Torna: Keith Russell kanadai szakember előadás tart Budapesten

Vágólapra másolva!
2019.02.17. 15:16
Címkék
A tornaszövetség meghívására ismét külföldi szakember érkezik Magyarországra, hogy előadást tartson a honi edzőknek. Az eseményről Magyar Zoltán, az ötlet egyik gazdája, a MATSZ elnöke beszélt honlapunknak.

Kovács Gyöngyike – utanpotlassport.hu Keith Russel kanadai szakember rövidesen hazánkba látogat, előadást tart. Több éven át volt a kanadai férfiválogatott vezetőedzője, egyetemi professzor, valamint a nemzetközi szövetség (FIG) edzői akadémiájának állandó előadója, a FIG tudományos bizottságának elnöke.Kovács Gyöngyike – utanpotlassport.hu Keith Russel kanadai szakember rövidesen hazánkba látogat, előadást tart. Több éven át volt a kanadai férfiválogatott vezetőedzője, egyetemi professzor, valamint a nemzetközi szövetség (FIG) edzői akadémiájának állandó előadója, a FIG tudományos bizottságának elnöke.

Keith Russell
Keith Russell

Keith Russell

„Az utánpótlás-nevelés témakörében Keith a pubertáskorú tornászok edzéséről, valamint a fiatalok edzésterheléséről tart előadást Budapesten” – mondta Magyar Zoltán, a szövetség elnöke.

„Mi már bizonyos szisztéma szerint dolgozunk. Amikor a szövetségbe kerültem, s elindult a kiemelt sportágfejlesztés, úgy éreztem nekünk is tennünk kell valamit, mert bár a szakedzőképzés azóta újraéledt Magyarországon, akkoriban nem volt az igazi.”

Úgy fogalmazott: szerette volna meglátni, illetve megmutatni, hogyan vélekednek az edzésfelépítésről, utánpótlás-nevelésről és magáról az élsportról különböző, eredményes országok szakemberei.

„A világ rohan, ez pedig a tornára is igaz. Több külföldi szakembert meghívtam korábban is. Jöttek Amerikából, Svájcból, Oroszországból, s kértem őket: meséljenek, milyen a felépítés náluk, hány edzővel, és hogyan dolgoznak. Ezután kezdődött az előadás-sorozat, évente három-négy szakembert hívunk meg” – fogalmazta meg az elnök.

Sok segítségre van szükség, hogy tökéletes legyen a mozdulat Forrás: Kiasalföld
Sok segítségre van szükség, hogy tökéletes legyen a mozdulat Forrás: Kiasalföld

Sok segítségre van szükség, hogy tökéletes legyen a mozdulat  •  Forrás: Kisalföld

A szakmai előadások népszerűek, s nagyon hasznosak is: volt már szó korábban például arról, milyen veszélyei vannak a porc begyulladásának a fiú tornászok körében, 14-16 éves koruk között, hogyan előzhető meg, illetve milyen hatással van a leánykor versenyzésére a testalkat változása, átalakulása.

„A magyar tornában hatvankét edzőt alkalmazunk, plusz a Sport XXI programban is számos egyesület kap támogatást. Ők rendszerint jelen vannak az előadásainkon, s el is várjuk, hogy mind többen érkezzenek az edzőtársadalomból. Ha fejlődünk, ha hajlunk az információk befogadására, azzal csak nyerhetünk.”

További korosztályos hírekTORNÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik