Pór Károly – utanpotlassport.huCsernik Kornél és Kundrák Norbert azon kevés ferencvárosi játékos közé tartozik – a Soroksárban még vannak néhányan, például a szintén korábbi U-válogatott, Lakatos István is –, akik még pályára léphetnek a Magyar-kupában ebben az idényben, megküzdhetnek a május 25-én sorra kerülő döntőért. Annak ellenére, hogy az FTC a negyeddöntőben búcsúzott a sorozattól.

„Különleges élmény lenne újra kupadöntőben szerepelni, de ahhoz meg kellene vernünk a Honvédot, amely nagyon jó csapat, tisztában vagyunk vele, hogy nem mi vagyunk az esélyesek” – mondta megkeresésünkre a télen kölcsönbe Soroksárra került Csernik, aki két éve már szerepelt döntőben, és a Fradival győzelmet ünnepelhetett a Vasas ellen.

Kundrák Norbert a Magyar-kupa elődöntőjében is pályára léphet a Soroksárral Forrás: Soroksár SC

Kundrák Norbert a Magyar-kupa elődöntőjében is pályára léphet a Soroksárral  •  Forrás: Soroksár SC

„Tudjuk, hogy erős ellenfél vár ránk, de Soroksáron merünk nagyot álmodni, a célunk a továbbjutás. A legutóbbi, a Vasas elleni bajnoki vereség kisiklás volt, és nincs sok idő a Honvéd elleni szerdai elődöntőig, de két meccsen dől el a párharc, és mindent megteszünk a sikerért” – tette hozzá Kundrák, aki már ősszel is az NB II-es csapatban szerepelt.

Arról is kérdeztük a két játékost, a Magyar-kupa mennyire adhat lehetőséget arra, hogy a Ferencváros vezetőedzőjének, Szerhij Rebrovnak is felhívják a figyelmét. A Soroksárt irányító Lipcsei Péter korábban úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy jó teljesítményüknek köszönhetően mindketten visszakerülhetnek nyáron a Fradiba.

„Az elődöntő újabb két meccset jelent NB I-es ellenféllel szemben, és nagyobb figyelem övezi, mint bármely NB II-es bajnokit, így jó lehetőség, hogy megmutassuk magunkat. A Puskás Akadémia elleni  negyeddöntőben is átérezhettük, hogy az első osztályú együttes más szintet kíván meg, mint amihez a másodosztályban hozzászokhattunk, gyorsabban, agresszívebben futballoznak, és a Honvéd ellen is arra számíthatunk, hogy nem sok levegőt, nem sok területet hagynak nekünk”–  fogalmazott Csernik, aki azt is hozzátette: természetesen mindenkinek az a célja, hogy az élvonalban futballozzon, de egyelőre nem tekint túlzottan előre.

„Szeretném Rebrov figyelmét is felkelteni, hogy nyártól megkapjam a lehetőséget, és ismét az ország legnépszerűbb csapatával kezdhessem meg a nyári felkészülést – fejtette ki Kundrák. –   Amikor először szóba került, hogy Soroksárra szerződjek, még gondolkodtam az osztályváltáson, de ősszel jól éreztem magam, folyamatosan játszhattam, és bár a téli szünetben visszatértem a Fradihoz, tudtam, hogy ott kevesebb lehetőséget kapnék, ezért szívesen jöttem a tavaszi szezonra is Lipcsei Péter csapatához. Az is sokat számított, hogy a szakmai stábot már ismertem a Ferencvárosból. Jó döntésnek bizonyult, hogy Soroksárt választottam, szerencsére a gólok is jöttek.”

A támadó az NB II-ben 32 mérkőzésen 12 gólt szerzett, és két gólpasszt jegyzett ebben az idényben, míg a középpályás Csernik a tavasszal tíz bajnoki mérkőzésen három góllal dicsekedhet, hármat pedig előkészített. A Mosonmagyaróvár elleni egyik gólját már Détári Lajos osztrákok elleni találatához hasonlították Soroksáron, de Csernik azt mondja, visszanézte Détári találatát, és bár nagy megtiszteltetés az összevetés, szerinte nem érdemes összehasonlítani a két gólt.

Csernik korábban az U19-es válogatottban hétszer, az U21-esben háromszor lépett pályára, míg Kundrák U16 és U21 között 22 alkalommal szerepelt a korosztályos nemzeti csapatokban (három gólt szerzett). Az életkoruk alapján két év múlva, a Magyarországon és Szlovákiában megrendezésre kerülő U21-es Európa-bajnokságon még mindketten pályára léphetnének, tekintve, hogy az 1998. január 1. után születettek szerepelhetnek a tornán.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport