Labdarúgás: Chelsea-Barcelona meccs lesz az UEFA Ifjúsági Liga döntőjében

Vágólapra másolva!
2018.04.20. 22:30
Címkék
Őrült meccseknek lehettünk tanúi a labdarúgó UEFA Ifjúsági Liga nyoni elődöntőjében. Előbb a Chelsea harcolta ki a fináléba jutást, miután 2−2-es rendes játékidőt követően a tizenegyesekben búcsúztatta a Porto gárdáját. A Manchester City és a Barcelona párharca kilenc gólt hozott, a katalánok 5−4-re diadalmaskodtak. A döntőt hétfőn rendezik.

Leiner Soma - utanpotlassport.huA hagyományoknak megfelelően ezúttal is a svájci Nyon városában küzd meg Európa négy legjobb U19-es együttese az UEFA Ifjúsági Liga trófeájáért. A„final fourba” ezúttal két angol, egy spanyol és egy portugál csapat jutott, nevezetesen a Chelsea, a Manchester City, a Barcelona és a Porto. Az előzetes várakozások alapján nem tűnt elképzelhetetlennek a brit házidöntő, de az ibériai fináléra is legalább akkora esély volt. Lefordítva ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen megjósolhatatlannak bizonyult mind a Chelsea és a Porto párharca, mind a City−Barca összecsapás.Leiner Soma - utanpotlassport.huA hagyományoknak megfelelően ezúttal is a svájci Nyon városában küzd meg Európa négy legjobb U19-es együttese az UEFA Ifjúsági Liga trófeájáért. A„final fourba” ezúttal két angol, egy spanyol és egy portugál csapat jutott, nevezetesen a Chelsea, a Manchester City, a Barcelona és a Porto. Az előzetes várakozások alapján nem tűnt elképzelhetetlennek a brit házidöntő, de az ibériai fináléra is legalább akkora esély volt. Lefordítva ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen megjósolhatatlannak bizonyult mind a Chelsea és a Porto párharca, mind a City−Barca összecsapás.

Londoni öröm Nyonban Forrás: uefa.com
Londoni öröm Nyonban Forrás: uefa.com

Londoni öröm Nyonban  •  Forrás: uefa.com

Először a Chelsea jutott a hétfői döntőbe, na de hogyan...A londoniak Redan góljával szereztek vezetést az első félóra végén, köszönhetően Costa kapus banális hibájának (1−0). A portugálok azonban nem estek össze, és még a játékrész lefújása előtt egyenlítettek: Bessa szögletét Queiros fejelte remekül a hálóba (1−1). A fordulást követően sokáig úgy tűnt, a tizenegyesek döntik majd el az összecsapást, s bár végül így lett, gyors gólváltásnak így is tanúi lehettünk a hajrában: előbb Mário lőtt közelről a léc alá (1−2), majd Grant szerzett becsúszva gólt a kékeknek (2−2).

Az idegek harcát végül a londoniak nyerték, noha abszolút nem volt egyértelmű a végkimenetel. Egészen a hetedik sorozatig húzták a csapatok a döntést: Familio-Castillo belőtte a maga tizenegyesét, ám Bessa rontott, így a Chelsea jutott a döntőbe, és harmadszorra is megnyerheti a sorozatot. A Porto azzal vigasztalódhat, hogy történelmi sikert aratott, korábban ugyanis sosem jutott el a négyes döntőig.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA, ELŐDÖNTŐ
Chelsea−Porto 2−2 (1−1), atizenegyesekben: 5−4
Chelsea:
Cumming− Sterling, Chalobah, Grant− James, Gallagher (Lamptey, 81.), McCormick, Familio-Castillo− St.Clair, Redan (Brown, 69.), Hudson-Odoi. Vezetőedző: Joe Edwards
Porto:Costa− Lamba, Queiros, Justiniano, Leite− Baro, Pires, Cassama (Moreira, 65.), Bessa− Irala (Maleck, 90.), Queta (Mario, 80.). Vezetőedző: Joao Brandao
Gól:Redan (29.), Grant (86.), illetve Queiros (40.), Mario (80.)

A katalánok ötször mattolták a manchesteri kékeket az első félidőben Forrás: uefa.com
A katalánok ötször mattolták a manchesteri kékeket az első félidőben Forrás: uefa.com

A katalánok ötször mattolták a manchesteri kékeket az első félidőben  •  Forrás: uefa.com

Így ajátéknap másik találkozóján az volt fő kérdés, hogy a Barcelona szintén újbóli esélyt szerez az ifi-BL megnyerésére, avagy a Manchester City először mérkőzhet meg a trófeáért. A katalánok nem akarták a véletlen sorsára bízni ezen kérdés megválaszolását, az első félidőben ötször is bevették Grimshaw hálóját. Az égszínkékek ugyanLatibeaudiere és Lukas Nmecha révén kozmetikáztak a játékrész képén, így is pokoli feladat várt a szigetországiakra.

De nem adták fel, sőt! A 70. percben Matondo két gólra csökkentette a hátrányt, majd a 85. percben Nmecha talált be ismét. A tizenegyesek azonban már nem jöttek össze: a City nagyot küzdött, de a Barcelona 2014 után ismét a döntőbe jutott. Akkor a Benfica együttesét legyőzve megnyerték a sorozatot a katalánok.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA, ELŐDÖNTŐ
Manchester City−Barcelona4−5 (2−5)
Manchester City:
Grimshaw− Garcia Martret, Latibeaudiere, Francis− Gonzalez, Dele-Bashiru, Pozo (Matondo, a félidőben), Bolton (Garre, 66.)− F. Nmecha (Doyle, 78.), L. Nmecha, Poveda. Vezetőedző:Simon Davies
Barcelona:Pena− Bauza (Morey 73.), Feixas (Brandariz, 88.), Mingueza, Miranda− Gomez (Morer, 78.), Collado, Puig− Mendez, Ruiz, Perez. Vezetőedző:Francisco Pimienta
Gól:Latibeaudiere (19.), L. Nmecha (24., 85.), Matondo (70.) illetve Perez (10., 42.), Collado (23.), Puig (31.), Mendez (44.)
Kiállítva: Gonzalez (36.)

A finálét tehát a Chelsea és a Barcelona vívja, április 23-án, hétfőn 17 órától. Akérdés pedig: a katalánokmásodszor, avagy a londoniakharmadszor?

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik