Labdarúgás: Major Sámuel tétmérkőzésen is debütált a Lieferingben

Vágólapra másolva!
2020.07.03. 12:31
Címkék
„Nagyon örülök neki, hogy augusztusban folytatódik az ifi BL, de az még odébb van. Most a Lieferingre koncentrálok, ahol végre megkóstolhattam a felnőttfocit” – magyarázza az osztrák másodosztályban szereplő együttes legutóbbi két bajnokiján pályára lépő Major Sámuel (18).

Augusztus közepén folytatódik az UEFA Ifjúsági Liga (közismertebb nevén ifjúsági Bajnokok Ligája) 2019/20-as idénye. A végjátékot – a felnőttekhez hasonlóan – egyetlen helyszínen (a svájci Nyonban), nyolcas döntő formájában bonyolítják le. Noha Európa legerősebb utánpótláscsapatai között bérelt helye van a Bukta Csabát (18) és Major Sámuelt (18) foglalkoztató Red Bull Salzburgnak is, utóbbi az Utanpotlassport.hu-nak elmondta, egyelőre még nem a Lyon elleni negyeddöntőn jár az esze.Bukta Csabát (18) és Major Sámuelt (18) foglalkoztató Red Bull Salzburgnak is, utóbbi az Utanpotlassport.hu-nak elmondta, egyelőre még nem a Lyon elleni negyeddöntőn jár az esze.

Major Sámuel (18) tétmérkőzésen is pályára lépett a Lieferingben Forrás: RB Salzburg
Major Sámuel (18) tétmérkőzésen is pályára lépett a Lieferingben Forrás: RB Salzburg

Major Sámuel (18) tétmérkőzésen is pályára lépett a Lieferingben  •  Forrás: RB Salzburg

„Természetesen nagyon örülök neki, hogy augusztusban folytatódik az ifi BL, de az még odébb van. Most a Lieferingre koncentrálok, ahol végre megkóstolhattam a felnőttfocit. Az elmúlt két mérkőzésünkön bemutatkozhattam az osztrák másodosztályban(még öt találkozója maradt az együttesnek az aktuális idényben − a szerk.). Előbb az Innsbruck ellen kaptam csereként fél órát, majd a Kapfenberg ellen is beállhattam bő tíz percre.”

A tavaly U17-es vb-n is szerepelt, korosztályos magyar válogatott futballistát arra kértük, hasonlítsa össze az osztrák másodosztály színvonalát az ifjúsági Bajnokok Ligájáéval, ám szerényen csak annyit mondott: még nincs elég tapasztalata, hogy ezt megtegye.

„Ha a Lieferinget nézzük, a téli edzőmérkőzéseket is beleszámítva, amelyeken valóban erős ellenfelekkel mérkőztünk, nagyjából ott tartok, hogy ízlelgetem, mit is jelent a felnőttfutball. Érzem, ez egészen más szintű koncentrációt igényel, mint a korosztályos mérkőzések. Még többet kell brusztolnom, futnom azért, hogy hasznára váljak a csapatomnak. Az ifi BL-ben ezzel szemben a saját korosztályom ellen bizonyíthatok. Európa legjobb akadémiái vesznek részt ebben a sorozatban, a Salzburgnak és természetesen nekem is megtiszteltetés, ha megmérethetem magam ezen a viadalon. Remélem, a Lyon ellen ismét esélyt kapok a bizonyításra.”

Bukta Csaba (balra) és Major Sámuel is szerepet kaphat az UEFA Ifjúsági Liga augusztusi nyolcas döntőjében Fotó: Major Péter
Bukta Csaba (balra) és Major Sámuel is szerepet kaphat az UEFA Ifjúsági Liga augusztusi nyolcas döntőjében Fotó: Major Péter

Bukta Csaba (balra) és Major Sámuel is szerepet kaphat az UEFA Ifjúsági Liga augusztusi nyolcas döntőjében  •  Fotó: Major Péter

A lehetőséget viszont nem olyan egyszerű kiérdemelni, mint ahogy a laikus gondolná: az UEFA Ifjúsági Ligában Major eddig négy meccsen 99, míg a nála egy évvel korábban született Bukta 3 összecsapáson 109 percet kapott – utóbbi a Lieferingben 17 mérkőzésen négy gólt és nyolc gólpasszt hozott össze 880 perc alatt.

„Nagy a keret,és mindenkinek ugyanaz a célja, de mindent megteszek, hogy beverekedjem magam a Liefering kezdőcsapatába. Úgy gondolom, összességében nem lehetek csalódott a helyzetemet illetően. Amikor felkerülsz az új csapatba, sosincs könnyű dolgod – ezt már volt időm megtanulni, éppen ezért nem esek kétségbe olyankor sem, amikor esetleg kevesebb lehetőséget kapok, mint amennyit szeretnék. De azon vagyok, hogy a fejlődésem ne törjön meg, hogy napról napra, edzésről edzésre jobb játékossá váljak.”

AZ UEFA IFJÚSÁGILIGA 2019/20-AS IDÉNYÉNEK FOLYTATÁSA, NYON (SVÁJC)
Márciusról elmaradt nyolcaddöntők
Augusztus 16.
Inter–Rennes
Juventus–Real Madrid
Negyeddöntők
Augusztus 18.
Midtjylland–Ajax
Dinamo Zagreb–Benfica
Augusztus 19.
Salzburg–Lyon
Inter/Rennes–Juventus/Real Madrid
Augusztus 22.:elődöntők
Augusztus 25.:döntő

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik