Bruckner Vince – utanpotlassport.hu Tavaly emlékezetes sikert ért el a leány U17-es strandkézilabda-válogatott azzal, hogy beugróként megnyerte a mauritiusi korosztályos világbajnokságot, s kvalifikálta magát a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára. Ráadásul a múlt évben a fiúk Eb-ezüstig jutottak.

Nagyot szólt az U17-es válogatott tavalyi világbajnoki címe Forrás: IHF

Nagyot szólt az U17-es leányválogatott tavalyi világbajnoki címe  •  Forrás: IHF

Pinizsi Zoltántól, az aranyérmes leánycsapat szövetségi edzőjétől azt kérdeztük, mekkora hatása volt a győzelmüknek a sportágra.

„Természetesen akkor hatalmas volt az öröm, rengetegen gratuláltak. Ugyanakkor a hazai strandkézilabda elismertsége nem sokat változott. Az idén is akadtak olyan edzők, akik nehezen engedték el a játékosokat felkészülésre. Persze meg lehet érteni az ő aggodalmaikat is, hiszen nagyon hosszú volt a szezon. Ugyanakkor a helyzet az, hogy most éppen sikeresebbek vagyunk a homokon, mint a teremben.”

Az említett játékoshiány rendszeresen problémát jelent, már csak azért is, mert itthon nincsenek profik.

„Oroszországban és Brazíliában hivatásos strandkézilabdázók űzik a játékot, de nálunk ez egyáltalán nem jellemző. A játékosok ezzel a változattal csupán színesítik a programjukat az évad végén. Az utánpótláskorúaknál szükség van az elhivatott edzőkre is, akik kellően nyitottak, és megismertetik a fiatalokkal a játékot.”

Pinizsi azt mondja, hogy – noha az elmúlt esztendőkben ez nem sikerült – jó lenne évről évre növelni a sportolók számát. A jövőben a hazai szövetségi pályaépítési programjával javulhat a helyzet.

Komoly gondot jelent a pályahiány, ezért is utazunk sokszor külföldi edzőtáborba válogatottal. Idehaza kevés az alkalmas játékfelület, fedett pálya meg pláne nincs. Ugyanakkor bizakodó vagyok, mert a szövetség pályázati lehetőséget biztosít arra, hogy a már meglévő kézilabdacsarnokok mellé strandkézilabda-pályák épüljenek. Meggyőződésem, ezzel sok fiatalt be lehetne vonni a sportágba.”

A hazai bajnokságok egyébként már elstartoltak, az idei évtől sokkal több mérkőzést és tornát rendeznek az utánpótláskorú játékosoknak, mint eddig. Elkezdődött már az Európa-bajnoki felkészülés is, a fiú és leány U18-as válogatott a montenegrói kontinenstornára hangol.

„Több hazai és külföldi összetartással készülünk az Eb-re. Megint éremmel szeretnénk hazatérni. Nem lesz könnyű, hiszen a néhány évvel ezelőttihez képest sokkal kiegyenlítettebb a mezőny. Mind a fiúk, mind a lányok között egyre több csapat űzi magas szinten ezt a játékot.

És idehaza vajon felszálló ágban van a strandkézilabda?

„Öt évvel ezelőtt biztosan azt válaszoltam volna, hogy igen. Mostanra bonyolultabb a helyzet. Az eredmények továbbra is jók, a baj az, hogy ezeket a válogatott és egy-egy klubcsapat szállítja. Jobb lenne, ha nagyobb volna a verseny itthon is, és több egyesület venné igazán komolyan a szakágat.

További korosztályos hírek (STRAND)KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport