Labdarúgás: nem látott igazi talentumot Ubrankovics Mihály

Vágólapra másolva!
2020.02.21. 09:09
Címkék
Ötödik alkalommal rendezték meg a Piski Elemér nemzetközi emléktornát az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnokban az U12-es korosztály számára. A tapasztalatokról és az utánpótlásról az egyik díjátadóval, Ubrankovics Mihállyal, az utánpótlás-válogatottak korábbi szakvezetőjével beszélgettünk, aki sok képzett gyerekkel találkozik manapság, csak éppen a kiemelkedő tehetségeket nem látja.

Piski Elemér 1982 és 1998 közöttdolgozott aMagyar Labdarúgó-szövetségben. Kollégáival, Ziegler Jánossal ésUbrankovics Mihállyal számoskorosztályos válogatott munkáját irányították,1984-ben Piski Elemér is részese volt a szakmai stáb tagjakéntaz U18-as ifjúsági válogatott moszkvaiEb-győzelmének. A szakember 2011-ben, 57 éves korában hunyt el.

Bakti József edzőkolléga a volt válogatott kapus Petry Zsolttal együttműködve az ő emlékére hozott létre utánpótlástornát az U12-es korosztály számára. Az első tornát 2015-ben még nagypályán rendezték, akkor a Hoffenheim volt az egyik meghívott külföldi vendég, idén pedig a Hertha BSC (mint ismert, Petry Zsolt a klub kapusedzője). A berliniekkel együtt az idei eseményen 12 csapat vett részt: a címvédő BudapestHonvéd mellett az MTK Budapest, az UTE, az Illés Akadémia, a Balmaz Olasz Focisuli, a DVSC-DLA, az ETO FC Győr, a DVTK, a Pilisvörösvári UFC, illetve Szlovákiából a KFC Komárno és a 2 ZS Levice.

A remek hangulatban, mintegy négyszáz néző előtt megrendezett tornán a Hertha és a Honvéd kiemelkedett a mezőnyből bátor támadófutballjával, de az elődöntőben az MTK kivédekezte a berliniek elleni mérkőzést és 0–0 után szétlövéssel végül a döntőbe jutott. A döntőben a Honvéd 2–0-ra győzött. A torna legjobb kapusa egy Gulácsi Péter által aláírt kapuskesztyűt, a legjobb játékos egy Szalai Ádám által dedikált Mainz-mezt, míg a gólkirály egy, a Hertha első csapata által szignózott labdát kapott.

A torna díjátadói között ott volt az 56-szoros válogatott Kovács Kálmán, illetve Piski Elemér egykori közvetlen munkatársa, Ubrankovics Mihály is, aki 1989-től a nyugdíjba vonulásáig, 2006-ig dolgozott szövetségi edzőként a korosztályos válogatottak mellett.

Az egyéni díjazottak a Bundesliga-profik által aláírt relikviákkal Fotó: Bakti József
Az egyéni díjazottak a Bundesliga-profik által aláírt relikviákkal Fotó: Bakti József

Az egyéni díjazottak a Bundesliga-profik által aláírt relikviákkal  •  Fotó: Bakti József

„Engem 1989-ben Piski Elemér hívott az MLSZ-hez, évekig együtt dolgoztunk az utánpótlás-válogatottaknál. Nagy öröm számomra, hogy ezzel a tornával tiszteleghetünk évről évre a megbecsült kolléga emléke előtt – nyilatkozta Ubrankovics Mihály, aki a tornával kapcsolatos szakmai észrevételeit is megosztotta. – A 12-13 éves korosztály az, amelyiket annak idején már mi is szemmel tartottunk. Jártuk az országot, kerestük a tehetségeket, kik azok, akik néhány év múlva a korosztályos válogatottaknál is szóba kerülhetnek. Látva a mai fiatalokat ebből a korcsoportból a mostani tornán azt mondhatom, hogy tehetségek most is vannak, sőt bizonyos szempontból talán még képzettebbek is a játékosok, mint korábban. Ez annak köszönhető, hogy egyre több olyan futballműhely működik, melyekben már ebben a korban is széleskörűen, jól felkészítik a fiatalokat. Viszont olyan kimagasló tehetséget, mint amilyen például Dárdai Pál, Hajnal Tamás, Király Gábor vagy Lisztes Krisztián volt, nem igazán láttam. Az ilyen tehetségekből nagyon kevés van, és ami azt illeti, a Herthánál sem láttam ilyen talentumot. Bár a Hertha nem jutott be a döntőbe, alkatilag, dinamikában, játékban kiemelkedett a mezőnyből. Mintaszerű labdafedezések, lefordulások, cselek jellemezték a németek játékát, még ha az MTK elleni elődöntőben ki is maradtak a helyzeteik. A magyar csapatok közül kreativitásban, szervezettségben a Honvéd egyértelműen kiemelkedett, megérdemelten nyerte meg a tornát.”

Arra Ubrankovics Mihály sem tudja a választ, hogyan lehetne több talentum a magyar futballban, de azt kifejtette, három fő ismérve van a valóban sokra hivatott tehetségnek: a gyors és minőségi döntéshozatal, a megfelelő kivitelezés, a kellően elhivatott személyiség. Az első és a harmadik tényező döntően veleszületett adottság, illetve utóbbit nagyban tudja befolyásolni a környezet is, míg a kivitelezés a leginkább fejleszthető a három közül a szakmai munka során. Továbbá arról is beszélt a korábbi szövetségi edző, hogy a meglátása szerint hogyan érdemes kezelni az igazán kiemelkedő képességű fiatalokat.

„A képességek mellett a mentalitás és a családi háttér nagyon sokat számít, hogy ne csak a gyerekek futballtudását, hanem a személyiségét is fokozatosan fejleszteni tudjuk. Ehhez meg kell ismerni őket, mint embereket, ismerni kell a közeget, amiből jönnek, a gondolkodásukat, majd elbeszélgetve velük rá kell vezetni őket arra, hogy mit kell tenniük a céljaik eléréséhez. Az MLSZ minden erőlködése ellenére ma nem biztosított az átmenet az ifjúsági csapatoktól a felnőttfutballba. Régen ez valahogy jobban működött. Azok a játékosok, akikkel én dolgozhattam – a fent említettek mellett ide sorolhatom Fehér Csabát, Fehér Miklóst vagy éppen Buzsáky Ákost is – 16-18 éves koruk között már az NB I-ben játszottak. Néhány év alatt megfelelő rutint szereztek, nyelvet is tanultak és stabil alapokkal tudtak külföldre szerződni. Ez mindegyikük esetében megalapozott egy hosszú külföldi karriert. Ezt gondolnám ma is járható útnak, már csak azért is, mert manapság sokkal jobbak itthon a feltételek, sokkal jobb körülmények között fejlődhetnek a fiatalok, mint annak idején.”

Ubrankovics azt is hangsúlyozta, a játékosoktól nem szabad elvenni a döntés lehetőségét, ugyanakkor segíteni kell őket a jó döntések meghozatalában. A döntéshozatal fejlesztésében pedig sokat jelenthet, ha a kiemelkedő tehetségek számára biztosítják a klubok, hogy folyamatosan a saját korosztályuknál idősebbek között játszhassanak, fejlődhessenek.

V. Piski Elemér emléktorna
Végeredmény
1. Bp. Honvéd, 2. MTK Budapest, 3. Hertha BSC, 4. Győri ETO FC, 5. Illés Akadémia, 6. Diósgyőri VTK, 7. 2 ZS Levice, 8. KFC Komárno, 9. Pilisvörösvári UFC, 10. Balmaz Olasz Focisuli, 11. UTE, 12. Debreceni Loki Focisuli
Egyéni díjazottak
Legjobb kapus: Tuska Bálint (MTK)
Legjobb mezőnyjátékos: Miták Milán (Bp. Honvéd)
Gólkirály: Tarek Zurnic (Hertha BSC)

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik