Lábtoll-labda: magyar fiatalok Európa élén

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.06. 18:11
Címkék
Újra bebizonyította a magyar lábtoll-labda-válogatott, hogy Európában nincs jobb nála. A franciaországi világbajnokságon csupán ázsiai országok előzték meg az ifjú csapatot, amelynek legfiatalabb, legfoglalkoztatottabb, ezáltal legeredményesebb játékosa is Vachal Krisztina volt. A 17 éves újszászi lány a tanulságokat levonva emlékszik vissza sikereire.

A gyerekek unatkoztak, hát kihúzták a kakas farktollát. Körülbelül 3 ezer évvel ezelőtt, Kínában. Aztán a tollat egy fadarabba dugták, ráerősítették, majd az így elkészült játékszerrel azon versenyeztek, ki tudja a legtovább levegőben tartani azt. Később a játékot a hadsereg is átvette, és reflexjavító gyakorlatként alkalmazta. Virágkorát azonban a Ming-dinasztia idején élte, amikor is a császári udvar legnépszerűbb játékává nőtte ki magát – legalábbis a mondák szerint. Az viszont nem mese, hogy Kínában a mai napig az utcán lábtoll-labdáznak a fiatalok és idősebbek egyaránt, mutatva, a sportág sikere máig töretlen maradt Ázsiában. Így nem meglepő, ha világversenyre kerül sor, a legelőkelőbb helyeken elsősorban ázsiai országok végeznek. Európai csapat nagyon ritkán férkőzik a dobogó közelébe, ha mégis sikerül, az hatalmas bravúrnak számít. Magyarországnak sikerült.

lábtoll 2
lábtoll 2

A bronzérmes lányok (balról: Becskereki, Farkas, Vachal, Kunics)  •  Forrás: Magyar Lábtoll-labda Szövetség

Ha hazánkban valahol látni lehet sportpályán vagy buszmegállókban lábtoll-labdával dekázó gyerekeket, az Újszász. A Szolnok melletti város szakosztályának közel száz játékosa van, ennek 80 százaléka utánpótláskorú. Hasonló arányban szerepelnek fiatalok a magyarországi 15 egyesület nagyjából 500 versenyzője között is, ebből adódóan a magyar válogatottban is akadnak fiatalok, na meg újszásziak.

Augusztus végén a Párizs melletti Eaubonne-ban rendezték a 10. lábtoll-labda világbajnokságot, ahol a magyarok mellett további 15 ország versenyzői mérték össze tudásukat. A magyar csapat tizenöt fős küldöttséggel vett részt az eseményen. Ifj. Fehér János, Kézér Zsolt és Takács Endre játékvezetői feladatokat látott el, Fehér János és Farkas István a csapatot vezette, újszászi részről Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Tóth Gábor, Becskereki Barbara, Farkas Lilla, Vachal Krisztina, Nagykanizsáról Huszár Emil, Lukács Márton, Horváth Gergő, míg Cserszegtomajról Kunics Réka játékosként érkezett Franciaországba.

lábtoll
lábtoll

A magyar válogatott  •  Forrás: Magyar Lábtoll-labda Szövetség

A legtöbb feladat a válogatott legfiatalabb tagjának, a 17 éves Vachal Krisztinának jutott, aki egyesben, párosban, vegyespárosban és csapatban is elindult a világbajnokságon – nem akármilyen sikerrel. A tavalyi év legjobb hazai női játékosának választott lány egyesben ötödik, vegyespárosban Herczeggel, női párosban Becskerekivel negyedik, míg a Becskereki-Kunics-Farkas trióval kiegészülve csapatban bronzérmes lett.

lábtolllabda
lábtolllabda

Fehér János a nemzetközi szövetség alelnökeként ad át bronzérmet Vachal Krisztinának  •  Forrás: Magyar Lábtoll-labda Szövetség

„Az egyéni versenyt eléggé elizgultam, ezt nagyon sajnálom – mesélte a hét éve lábtoll-labdázó Krisztina. – Nekem ez a második világbajnokságom, ettől függetlenül nagyon furcsa volt ott állni a hatalmas közönség előtt. Iszonyatos drukk volt bennem. Próbáltam fejben ott lenni, de nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Mind a négy napon játszottam, ez eléggé megterhelő, nehezen tudtam koncentrálni a végére, de a csapatbronz nagyon kellett. Megküzdöttünk érte, és szerintem végig látszódott, hogy ott a helyünk a dobogón. Az elődöntőben Vietnámtól kaptunk ki, a bronzmeccsen viszont legyőztük Hongkongot. Ez nagy szó, hiszen elképesztő, mennyivel előrébb tartanak az ázsiaiak. Bár gondolom, az én heti öt edzésem eltörpül az ő tizenvalamennyiük mellett. Nézni is élvezetes, ahogyan játszanak. Szeretnénk minél közelebb kerülni az ő tudásukhoz. Ha reálisan nézem, azt mondom, Kínát és Vietnámot európai csapat sosem fogja megverni, de én két év múlva is tervezem a kijutást a világbajnokságra, és tudom, hogy mik a hibáim. Ez a vb is felnyitotta a szemem egy-két dologban, úgyhogy sokkal jobb játékosként érkezem majd.”

A bronzérmes csapatból az egyéves sérüléséből visszatérő Kunics és Farkas is csak 20 éves, valamint ugyanennyi idős a negyedik helyet megszerző férfi együttesből Horváth. A 21 éremből 19-et ázsiai ország nyert, bronz a magyarok mellett még a házigazda franciáknak jutott. Magyarország mérlege egy harmadik, három negyedik, kettő ötödik és egy hatodik hely, ezzel a nemzetek közötti versenyben Vietnám, Kína és Hongkong mögött a negyedik helyen végzett.

lábtoll 5
lábtoll 5

Horváth (3) a férfiválogatott nagy reménysége  •  Forrás: Magyar Lábtoll-labda Szövetség

„Jól szervezett világbajnokságon vagyunk túl – összegzett Fehér János, aki amellett, hogy az újszásziak edzői feladatait ellátja, a nemzetközi szövetség alelnöki posztját is betölti. – A korábbi világeseményeken szerzett tapasztalatokat remekül összegyúrták a szervezők. Szereplésünket minden dicséret megilleti, mert játékban is jók voltunk. Férficsapatban és női egyéniben csak pici hiányzott az éremhez, de továbbra is őrizzük az európai elsőséget, és ez, reméljük, a jövőben is így marad. Ehhez minden adott, női csapatunk egészen fiatal és Horváth Gergő is igazán nagy ígéret. Bízom benne, hogy a merítési lehetőség tovább növekszik. A gyerekek szeretik ezt a játékot, és az újszászi példa azt mutatja, mindenütt működhet. Van is az országban néhány település, ahol viszonylag nagy létszámban játszanak a fiatalok, mert érdekes és különleges sportág. Egy jó lábtoll-labdázó úgy küzd, mint egy taekwondós, olyan technikás, mint egy jó labdarúgó, olyan csapatjátékos, mint egy röplabdázó, és mindezt egy tollaslabda méretű pályán ötvözi és valósítja meg.”

A magyar együttes játékosai az eredmények alapján a felsorolt tulajdonságok mindegyikével rendelkeznek, de ha technikáról van szó, talán kiemelkedik a csapatból Farkas Lilla. A válogatott erőssége teljes szerénységgel emlékezett vissza közelmúltbeli produkciójára.

lábtoll3
lábtoll3

A teljes magyar delegáció  •  Forrás: Magyar Lábtoll-labda Szövetség

„Az egyik tavaszi edzésen volt egy felmérő, ahol ötszázat kellett dekázni, nekem pedig nem esett le a labda annyinál, és úgy gondoltam, hogy folytatom. Nagyjából másfél óráig tartottam a levegőben a játékszert, végül 7442-nél hagytam abba.”

Egyéb korosztályos hírekLÁBTOLL-LABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik