Piotr Nurowski-díj: Talabos Attila a legjobb fiú európai sportoló

Vágólapra másolva!
2019.05.20. 19:28
Címkék
A hétvégén nagyszerű nemzetközi elismerésben részesült Talabos Attila. A szarajevói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) három aranyérmet szerzett 17 éves rövid pályás gyorskorcsolyázót a legjobb fiatal férfi sportolónak választották az Európai Olimpai Bizottság (EOC) 40. szemináriumán kihirdetett Piotr Nurowski-díj téli versenyében.

moksz
moksz

A harmadik helyezett Talabos Attila (balra) és a további díjazottak • Forrás: moksz.hu

moksz
moksz

A harmadik helyezett Talabos Attila (balra) és a további díjazottak  •  Forrás: moksz.hu

UP-info – utanpotlassport.hu A junior-világbajnoki hatodik helyét követően, Talabos Attila februárban 14 év után szerzett aranyérmet Magyarországnak a téli EYOF-on – rögtön hármat is. Egyéniben 1000 és 1500 méteren, valamint 3000 méteres váltóban sem talált legyőzőre a rangos nemzetközi utánpótlás-viadalon. Ezután nem meglepő, hogy a 2010-ben tragikus körülmények között elhunyt egykori lengyel teniszezőről elnevezett díj várományosai közé került. (Piotr Nurowski, a szmolenszki repülőgép-balesetben elhunyt sportvezető 1973 és 1980 között a Lengyel Atlétikai Szövetség, majd 2005-től a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke, valamint a gyermek - és utánpótlássportért felelős sportszövetség alelnöke volt.) Ezt a kitüntetést a legjobb fiatal európai sportolóknak ítéli oda az EOC. A díjat hétvégén Bécsben adták át, Talabos mellett még négy leány volt érdekelt a versenyben, így korán kiderült, hogy a bizottság szerint a magyar short trackes a legjobb fiatal férfi sportoló lesz Európában. A magyar fiú végül holtversenyben a harmadik helyen végzett.

„Szombat délelőtt a jelöltek bemutatása következett, itt mind az öten másfél-két percet kaptunk arra, hogy angolul beszéljünk magunkról és céljainkról. Előre megírtuk a beszédet, úgy érzem, jól sikerült elmondanom. Este jött a legizgalmasabb rész, a gálavacsora, hiszen ott hirdették ki a végeredményt, vasárnap délre pedig már itthon is voltam. Nagyon örülök a harmadik helynek, ez is hatalmas elismerése az előző szezonban elért eredményeimnek” – nyilatkozta Attila a szövetség honlapján.

Az eredményhirdetésen részt vett Kulcsár Krisztián MOB-elnök, Vékássy Bálint főtitkár és Dósa Viktória nemzetközi főmunkatárs, olimpiai csapatvezető is.

A verseny első helyezettje a 14 esztendős orosz, kétszeres junior világbajnok jégtáncos, Alexandra Trusova lett. Második az osztrák alpesi síző Magdalena Egger, harmadik holtversenyben két rövid pályás gyorskorcsolyázó: a magyar Talabos Attila és a szlovák Petra Rusnakovalett, míg az ötödik helyen a snowboardos Annika Sophie Morganzárt. A fiataloknakJanez Kocijančič, az EOC elnöke személyesen gratulált.

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik