ra iskoláztaMattia Reát(35:24). Tizenegy tusos vezetésénél (40:29) adta át a záróasszót Kristóf Rabbnak. A szombaton egyéniben bronzérmet szerző sportoló nem hibázott, így a válogatott kontinensbajnoki címet ünnepelhetett (45:35) a Zatika Sportcentrumban!részlet honlapunk tudósításából arról, hogyan vezette Szabolcs aranyéremig az együttest.

Az Eb-aranyérmes junior fiú kardcsapat Forrás: EFC
Az Eb-aranyérmes junior fiú kardcsapat Forrás: EFC

Az Eb-aranyérmes junior fiú kardcsapat  •  Forrás: EFC

„Mondhatjuk, hogy ez az én pillanatom volt, soha nem vívtam még ilyen jól. Ez volt az első kontinenstorna, amelyen részt vettem, a teher nem elnyomott, hanem előre vitt. Ott volt apukám, a barátnőm és rengeteg ismerős, aki végig buzdított minket, felejthetetlen pillanatokat éltünk át. Bíztam a srácokban és szerencsére ők is bennem. A franciaországi világkupa-versenyen az olaszok ellen csak hajszálon múlt, hogy nem a miénk lett a bronz, bennünk volt a bravúr, amely a legjobbkor jött ki belőlünk, belőlem”− emlékezik vissza a történtekre bő egy hónap távlatából a fiatal.

Valóban ez volt az első világversenye Szabolcsnak: első- és másodéves kadétként, valamint tavaly, újonc juniorként egyaránt ötödik lett a korosztályos magyar ranglistán− épphogy, de mindig lecsúszott tehát a válogatott kerettagságról.

„Három évvel ezelőtt Fröhlich Bálint az egyik erőpróbán kiemelkedően szerepelt, már nem tudtam ledolgozni a hátrányomat vele szemben. Egy évvel később az összes európai körversenyen − amelyen részt vettem − eljutottam a nyolcaddönttőig. Annyi pontot szereztem, amennyivel egy évvel korábban az első helyen zártam volna a lajstromban, mindazonáltal ez is kevés volt − sérülést szenvedtem, kihagytam néhány viadalt, emiatt ismét lecsúsztam a kijutást érő negyedik pozícióról. Tavaly nagyot hibáztam: részt vettem a kosárlabda-diákolimpián, amelyen megint megsérült a jobb bokám, ezúttal is elbuktam az indulás jogát.”

Az idén teljesen máshogy állt a munkához, ezzel megtörte a jeget:

„Még a mozgásomat is megváltoztattam: felvettem a nemzetközi trendeket, tartom a lépést a vívókultúra fejlődésével. Különböző akciókat figyelhettem meg, és sajátíthattam el azokat. Lehetőségem nyílt arra, hogy a felnőttválogatottal együtt edzzek, így küzdhettem többek között Szilágyi Áronnal és Gémesi Csanáddal is. Ennek köszönhetően magasabb sebességi fokozatra kapcsoltam. Persze szükség volt arra is, hogy sokkal alázatosabban, céltudatosabban és keményebben készüljek.”

A korosztályos világbajnokságot nem törölték, hanem elhalasztották, így Szabolcs továbbra is úgy gondolkozik, hogy bizonyítania kell az Egyesült Államokban:

„Annyit hallottam, hogy ősszel pótolnák a vb-t. Mindenképpen szeretnék egyéniben is maradandót alkotni. A srácokkal nagyon jó csapatot alkotunk, az Európa-bajnokság után biztosan állíthatom, hogy az aranyéremért utazunk Amerikába.”

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik