Úszás: a 17 éves Fábián Fanni kemény munkára és Tokióra készül

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.17. 12:39
Címkék
Nagyszerű évet tudhat maga mögött, és az Európa-bajnoki pillangóezüstje mellett 200 m gyorson áttörte a kétperces határt az idén Fábián Fanni. A Szegedi Úszó Egylet 17 éves versenyzőjével az utánpótlás-viadalok és felnőttek közé történő átmenet mellett a tokiói olimpiáról is beszélgettünk.

Kétszeres junior Európa-bajnokként kezdte az évet, s bár nem tett az addigiak mellé újabb aranyérmet, nem lehet elégedetlen a 2019-es teljesítményével a Szegedi Úszó Egylet 17 éves versenyzője, Fábián Fanni. A tavalyi és tavalyelőtt 4x200-as váltósiker után az idei kazanyi kontinensversenyen egyéniben is a dobogóra állhatott, második lett 200 m pillangón, majd az augusztusi budapesti junior-világbajnokságon a tokiói repülőjegyét is szinte megváltotta.Fábián Fanni. A tavalyi és tavalyelőtt 4x200-as váltósiker után az idei kazanyi kontinensversenyen egyéniben is a dobogóra állhatott, második lett 200 m pillangón, majd az augusztusi budapesti junior-világbajnokságon a tokiói repülőjegyét is szinte megváltotta.

Fábián Fanni a junior Eb-n pillangón alkotott nagyot, de gyorson látja fényesebbnek a jövőt Fotó: Giorgio Scala/LEN
Fábián Fanni a junior Eb-n pillangón alkotott nagyot, de gyorson látja fényesebbnek a jövőt Fotó: Giorgio Scala/LEN

Fábián Fanni a junior Eb-n pillangón alkotott nagyot, de gyorson látja fényesebbnek a jövőt  •  Fotó: Giorgio Scala/LEN

Az Európa-bajnokságon meglett az újabb érem, de talán nem abban a számban, amelyben várni lehetett. Te mennyire számítottál rá?

– Bevallom, engem is nagyon meglepett az a kétszáz pillangó. Természetesen úgy indultunk el Oroszországba, hogy jó lenne valami nagyot alakítani, de sokkal inkább kétszáz gyorson. A pillangón csak úgy elindultam.

Sokan szeretnénekezt az eredményt, amikorcsak úgy elindulnak…

– Persze, akkor mondjuk úgy, hogy nem erre a számra koncentráltam, de aztán jót úsztam az előfutamban és a középdöntőben is. A döntőben nagy csatát vívtunk Blankával (Berecz Blanka – A szerk.), végül szerintem az döntött, hogy ebben a számban ő a rutinosabb. Ugyanakkor a 2:09-cel kezdődő időnek nagyon örültem.

A világbajnokságon három számban is döntőbe kerültél, 200 m pillangón negyedik, 200 m gyorson ötödik hely, az utóbbiban könnyen lehet, hogy a tokiói csapatba is beúsztad magadat. Valami ilyesmire számítottal az utolsó utánpótlásversenyeden?

– A vébé előtt Bulgáriában edzőtáboroztunk, ami szerintem nagyot dobott a felkészülésemen, de mindenkinek, így nekem is nagyon hosszú volt az év, próbáltam reálisan nézni az esélyeket. Pillangón a negyedik nevezési időm volt, sajnos nem lett meg a dobogó, de a gyorson úszott szint és régóta hajszolt 1:59-es idő kárpótolt.

Mennyit tett hozzá a versenyhez a hazai pálya?

– Szinte leírhatatlan hangulat uralkodott a Duna Arénában. Tökéletes volt a rendezés, és a magyar szurkolók is kitettek magukért. Rengeteg plusz energiát tud adni, amikor kivonulunk a futam előtt, és mindenki nekünk szurkol. Minden adott volt ahhoz, hogy kihozzuk a maximumot.

A szegedi úszó a budapesti junior-világbajnokságon bizonyította, a felnőttek között is számolni kell vele Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu
A szegedi úszó a budapesti junior-világbajnokságon bizonyította, a felnőttek között is számolni kell vele Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu

A szegedi úszó a budapesti junior-világbajnokságon bizonyította, a felnőttek között is számolni kell vele  •  Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu

Kis pihenő után újrakezdtétek a munkát. Hogyan készülsz 2020-ra?

– Az idén még lesz a rövid pályás felnőtt országos bajnokság Kaposváron, utána pedig kezdődik a külföldi edzőtáborok sora, megyünk a Kanári-szigetekre és Bulgáriába is. Szeretném nagyon keményen megnyomni ezt az időszakot, mert a márciusi felnőtt ob-n robbantani akarok.

Jövőre már csak a felnőttek között szerepelhetsz, ahova sosem könnyű az átmenet. Mit vársz a következő évtől?

– Tudom, hogy néhány sportoló az ifjúsági korosztály után a felnőttek között nem tudta hozni azt a szintet, amelyiket korábban. Én ezzel szemben pozitívan viseltetem, és ha sikerül, amit tervezek, vagyis kétszáz gyorson meglesz az 1:57-es vagy 1:58-as idő, akkor azzal bizonyíthatom, hogy a felnőttek között is meg tudom állni a helyemet.

És azzal a 4x200 m-es gyorsváltónak is meghatározó tagja lehetnél. Akkor irány az olimpia?

– Hát igen, erre utaltam azzal, hogy akár a felnőttek között is jelen lehetek. Nagy szó lenne eljutni Tokióba, mindenkinek az a legnagyobb álma. S nem mellesleg csak négyévente rendezik meg, és én nem szeretnék annyit várni.

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik