Túraautó: a 20 éves Tassi Attila 2020-ban is a Honda gyári pilótája

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.11. 13:58
Címkék
A 2020-as szezont is a túraautó-világkupában teljesíti Tassi Attila. A fiatal magyar versenyző azt is nyilvánosságra hozta, hogy továbbra is a Honda színeiben folytatja a versenyzést, és reméli, a tanuló éve után immár jobban kijön neki a lépés.

Továbbra is legalább két pilóta képviseli Magyarországot az FIA túraautó-világkupában (WTCR): a 2019-es bajnok Michelisz Norbert mellett a mezőny tagja marad a 20 éves Tassi Attila is, aki tavaly mutatkozott be a világkupa-sorozatban, előtte összetett másodikhelyezett lett a TCR International Series-ben az M1RA versenyzőjeként, és negyedik helyen végzett a 2018-as TCR Európa-kupában.Michelisz Norbert mellett a mezőny tagja marad a 20 éves Tassi Attila is, aki tavaly mutatkozott be a világkupa-sorozatban, előtte összetett másodikhelyezett lett a TCR International Series-ben az M1RA versenyzőjeként, és negyedik helyen végzett a 2018-as TCR Európa-kupában.

 

Tassi Attila továbbra is a Hondát erősíti Forrás: DPPI/Florent Gooden
Tassi Attila továbbra is a Hondát erősíti Forrás: DPPI/Florent Gooden

Tassi Attila továbbra is a Hondát erősíti • Forrás: DPPI/Florent Gooden

 

A fiatal versenyzőmég a Michelisz-csapat pilótájaként ült először Honda volánja mögé és az idei szezon során is kitart a japán márka mellett, továbbra is gyári pilótaként áll a tízfordulós pontvadászat elé.

„Hatalmas öröm számomra, hogy 2020-ban is Honda gyári pilótaként indulatok a WTCR-ben. A tanuló évemben volt pár jó momentum, mint Portugáliában a pole pozíció és a nürburgringi hétvége is, ahol megvolt a tempónk a dobogóra. Ha idén kevesebb balszerencsémlesz, mint az előzőszezon vége felé, akkor szerintem nagy lépést tudok előre megtenni” – írta a fiatal pilóta a Facebook-oldalán.

További korosztályos hírek AUTÓSPORTBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik