Úszás: Milák személyében világklasszist igazolt a Honvéd

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 19:10
Címkék
Több, mint tíz év után hagyta el az érdi úszóklubot, és igazolt a Budapesti Honvédba a világ úszósportjának egyik legnagyobb ígérete, Milák Kristóf. A 18 éves versenyző, ahogyan ő fogalmazott, kicsit kinőtte előző egyesületét, ezért döntött a váltás mellett. Legfőbb célja, hogy nyugodt és tökéletes körülmények között készülhessen tovább két évvel a tokiói olimpia előtt.

Bruckner Vince – utanpotlassport.hu Nem is kérdéses, bombaigazolást jelentett be a Budapesti Honvéd úszószakosztálya hétfő délután a klub Dózsa György úti központjában. És bár Milák Kristófért nem fizettek csaknem kétszáz millió eurót, mint a vele közel egykorú francia labdarúgóért, Kylian Mbappéért, az embernek mégis olyan érzése van, a patinás fővárosi egyesület csak nyerhet a 18 éves úszócsillag szerződtetésével.Bruckner Vince – utanpotlassport.hu Nem is kérdéses, bombaigazolást jelentett be a Budapesti Honvéd úszószakosztálya hétfő délután a klub Dózsa György úti központjában. És bár Milák Kristófért nem fizettek csaknem kétszáz millió eurót, mint a vele közel egykorú francia labdarúgóért, Kylian Mbappéért, az embernek mégis olyan érzése van, a patinás fővárosi egyesület csak nyerhet a 18 éves úszócsillag szerződtetésével.

 

Milák Kristóf a Budapesti Honvéd versenyzőjeként készül tovább Forrás: Budapesti Honvéd
Milák Kristóf a Budapesti Honvéd versenyzőjeként készül tovább Forrás: Budapesti Honvéd

Milák Kristóf a Budapesti Honvéd versenyzőjeként készül tovább • Forrás: Budapesti Honvéd

 

A több mint tíz évig Érden készülő versenyző eredményei már most is mindent elárulnak klasszisáról. Felnőtt Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, nyolcszoros junior Eb-aranyérmes, négyszeres junior vb-első. És még hol van a vége?

Ami biztos, hogy 2021 végéig szóló szerződést írt alá a Honvéddal, azaz a tokiói olimpia után még egy évig biztosan a fővárosi klubot erősíti. Az egyesület ügyvezető elnöke, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Gergely István elégedetten nyugtázta az új szerzemény érkezését.

„Kristóf leigazolása mérföldkő a klub életében, illetve egy folyamat része. Azt tervezzük, hogy minden egyes szakág élére egy emblematikus figura kerüljön. Az eredményesség mellett azt várjuk tőle, hogy példakép is legyen a fiatalok előtt, vonzza hozzánk a sportolni vágyó gyerekeket. Biztos, hogy Kristóf fiatalságól, lendületességéből az egész egyesület csak profitálhat.”

Amikor az utánpótláskorból decemberben kiöregedő sportolót először a klubváltásról és Budapestre költözéséről faggattuk, igazi „milákos” választ adott:

„Annak mindenképpen örülök, hogy háromnegyed hat helyett immár reggel hat órakor kezdődnek az edzéseim, kicsit több idő marad a pihenésre, a sulit is meg tudom oldani, egy szóval így volt egyszerűbb.”

Persze utána azt is elárulta, miért éppen a Budapesti Honvéd volt az ideális választás az érdi klubot – ahogyan Milák és edzője, Selmeci Attila is fogalmazott – kicsit kinövő versenyzőnek.

„Elég hosszú, körülbelül egy éves procedúra eredménye, hogy most itt vagyok. Rengeteg ajánlatom, megkeresésem volt az utóbbi időszakban. A legfontosabb szempont az volt, hogy két évvel a tokiói olimpia előtt minden adott legyen a nyugodt felkészüléshez. Úgy gondolom, nemcsak szakmai, hanem érzelmi szempontból is jó helyre kerültem, remélem ez a későbbiekben az eredményességben is megmutatkozik majd.”

A mester, Selmeci Attila is követte világklasszis tanítványát. A szakvezető az Érdi Úszó Sport Kft.-t és a Gárdonyi Géza Gimnáziumban betöltött tanári állását is feladta az új kaland kedvéért.

„Öt évvel ezelőtt kerültem az érdi klubhoz, és talán nagyképűség nélkül mondhatom, hogy együtt igazi sikersorozatot vittünk véghez. Nagyon hálásak vagyunk az érdi versenyzőknek, edzőknek a közös munkáért, Kristóf tanárainak, akik az érettségi alatt mindvégig támogatták. Mindketten nagyon szerettük azt a közeget, de Kristóf pályafutásában eljött a pillanat, amikor váltani kellett, és úgy érzem, jól döntöttünk.”

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik