NEKA: Miben lesz nagy ugrás az NB I? Mindenben!

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.27. 20:11
Címkék
A Szent István SE-vel együtt az ősztől az NB I-ben szerepelhetnek a NEKÁ-s fiatalok. A csapat junior Európa-bajnok átlövőjét, Woth Viktóriát kérdeztük a különleges lehetőségről.

A múlt héten jelentette be a Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Szent István SE, hogy a következő évadban a két klub együtt indul a női NB I-ben. A félbeszakított évadban a balatonbogláriak a másodosztály első, míg a fővárosiak az élvonalban az utolsó helyen álltak, jövőre pedig közösen folytatják, minden bizonnyal a liga legfiatalabb keretével.Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Szent István SE, hogy a következő évadban a két klub együtt indul a női NB I-ben. A félbeszakított évadban a balatonbogláriak a másodosztály első, míg a fővárosiak az élvonalban az utolsó helyen álltak, jövőre pedig közösen folytatják, minden bizonnyal a liga legfiatalabb keretével.

S bár a keret még alakul, azt már kijelentették, hogy a csapat magját a NEKA ifjúsági Európa-bajnok játékosai képezhetik, például az átlövő Woth Viktória, akit először az elmúlt hetek-hónapok bizonytalanságáról kérdeztük.

„Mindenki meglepődött, amikor lezárták a bajnokságot, egy héttel később realizálódott bennünk, hogy mi is történt. Edzőnktől, Kiss Szilárdtól tudtuk, hogy van némi esélyünk mégis az indulásra. Most pedig kiderült, hogy összejön, természetesen ennek nagyon örültünk.”

 

Woth Viktória nagy kihívásra számít az NB I-ben Fotó: Tompos Gábor/NEKA
Woth Viktória nagy kihívásra számít az NB I-ben Fotó: Tompos Gábor/NEKA

Woth Viktória nagy kihívásra számít az NB I-ben • Fotó: Tompos Gábor/NEKA

 

A NEKA 17 éves kézilabdázója is otthoni edzésekkel töltötte az elmúlt heteket, azt mondja, a rendelkezésére álló sok eszközzel ezt elég jól meg tudta oldani. Most viszont már alig várja, hogy az NB I/B-s, illetve most már NB I-es csapattal együtt hétfőn visszatérhessen az akadémiára.

„Hogy miben jelent majd hatalmas ugrást az élvonalbeli szereplés? Szerintem mindenben. Egészen más lesz a játék ritmusa, többet kell majd nyújtanunk védekezésben és támadásban is. Még nem tudjuk pontosan, hogyan alakul a felkészülésünk, amit valószínűleg kicsit az ifjúsági világbajnokság is bonyolít,de remélhetőleg júliusban már el tudjuk kezdeni a teljes értékű munkát.”

A SZISE-NEKA néven induló vegyes csapat egészen újszerű kihívásba ugrik bele, hiszen olyan még nem fordult elő, hogy utánpótláscsapat induljon az NB I-ben − eddig csupán a juniorválogatott játszott néhány felkészülési meccset „műsoron kívül”.

„Míg a legtöbb csapatba minden nyáron érkeznek és távoznak játékosok, addig mi két éve nap mint nap együtt készülünk és játszunk. Ez lehet a legnagyobb erősségünk: remekül ismerjük és megértjük egymást. Hatalmas kihívás lesz ez a szezon, már nagyon várjuk, hogy elkezdődjön.”

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik