Röplabda: Horváth András visszatért a leány juniorválogatotthoz

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.13. 10:17
Címkék
Horváth András, a Fatum Nyíregyháza felnőtt női csapatának másodedzője a leány juniorválogatott irányítását is végzi a jövőben. A szakember 2016-ban már ellátta ezt a feladatot, akkor a magyar-szlovák közös rendezésű junior Eb-n a 10. helyig vezette a leány korosztályos válogatottat.

Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huA Magyar Röplabdaszövetség Horváth Andrást nevezte ki a leány juniorválogatott élére. A felkérés nem érkezett váratlanul, hiszen Szabados István, a szövetség utánpótlás-szakágvezetője már a tavalyi év során beszélt a trénernek a lehetséges felkérésről. A szövetség a jövőben többlépcsős rendszer keretében kívánja működtetni az utánpótlás-válogatottakat. Ennek értelmében a serdülő, az ifjúsági és a junior korosztályokat más-más vezetőedző irányítja majd, Horváthnak a leány juniorok élén jut fontos szerep.Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huA Magyar Röplabdaszövetség Horváth Andrást nevezte ki a leány juniorválogatott élére. A felkérés nem érkezett váratlanul, hiszen Szabados István, a szövetség utánpótlás-szakágvezetője már a tavalyi év során beszélt a trénernek a lehetséges felkérésről. A szövetség a jövőben többlépcsős rendszer keretében kívánja működtetni az utánpótlás-válogatottakat. Ennek értelmében a serdülő, az ifjúsági és a junior korosztályokat más-más vezetőedző irányítja majd, Horváthnak a leány juniorok élén jut fontos szerep.

Horváth András újra feladatott vállalt az utánpótlásban Forrás: utanpotlassport.hu
Horváth András újra feladatott vállalt az utánpótlásban Forrás: utanpotlassport.hu

Horváth András újra feladatott vállalt az utánpótlásban  •  Forrás: utanpotlassport.hu

Mindez azt is jelenti, hogy a három különböző korosztálynál tevékenykedő kapitánynak hasonló koncepció mentén kell végeznie a munkáját. Ez vélhetően nem okoz majd gondot, mert Horváth András másodedzőként már dolgozott együtt a leány ifjúsági válogatott jelenlegi kapitányával, Kőnig Gáborral, így jól ismerik egymás elképzeléseit.A tréner 2016-ban már dolgozott a leány juniorválogatottal, így felvetődik a kérdés, mit jelent számára a mostani kihívás.

 

„Az elmúlt két év során folyamatosan tanultam, és rengeteg tapasztalatot szereztem - mondja Horváth. - Rövid ideig dolgoztam a felnőttekkel is, a nemzetközi mérkőzések alkalmával sok új dolgot lestem el a kollégáktól. Reményeim szerint ezeket a tapasztalatokat sikeresen tudom beépíteni a mostani munkámba is."

Az edző helyzetét könnyíti, hogy a válogatottnál betöltött pozíciója könnyen összeegyeztethető a Nyíregyházánál vállalt másodedzői tevékenységgel. A klubnál rugalmasan és segítőkészen állnak hozzá a kialakult helyzethez, pedig az összetartások alkalmával nélkülözniük kell majd a szakembert.

Nyárig minden játékos a saját klubjában készül. Sajnos az Extraliga és az NB I küzdelmei miatt nem adódik lehetőség a válogatott kerettagokkal a szezon közben találkozni - legalábbis nem az edzőtábor keretein belül.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen célokat lehet a jövőre nézve kitűzni, így nyilatkozott a frissen kinevezett kapitány:

„Először felkészülési mérkőzések várnak ránk, majd az Olimpiai Reménységek Versenye keretén belül egy tornán veszünk részt augusztus elején. Szeretném, ha ezeken az összecsapásokon már gyors és határozott játékot tudnánk mutatni, és fizikálisan is egy szintre kerülne a társaság. Mindez csak akkor lehetséges, ha nagy kedvvel érkeznek hozzám a kerettagok, csak az jelent garanciát a technikai és a fizikai fejlődésre. Amennyiben mindez sikerül, eséllyel léphetünk pályára a jövő évi Európa-bajnoki selejtezőkön.”

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik