Tenisz: Tóth Amarissa Kiara a top 100-ban a junior-világranglistán

Vágólapra másolva!
2019.04.08. 18:36
Címkék
A 16 esztendős Tóth Amarissa Kiara február közepén átlépte a juniorok világranglistáján a Top 100-as álomhatárt. A pillanatnyilag 89. helyen jegyzett játékos januárban váltott csapatot, a Blue Tigers játékosaként a BTC-n készül, a szakmai team irányítója azonban a klubtól független Molnár Krisztián. A fiatal teniszező számára, úgy tűnik, már idén megnyílnak a junior Grand Slam-tornák bűvös kapui.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huA 16 esztendős Tóth Amarissa Kiara a 209. pozícióban zárta a tavalyi évet a junior-világranglistán, ám idén február 18-án már a 80. helyen érte el eddigi pályafutásának legjobb helyezését. Tunéziában két G2-es viadalon indult, az elsőt megnyerte, a másodikon pedig az elődöntőben búcsúzott. Jelenleg 89. a korosztályos összevetésben, jóllehet márciusban egyetlen 3-as kategóriás junior ITF-viadalon indult csupán, április elején pedig a legerősebb tornán jutott nyolcaddöntőig, Horvátországban. Bár fiatal korára tekintettel még bőven lenne ideje és lehetősége, hogy csak korosztályos tornákon induljon, már most biztosnak tűnik a junior Roland Garros kvalifikációs tábláján indulás joga, amely Wimbledonnal és a US Opennel együtt meghatározó célként szerepel a 2019-es idényre.Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huA 16 esztendős Tóth Amarissa Kiara a 209. pozícióban zárta a tavalyi évet a junior-világranglistán, ám idén február 18-án már a 80. helyen érte el eddigi pályafutásának legjobb helyezését. Tunéziában két G2-es viadalon indult, az elsőt megnyerte, a másodikon pedig az elődöntőben búcsúzott. Jelenleg 89. a korosztályos összevetésben, jóllehet márciusban egyetlen 3-as kategóriás junior ITF-viadalon indult csupán, április elején pedig a legerősebb tornán jutott nyolcaddöntőig, Horvátországban. Bár fiatal korára tekintettel még bőven lenne ideje és lehetősége, hogy csak korosztályos tornákon induljon, már most biztosnak tűnik a junior Roland Garros kvalifikációs tábláján indulás joga, amely Wimbledonnal és a US Opennel együtt meghatározó célként szerepel a 2019-es idényre.

Tóth Amarissa Kiara Tunéziában, karrierje első G2-es győzelmét követően Forrás:Facebook
Tóth Amarissa Kiara Tunéziában, karrierje első G2-es győzelmét követően Forrás:Facebook

Tóth Amarissa Kiara Tunéziában, karrierje első G2-es győzelmét követően  •  Forrás:Facebook

Pediga fiatal játékos tavalyi éve korántsem úgy zárult, ahogy azt tervezték. Belefutott néhány kisebb vereségbe, s amikor az esztendő első találkozóját, január 2-án, a brommai G3-as ITF-torna első körében elveszítette, édesapja,Tóth Zoltánazonnal döntött, új szakmai teamet szervezett kislánya mellé. Amarissa a BTC-n működő Blue Tigers-ek csapatához csatlakozott, aholKrafcsik Tamástkapta felelős edzőnek, az erőnléti edzések kivitelezése pedigSifter Andreakezébe került. A team vezetéséreMolnár Krisztiántkérte fel. Utóbbival már októberben tárgyalt, és a menedzselési kérdésekben kapott is segítséget tőle, de Krisztiánt akkor még szerződés kötötte a bolgárElica Kosztovához(legjobb WTA helyezése 130. volt), így az igazi együttműködés megkezdéséhez meg kellett várniuk annak lejártát.

– Zoltán valóban Svédországból hívott, hogy mindent új alapokra akar helyezni, én pedig egyetértettem vele – beszél a hirtelen jött január 2-i döntésről Molnár Krisztián, aki korábbanBalázs Attilautazóedzője volt másfél éven keresztül, így maga is új vizekre evezett a 16 éves játékos csapatának vezetésével. – Azonnal komoly alapozásba kezdtünk, aminek a vártnál is korábban meglett a helyezésben is mérhető eredménye. Ekkor újragondoltuk előzetes terveinket, és immár az a cél, hogy Amarissa a korosztályos Grand Slameken álljon helyt, s akár meccseket is nyerjen. A legfontosabb mégis az, hogy játéka alapján valóban ott legyen a helye a főtáblákon, s idén már egy-két felnőtt versenyen is megméresse magát. Limitáltuk kicsit a hálójátékát, alakítottunk a második szerváján és a fonákján, a legfontosabb azonban, hogyhelyrejött az önbizalma.

Molnár Krisztián szerint nem könnyű egy olyan játékosnak egyre feljebb és feljebb lépnie, aki korábban megszokta, hogy 90 százalék fölötti arányban nyerte meccseit. Ilyen viszonyszámot a legjobbak között már nem lehet produkálni,fel kellett készítenünk őt az itt-ott becsúszó vereségekre is. Bár Mimi továbbra is magabiztosan tartja pozitív mérlegét, az idei év várható nagy kihívásai teremtette új helyzetben is meg kell állnia majd a helyét.

Veszítenivalóm nincs,jutok, ahová jutok– kommentálja bölcsen Tóth Amarissa Kiara a Grand Slam-részvétellel kapcsolatos kérdést, s alig várja már, hogy Párizsban, a mitikus versenyen pályára léphessen. – Az utóbbi időben egyre erősebb tornákon játszottam, s úgy éreztem, megvan a játékom ahhoz, hogy a legjobbakkal is felvegyem a versenyt. Csaktapasztalatomnincs még elég. De rajtam nem múlik semmi, amint tudom, összegyűjtöm a szükséges meccsrutint is.

Krafcsik Tamás, a BTC edzője szerint ebben egy percig sem kételkedhetünk. Mimihez hasonlóelhivatottjátékossal még nem igen volt dolga, a fiatal játékos mindig pontosan, bemelegítve érkezik a gyakorlásokra, a pályán és a konditeremben egyaránt kihozza magából a maximumot, s a levezetést is úgy csinálja, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

– Amikor először játszottam vele, fiatal kora és viszonylag alacsony termete miatt egészen mást vártam tőle – emlékszik vissza az első találkozásra Krafcsik, aki már csak azért is különösen jól érzi magát az Amarissát támogató csapatban, mert Molnár Krisztiánhoz régi barátság fűzi. – Akkor tíz perc alatt bebizonyította, hogy a látszat mennyire csal. Brutálisan gyors izomzata és keze van. Ráadásul gyorsan is tanul.Fantasztikus tanítvány.

Tóth Zoltán nem titkolja, hogy a Budai Tenisz Centrumban találták meg azt a régóta keresetthátteret, amely leánya további dinamikus fejlődéséhez most szükséges. Az orvostól kezdve, a gyógytornászon át a masszőrig minden feltétel hiánytalanul adott a magas színvonalú munkához, amelyet elsősorban a jócsapatszellemjellemez. A team-ben dolgozó szakemberek folyamatosan egyeztetnek egymással, szemük előtt egyetlen cél lebeg, Amarissa tökéletes felkészítése.

– Mimi játszhatna még a korosztályos viadalokon is, ám az ő esetében minden adott ahhoz, hogy amélyvízbe dobjuk. Bízom benne, hiszen az utóbbi hónapokban még engem is folyamatosan kellemes meglepetések értek a részéről. Állóképességén is sokat javítottunk, tavaly még több meccsen is begörcsölt, idén azonban erre már nem volt példa. Keményen edzettünk, a salakos idény megkezdése előtt is volt három hetünk a célzott felkészülésre. A tornák mellett az itthoni foglalkozásokra is nagy hangsúlyt fektetünk. Megmondom őszintén, nem szeretném a lécet alacsonyabbra tenni, a benne lévő lehetőségeket ugyanis csak így lehet maximálisan a felszínre hozni – összegezte elvárásait Molnár Krisztián.

További korosztályos hírekTENISZBENa sportági aloldalunkon

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik