Ifjúsági Téli Olimpia: indul a gazdag vasárnapi program

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.12. 09:46
Címkék
A csütörtök esti megnyitót követően pénteken megkezdődtek a küzdelmek és egészen január 22-ig tartanak a svájci Lausanne központtal zajló harmadik ifjúsági téli olimpián. A 23 fős magyar küldöttségből már jónéhányan javában versenyeznek, játszanak, hozzájuk csatlakozott vasárnap a gyorskorcsolyázó Bíró Hanna is.

Bíró-Hanna
Bíró-Hanna

Bíró Hanna 500 méteren a 18. helyen végzett St. Moritz-ban • Forrás: HUNSKATE

Bíró-Hanna
Bíró-Hanna

Bíró Hanna 500 méteren a 18. helyen végzett St. Moritz-ban  •  Forrás: HUNSKATE

A lausanne-i ifjúsági téli olimpia harmadik napján tovább folytatják szereplésüket a 3x3-as jégkorongozók. A különböző színekre keresztelt nemzetközi csapatok – soraikban kilenc magyarral – vasárnap már az ötödik forduló meccseit is lejátsszák. A vegyes curlingválogatott egy győzelem és egy vereség után délelőtt a kínaiaktól kapott ki 3–2-re. Újra érdekelt volt az alpesisíző Tóth Zita is: akombinációban 17. helyezett Zita ezúttal óriás-műlesiklásban mérette meg magát, ám az első futamot nem tudta befejezni, így véget ért számára a verseny.

Még a délelőtt folyamán mutatkozott be az olimpia másik helyszíne is a magyaroknak, St. Moritzban a gyorskorcsolyázó Bíró Hanna állt rajthoz 500 méteren:

„Szeretném a legjobbjaimat elérni. Nem tudom, milyen lesz a jég, de ha jó, jó lenne ezerötszázon teljesíteni a világbajnoki szintidőt. Ötszázon már rendelkezem vele. nem mindennap adatik meg az ember életében, hogy ifjúsági olimpián szerepelhet, ilyenkor mindennél fontosabb, hogy tisztességesen felkészüljön rá” – mondta a viadal előtt a 16 éves Hanna, aki végül 500 méteren a 18. helyen zárt. Hétfőn 1500 méteren áll rajthoz.

21:38
Márton Luca Emese a feketékkel nyert mérkőzést a 3x3-as jégkorongozók versenyében

A feketék a Véghelyi Dórával felálló narancssárgák ellen győztek 7−3-ra. Metzler Regina és a kékek 8−5-ös vereséget szenvedtek a sárgáktól. Öt forduló után Metzelrék az elsők, Mártonék a másodikak, Véghelyiék pedig a hetedikek.

20:25
A Szabó Fruzsinával felálló 3x3-as zöld elnevezésű jégkorongcsapat legyőzte Gengeliczky Dorottyáékat

A zöldek 9−4-es sikert értek el a szürkékkel szemben az ötödik fordulóban Lausanne-ban. Szabóék a negyedik helyre jöttek fel, Gengeliczkyék pedig a hatodikra csúsztak vissza.

19:10
A Weidemann Márkkal felálló narancssárga elnevezésű 3x3-as hokicsapat legyőzte a feketéket

Márkék magabiztos, 14−8-as sikert értek el a fekete alakulattal szemben, így a tabella második helyére ugrottak− három nyertes és két vesztes mérkőzéssel.

Hegedüs Levente és a zöldek ez idáig veretlenek Forrás: dvtk.hu
Hegedüs Levente és a zöldek ez idáig veretlenek Forrás: dvtk.hu

Hegedüs Levente és a zöldek ez idáig veretlenek  •  Forrás: dvtk.hu

17:10
Továbbra is veretlen a Hegedüs Leventével felálló zöld elnevezésű 3x3-as jégkorongcsapat

A zöldek 14−6-ra verték a Szalay Boldizsárt is a soraiban tudó szürkéket, így öt győzelemmel a tabella élén állnak − a szürkék harmadikok. Ivády Milán és a barnák kikaptak a pirosaktól, az ő sikersorozatuk tehát megszakadt; négy győztes és egy vesztes meccsel a második helyen állnak.

 

 

15:05
Hegedüs Levente zöld és Metzler Regina kék csapata az élen a 3x3-as jégkorongtorna negyedik fordulója után

Vasárnap délelőtt a fúk és a lányok is lejátszották a negyedik fordulós meccsüket. A lányoknál a Metzlert soraiban tudó kék együttes két góllal nyert Szabó Fruzsina zöld csapata ellen, így továbbra is hibátlanul vezeti a tabellát. A fiúknál a Hegedüst foglalkoztató zöldek is nyertek, és élen állnak. Összességében jól szerepeltek a magyarok délelőtt, Ivády Milán, Szalay Boldizsár, Márton Luca Emese és Gengeliczky Dorottya is győztes csapat tagja volt a negyedik körben.

12:35
A gyorskorcsolyázó Bíró Hanna 18. helyen végzett 500 méteren

A magyar versenyző 43.48 másodperc alatt ért célba, ez az idő 2.91 másodperccel maradt el a bajnok, holland Isabel Greveltétől. Az ezüstérmet a kínai Jingyi Wang, a bronzot a japán Jukido Josida szerezte meg. Bíró hétfőn 1500 méteren indul.

12:15
Kikapott a kínaiaktól a vegyes curlingválogatott

A Joó Linda, Nagy Laura, Szarvas Kristóf és Tatár Lőrinc Sebestyén alkotta magyar csapat a harmadik fordulóban 3–2-re kapott ki, így egy győzelemmel és két vereséggel a dánokkal együtt áll a B csoport negyedik helyén. A csoportot az eddig hibátlan hazai, svájci válogatott vezeti.

11:45
Tóth Zita nem tudta befejezni az óriás-műlesiklás első futamát

A huszonhatodikként induló magyar versenyző jól kezdte a futamot, az elsőidőmérő pontnál a hatodik legjobb idővolt az övé, a másodiknál a mezőny huszonkettedik leggyorsabbja volt, végül azonban bukott, nem ért célba, kiesett, akárcsak 18 társa. 12 óra 45 perckor kezdődik a második futam, az elsőt a finnRosa Pohjolainennyerte 1:04.99-es idővel. A másodikban megelőzte őt a győztes, a svájciAmelie Klopfenstein,14 század volt a különbség kettőjük között, míg a finn leány mögött egyetlen századdal ért célba a bronzérmes, az osztrákAmanda Salzgeber.A második futamban 16 kieső volt.

A szerkesztő megjegyzése. Az alpesi síben az eljegesedett pályákon meglehetősen gyakran esnek ki versenyzők. Ez történt Tóth Zitával is. Nem esett volna ki, ha az a célja, hogy túlélje a futamot, és a kapuktól jó távol haladva, komótosan lecsúszik. De ő már a fejlődésének abban a szakaszában van, amikor minél jobb eredményt akar elérni, ezért kockáztat, vagy ahogy mondani szokás, támadja a pályát.
Ez a fajta versenyzés értékesebb (és biztatóbb), mint a nagy óvatosan megszerzett – mondjuk– utolsó előtti hely.

10:30
A 3×3-as jégkorongozók közül Ivády Milán és Hegedűs Levente győzelemmel, Weidemann Márk vereséggel zárta a 4. fordulót

A 3x3-as jégkorongozók nemzetközi fiúcsapataiban három magyar volt érdekelt a negyedik forduló 9 órakor kezdődött találkozóin. Weidemann Márk és a narancssárgák 14–10-re kaptak ki azIvády Milánt soraiban tudó barnáktól, míg Hegedűs Levente a kékeket 11–6-ra legyőző zöld csapat tagja volt. A nyolccsapatos tabellát a zöldek vezetik a barnák és a szürkék előtt.

A MAGYAROK VASÁRNAPI PROGRAMJA
3X3-as JÉGKORONG.
9.00: fiúk, 4. forduló, narancs–barna 10–14 és kék–zöld 6–11 (Weidemann Márk-narancs,Ivády Milán-barna,Hegedüs Levente-zöld)
CURLING. 10.00: vegyes csapat, Kína–Magyarország 3–2 (Joó Linda, Nagy Laura, Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc Sebestyén)
ALPESI SÍ. 10.00: leány óriás-műlesiklás, 1. futam (Tóth Zita nem fejezte be az első futamot)
3X3-as JÉGKORONG.
10.30: fiúk, 4. forduló, sárga–fekete 7–19 és piros–szürke 9–13 (Szalay Boldizsár-szürke)
GYORSKORCSOLYA. 11.30: leány, 500 méter (Bíró Hanna a 18. helyen zárt)
3X3-as JÉGKORONG. 12.00: lányok, 4. forduló, narancs–barna 10–14 és kék–zöld 5–3 (Véghelyi Dóra-narancs,Metzler Regina-kék,SzabóFruzsina-zöld)
ALPESI SÍ. 12.45: leány óriás-műlesiklás, 2. futam (Tóth Zita nem fejezte be az első futamot, a másodikban így nem volt érdekelt)
3X3-as JÉGKORONG. 13.30: lányok, 4. forduló, sárga–fekete 2–7 és piros–szürke 5–8 (Márton Luca Emese-fekete,Gengeliczky Dorottya-szürke),
3X3-as JÉGKORONG. 16.00: fiúk, 5. forduló, piros—barna és szürke–zöld (Ivády Milán-barna,Szalay Boldizsár-szürke,Hegedüs Levente-zöld)
3X3-as JÉGKORONG. 17.30: fiúk, 5. forduló, fekete–narancs és kék–sárga (Weidemann Márk-narancs)
3X3-as JÉGKORONG. 19.00: lányok, 5. forduló, piros—barna és szürke– zöld (Gengeliczky Dorottya-szürke,Szabó Fruzsina-zöld)
3X3-as JÉGKORONG. 20.30: lányok, 5. forduló, fekete–narancs és kék–sárga (Márton Luca Emese-fekete, Véghelyi Dóra-narancs,Metzler Regina-kék)

A téli ifjúsági olimpia további hírei a LAUSANNE 2020 aloldalunkon.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik