Öttusa: Tóth Dorka Sára lelkesedésére nem hatnak a körülmények

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.08. 09:00
Címkék
A Mol Alapítvány által támogatott U17-es világ- és Európa-bajnok öttusázó, Tóth Dorka Sára töretlen elszántsággal készül a felnőttéveire.

Az UTE 15 éves utánpótlás-válogatott öttusázójának, Tóth Dorka Sárának azután sem lett kisebb a lelkesedése, hogy kiderült, idén biztosan nem rendeznek világversenyt a korosztálya számára. Pedig év elején azt a célt tűzte ki, hogy a tavalyi eredményeit is túlszárnyalja. Valljuk be, azért ez nem tűnt könnyű vállalásnak, hiszen az U17-es Európa- és a világbajnokságon is tagja volt az aranyérmes leánycsapatnak, és hogy az egyéni sikere se maradjon el: a vébén bravúros bronzérmet szerzett.Tóth Dorka Sárának azután sem lett kisebb a lelkesedése, hogy kiderült, idén biztosan nem rendeznek világversenyt a korosztálya számára. Pedig év elején azt a célt tűzte ki, hogy a tavalyi eredményeit is túlszárnyalja. Valljuk be, azért ez nem tűnt könnyű vállalásnak, hiszen az U17-es Európa- és a világbajnokságon is tagja volt az aranyérmes leánycsapatnak, és hogy az egyéni sikere se maradjon el: a vébén bravúros bronzérmet szerzett.

Tóth Dorka Sára az U17-es világbajnokságon egyéni bronzérmet nyert Forrás: UIPM
Tóth Dorka Sára az U17-es világbajnokságon egyéni bronzérmet nyert Forrás: UIPM

Tóth Dorka Sára az U17-es világbajnokságon egyéni bronzérmet nyert  •  Forrás: UIPM

„A tavalyi eredményeim után jó lett volna újra kipróbálni magam a nemzetközi elitben. Az egész karantént keményen végigedzettem, így valamelyest elszomorított, hogy az idei naptárból törölték a vébét és az Eb-t is. Mindkettőre szerettem volna magam kvalifikálni, és a lehető legjobb helyen végezni. Az Eb-n mindenképp az első hatba vártam magam. Elfogadjuk, hogy így alakult, és készülünk a jövő évre, aztán a későbbiekre, hiszen elsősorban öttusázó akarok lenni. A lovasképesítő vizsgára készülök, hogy jövőre már a felnőttkategóriában is tudjak versenyezni. A versenyszünetben szinte minden nap lovagoltam, még vannak hiányosságaim, de sokat fejlődtem és másban is tudtam előrelépni. Úgy gondolom, a lövészetem látványosan javult.”

Hogy Tibolya Péter tanítványa a megváltozott körülmények ellenére sem vette félvállról az elmúlt hónapok edzéseit, azt bizonyítja a visszatérés utáni első laser run (futás és lövészet) felmérő eredménye is. A július végén rendezett versenyen Dorka magabiztosan nyert az U19-esek mezőnyében, a felnőttekkel való összesítésben pedig csak Alekszejev Tamara végzett előtte, míg többek között Simon Saroltát és Erdős Ritát is megelőzte.

A Szent Péter-bazilika tetején
A Szent Péter-bazilika tetején

A Szent Péter-bazilika tetején

„Örülök, hogy jó formát sikerült mutatnom. Egészen jól ment a versenyzés, és bár elkövettem néhány kisebb hibát, úgy érzem, sikerült magamból kihoznom a legtöbbet. Ezek a kisebb a sikerek és persze, a tavalyi eredmények is erőt adnak a folytatáshoz, bár külön sosem kellett engem motiválni, mert mindig is megvolt bennem a kellő akarat. Bízom benne, hogy a lehető legkorábban sor kerül a világversenyek pótlására, de nem csak azért edzek teljes erőbedobással akkor is, amikor nincs kilátásban verseny, hogy majd a következőn kiemelkedően szerepeljek. Ennél távolabbra tekintek.”

A versenyző most jól megérdemelt kéthetes pihenőidejét tölti Olaszországban. Megkeresésünket éppen a római Szent Péter-bazilika kupolájában fogadta, és elmondta, a nyaralás alatt is rendszeres futással tartja formában magát, bár a bazilika tetejére – ahonnan fotót is küldött – nem lépcsőzött, lifttel jutott fel. Hogy az ígéret az öttusában is a lehető legmagasabb szintre érjen, abban a Mol Alapítvány is igyekszik segíteni. Támogatásából Dorka az új vívófelszerelését finanszírozza.

További korosztályos hírekÖTTUSÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik