Sportlövészet: lőttek, láttak és visszamentek a KSI pisztolyosai

Vágólapra másolva!
2020.05.27. 13:44
Címkék
A KSI pisztolyos sportlövői számára is megkezdődtek az edzések a kényszerszünet után, az egyesület szakosztályvezetője, Pál-Plichta Györgyi adott helyzetjelentést az újraindulásról.

Lőttünk, láttunk, visszamennénk. A KSI pisztolyos sportlövőszakosztályában nevelkedő fiatalok gondolatait talán a nagysikerű francia filmvígjáték picit módosított címével szemléltethetjük legjobban. Még akkor is, ha a valóságban jelenleg kevesebb humor akad, mint Jean Reno és Christian Clavier időutazásának során.

A juniorválogatott KSI-s tagjai már egy hete a lőtéren (balról: Komáromi Panna, Fábián Sára és Kovács Tamara) Forrás: KSI
A juniorválogatott KSI-s tagjai már egy hete a lőtéren (balról: Komáromi Panna, Fábián Sára és Kovács Tamara) Forrás: KSI

A juniorválogatott KSI-s tagjai már egy hete a lőtéren (balról: Komáromi Panna, Fábián Sára és Kovács Tamara)  •  Forrás: KSI

Az egyesület nagyjából ötven-hatvan tanítványának a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben nem volt lehetősége lőtéren edzeni. Vagyis lehetett volna, csak nem lett. Ebben leginkább az játszott közre, hogy a tréningek helyszínei a Nemzeti Sportközpontok fennhatósága alá tartoznak: a BOK-csarnokba és Fehér úti Nemzeti Lőtérre való belépésnek pedig nemcsak szigorú, de a szakosztály számára igen költséges feltételei (például a kötelező vírustesztek finanszírozása) is lettek volna az elmúlt hetekben. Így a válogatott versenyzők is otthon gyakoroltak – ők hatan vannak a KSI-ben. A korosztályos nemzeti csapat tagjainak azért annyi kiváltságuk volt, hogy a korlátozások enyhítése után ők léphettek először lőállásba múlt hét szerdán. Azóta fokozatosan igyekszik visszatérni a szakosztály abba a régi kerékvágásba, amelyet elég lassan lehet a vírushelyzet előtti, biztonságérzettel szolgáló állapotára mélyíteni. A KSI szakosztályvezetője, Pál-Plichta Györgyi jól tudta, hogy az ifik és ajuniorok otthon is lelkes és fegyelmezett munkára képesek a leállás során. Aggodalom a fiatalabb korosztályokkal kapcsolatban töltötte el – mint kiderült, feleslegesen.

plichta_gyorgyi
plichta_gyorgyi
„A szülőktől nyilatkozatokat kértünk a járványügyi szabályok betartását illetően. A maszk, a kesztyű használata, a távolság megléte és a folyamatos kézfertőtlenítés mind része a kiscsoportos edzéseinknek, amelyek a napokban kezdődtek. Teljesen még nem tudunk visszarendezkedni a lőterekre. A Fehér úton egyelőre heti két tűzfegyveres, nagypályás edzésünk van, a személyre szabott erőnléti edzések otthon, online zajlanak úgy, mint a célratartási gyakorlatok. Reményeink szerint, miután vége lesz az iskolának, némileg nagyobb létszámban is tréningezhetünk. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb kihívása a gyerekek motivációjának megtartása volt. A lemorzsolódás szempontjából a legnagyobb veszélyt a tíz és a tizennégy év közöttiek jelentették, hiszen nagyrészük nemrég kezdett gyökeret verni nálunk, idén ismerkedett meg a lövészet alapjaival. Számukra edzőink élő online edzéseket tartottak, így egyrészt jobban tudtuk őket lelkesíteni a feladatok elvégzésére, másrészt esetükben még nagyon fontos a hibajavítás, ami ilyen módon megoldható volt. A haladóknak főként játékos, mentális feladatokat írtunk elő, amelyeket teljesítve digitális érmeket kaptak. A legjobbakat értékes ajándékokkal jutalmazzuk. Ez a kezdeményezés szerencsére népszerűnek bizonyult: szinte minden érintett részt vett benne. Összességében egy főt veszítettünk el a kényszerszünet alatt. Ezt sem feltétlenül a szituáció számlájára kell írni. Féltünk, hogy többen lesznek a távozók, de hogy mindenki visszatért, úgy vélem, nemcsak a helyzetre való gyors reagálásunknak köszönhető, hanem a szakosztály kiváló légkörének, az összetartó csapatnak egyaránt. Az edzőink érdeme is, hogy ennyire szeretik egymást a gyerekek.”

A 18 éves Fábián Sára a februári légfegyveres Eb-n már a felnőttválogatottban kapott helyet Forrás: KSI
A 18 éves Fábián Sára a februári légfegyveres Eb-n már a felnőttválogatottban kapott helyet Forrás: KSI

A 18 éves Fábián Sára a februári légfegyveres Eb-n már a felnőttválogatottban kapott helyet  •  Forrás: KSI

Az nyilvánvaló, hogy mindenkinek a versenyzés hiányzik a legjobban. Ezt orvosolni kívánva kezdett gondolkodásba Pál-Plichta Györgyi, az ötlet pedig jött is. Júniusban háromfordulós online viadalt rendeznek négy korosztály számára. Az elsőre a hónap hatodik napján kerül sor, és a következő két hétben is szombaton szervezik a megméretést. Az esemény érdekessége, hogy minden egyesület a saját lőteréről jelentkezik be, ezért is kérdeztük a szakosztályvezetőt, hogyan kell elképzelni ebben a rendhagyó környezetben a KSI, azaz a rendező klub szerepét?

„Fogalmam sincs! – vágta rá nevetve az edzőnő. – Az ötlet csak részben az enyém, hiszen a nemzetközi porondon láthatunk már hasonló versenyeket, én a hazai megvalósítást képzeltem el. Hogy meg lehet-e csinálni? Szerintem igen! Más megoldás jelenleg nincs a versenyzésre, hiszen az utánpótlásban is száz fő felettiek lennének ezek az események. A terv az, hogy nálunk lesz a bíró, aki irányítani fogja a versenyt, a beérkező eredményeket folyamatosan tesszük közzé, az összes lőtérrel internetes összeköttetésben leszünk úgy, hogy lássuk is egymást, ne csak telefonon keresztül értesüljünk a hírekről. Miután mi csak pisztollyal foglalkozunk, felkértem Péni Istvánné Lencz Erikát, az UTE szakosztályvezetőjét, hogy a puskásoknak ők szervezzék meg a versenyt ugyanazon a napokon – örömmel mondott igent. Izgatottak vagyunk, és várjuk, hogyan tudjuk véghezvinni ezt a küldetést!”

Az online összecsapás üde színfoltja lehet a fiatalok felkészülésének, miután szinte mindegyik nagyobb nemzetközi verseny már törlésre került idén. Ez alól egyelőre kivétel a szeptemberre halasztott huszonöt és ötven méteres junior Európa-bajnokság, melynek sorsáról július elsején születik döntés.

Az „Újra” elnevezésű online versenysorozatról a KSI felhívásaITT, az UTE kiírásaITT érhető el.

További korosztályos hírekSPORTLÖVÉSZETBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik