Vitorlázás: felemás szereplés az U17-es Techno-világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2019.11.05. 10:32
Címkék
A múlt héten Spanyolországban rendezték meg a vitorlázók Techno osztályának korosztályos világbajnokságát. A magyar U17-es csapatot négyen alkották, s az eredményekkel nem lehetnek ugyan maradéktalanul elégedettek, a szövetség szerint a körülményekhez képest tisztesen helytálltak versenyzőink.

A festői szépségű Cadiz városában található Puerto Sherry adott otthont az úgynevezett Techno hajóosztály számára a korosztályos világbajnokságot; a magyar szövetség előzetesen azt a célt tűzte ki versenyzői elé, hogy a rendkívül népes mezőny első hatvan százalékába kerüljenek be.

A magyar U17-es csapatot Morvai Anna, Morvai Bálint, Negyeliczky Brúnó és Pálinkás Tamás alkotta. Az időjárási viszonyok miatt az első négy nap alatt csak egy-két futamot tudtak megrendezni, a versenyzők dolgát nehezítette az igen komoly áramlás, illetve a magas, másfél-két méteres hullámok.

1775_720_500_WIDTH_511x365_acf_cropped
1775_720_500_WIDTH_511x365_acf_cropped

A legszebb egyéni eredményt Pálinkás Tamásnak sikerült elérnie, aki egyszer első, egyszer pedig harmadik helyen ért célba.

A fiúk között ő a 137 fős mezőnyben a 77. helyen végzett, míg Morvai Bálint a 98, Negyeliczky Brúnó pedig a 108. helyen zárt. A lányoknál Morvai Anna a 65. lett 85 induló közül.

Utassy Loránd szövetségi kapitány úgy fogalmazott, „az eredményekkel nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, de a körülményekhez képest tisztes helyt álltak versenyzőink.”

További korosztályos híreinkVITORLÁZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik