Röplabda: Tóth Fruzsina nem nyugszik, amíg nem nyer bajnoki aranyat

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.05. 17:10
Címkék
Már öt éve az Extraligában játszik, a felnőttválogatottban pedig 17 éves korától számítanak rá, mégis nap mint nap tanul valami újat a Fatum-Nyíregyháza még mindig utánpótláskorú röplabdázója, Tóth Fruzsina. A 20 esztendős lány villámkarrierjéről, posztváltásáról és a szintén liberóként szereplő ikertestvérével való kapcsolatáról is beszámolt honlapunknak.

Ha valaki, akkor a nyíregyházi Tóth Fruzsina (20) tudna mesélni arról, milyen kihívásokkal találják szemben magukat a fiatal röplabdázók, amikor kikerülnek az utánpótlás „kényelmesebb” kerékvágásából, és hirtelen belecsöppennek a mindent véresen komolyan vevő felnőttek közé.Tóth Fruzsina (20) tudna mesélni arról, milyen kihívásokkal találják szemben magukat a fiatal röplabdázók, amikor kikerülnek az utánpótlás „kényelmesebb” kerékvágásából, és hirtelen belecsöppennek a mindent véresen komolyan vevő felnőttek közé.

Tóth Fruzsina (20) már öt éve erősíti a Fatum-Nyíregyháza csapatát Forrás: Fatum-Nyíregyháza/Facebook
Tóth Fruzsina (20) már öt éve erősíti a Fatum-Nyíregyháza csapatát Forrás: Fatum-Nyíregyháza/Facebook

Tóth Fruzsina (20) már öt éve erősíti a Fatum-Nyíregyháza csapatát  •  Forrás: Fatum-Nyíregyháza/Facebook

„Az biztos, hogy sokkal nagyobb teherrel jár az Extraligában játszani, mint az utánpótlás-bajnokikon pályára lépni. Össze sem lehet hasonlítani a kettőt, ég és föld a különbség, de ez nemcsak a mérkőzésekre vonatkozik, hanem az edzések minőségére és mennyiségére is. Kiváltságos helyzetben érzem magam, hiszen csupán húszéves vagyok, de már van öt év tapasztalatom a felnőttek között. Úgy gondolom, nagyjából mostanra sikerült belerázódnom a profi röplabdázás világába, de még mindig csak tapasztalok, nem telik el úgy nap, hogy ne kerülnék szembe valami újjal, eddig ismeretlennel.”

A bajnokságban jelenleg második helyen tanyázó Fatum-Nyíregyháza liberóját 2018-ban és 2019-ben sem véletlenül választották az év legjobb női utánpótlás-játékosának. Fiatal kora ellenére megannyi sikerélménynek örülhetett, amelyekből szívesen szemezget is.

„Ami legelőször eszembe jut, az az első Magyar Kupa-győzelmünk. Még abszolút rutintalannak számítottam akkor, de a döntőn olyan szívvel játszottunk, hogy egyszerűen lehetőségem sem lett volna arra gondolni, mennyire izgulok, a társaim nem hagyták volna. Aztán az is felejthetetlen emlék marad, amikor tizenhét évesen behívtak a felnőttválogatottba és elutazhattam a csapattal a bakui Európa-bajnokságra. Akkor még nem fogtam fel teljesen, mit is jelent a nemzeti mezben pályára lépni, mert soha nem voltam korosztályos válogatott. Korábban nem hittem volna, hogy ilyen messzire juthatok. Tavaly Nápolyban is ugyanezt éreztem, amikor az Universiadén negyedikek lettünk. Ez volt az első alkalom, hogy az olimpiához hasonló, monumentális eseményen részt vehettem, ráadásul az ikertestvérem, Dalma is velem tarthatott, így közösen éltük meg azokat a fantasztikus napokat.”

Ikertestvérének, az ugyanazon a poszton játszó Dalmának (jobbról) rengeteget köszönhet Forrás: nyíregyháza.hu
Ikertestvérének, az ugyanazon a poszton játszó Dalmának (jobbról) rengeteget köszönhet Forrás: nyíregyháza.hu

Ikertestvérének, az ugyanazon a poszton játszó Dalmának (jobbról) rengeteget köszönhet  •  Forrás: nyíregyháza.hu

A részben budapesti rendezésű felnőtt Európa-bajnokság egyik legfiatalabb kerettagjának ugyanis ikertestvére, Tóth Dalma is röplabdázik, mi több ugyanazon a poszton. Irigység nincs a fiatalok között, ellenben mindig kisegítik egymást, ha valamelyikőjüknek a feje körül szorul a hurok.

„Gyakorlatilag csak azt a két-három évet töltöttük külön, amikor én már felkerültem a felnőttekhez, ő pedig még az utánpótlásban játszott. Nagyon sokat jelent nekem, hogy mellettem van, mivel mindketten liberók vagyunk, és amikor egyikünk nincs a pályán, figyeljük a másikat, mi az, amiben javulnia kell. Arról nem is beszélve, hogy Dalma nélkül biztosan nem tudtam volna leérettségizni. Amíg én a felnőttcsapat délelőtti edzésein vettem részt – és emiatt szinte csak a rajzórákra mentembe –, addig ő rendesen járt iskolába, így képben volt a tananyaggal kapcsolatban, és segíthetett nekem. Ő volt a kis magántanárom.”

A Tóth testvérek mellett a szintén saját nevelésű, csupán 2002-es születésű Szabó Lili is a bajnoki címre hajtó felnőttcsapatban játszik, ez pedig felveti a kérdést: tényleg ilyen jó a képzés Nyíregyházán?

„Igen, azt mondhatom, hogy az én utánpótlásedzőim is mindent megtettek annak érdekében, hogy a megfelelő irányba tereljenek. Nagyon eredményes az itteni képzés, persze rettentően sok munkát kell belefektetnie annak, aki az első csapatba vágyik. De amennyiben olyan alázattal és kitartással állnak hozzá a sporthoz a gyerekek, mint például Lili, akkor simán bekerülhetnek a felnőttalakulatba.”

20 évesen mér két Európa-bajnokságon is részt vett a fiatal liberó Forrás: hunvolley.hu
20 évesen mér két Európa-bajnokságon is részt vett a fiatal liberó Forrás: hunvolley.hu

20 évesen mér két Európa-bajnokságon is részt vett a fiatal liberó  •  Forrás: hunvolley.hu

A villámkarriert csak némileg árnyalja, hogy Tóth Fruzsinának is szembe kellett néznie néhány jókora akadállyal, amíg bebiztosította helyét a Fatum-Nyíregyháza csapatában.

„Például amikor felkerültem a felnőttekhez, hamar rájöttem, hogy bizony posztot kell váltanom. Az utánpótlásban négyes ütőt játszottam, de ami ott működött, az a 180 centis vagy magasabb felnőttek között már nem igazán. A magam 164 centijével túl sok opcióm nem volt: úgy gondoltam, vagy liberóként leszek profi röplabdázó, vagy sehogy. De szerencsére nagyon gyorsan megtaláltam a számításaimat, szerintem ez a legjobb poszt, mert lehet gurulni, feküdni, látványos labdákat felszedni, valamint az én felfogásom szerint a liberó az, aki úgymond hangulatot csempész a pályára, és ezt imádom.”

A helyét a pályán maradéktalanul megtaláló lányt csak az bosszantja, hogy a koronavírus-járvány miatt leállították a bajnokságot.

„Sajnálom, mert úgy érzem, az egész együttes elég motivált volt ahhoz, hogy megelőzzük a Kaposvárt a bajnokság hátralevő részében. Mivel a kupában nem sikerült újra címet védenünk, már csak az Extraliga maradt nekünk, hogy valamilyen sikerrel zárjuk a szezont. Engem külön is a bajnoki cím gondolata hajt, ez még nagyon hiányzik a gyűjteményemből. Egy biztos: addig nem nyugszom, amíg az ezüstérmekből nem lesz legalább egy arany.”

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik