Labdarúgás: Haaland csak a második legértékesebb U20-as játékos

Vágólapra másolva!
2020.03.30. 15:56
Címkék
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) a napokban tette közzé a legfrissebb kimutatását a topligák legértékesebb, 2000-ben vagy az után született labdarúgóiról – a listát két dortmundi vezeti, de nem Erling Haaland az első.

A tudományos alapú mérésekkel dolgozó CIES a futballisták pályára lépései, illetve a pályán nyújtott teljesítményük alapján megalkotott egy algortimust, melynek használatával meghatározzák a futballisták becsült értékét. Kevés olyan értékelést készítenek mostanság a nemzetközi labdarúgásban a 2000 január 1. után született játékosok körében, melyen nem a 19 éves norvég Erling Haaland áll az élen, aki ebben az idényben az osztrák Salzburgban és a német Dortmundban összesen 33 mérkőzésen 40 gólt jegyzett. Ugyanakkor az első helyen nem ő áll, hanem egy másik dortmundi támadó, a szintén 19 esztendős, angol Jadon Sancho. A szélső annyival „tud többet” Haalandnál, hogy a 17 gólja mellett 19 gólpassz is szerepel ebben az idényben, igaz, még a két értéket összeadva sem lesz annyi kanadai pontja, amennyi Haalandnak van. Mégis az angol szélsőt 198.5 millió eurósra becsülik, Haaland értékét pedig 101 millióban határozták meg.Erling Haaland áll az élen, aki ebben az idényben az osztrák Salzburgban és a német Dortmundban összesen 33 mérkőzésen 40 gólt jegyzett. Ugyanakkor az első helyen nem ő áll, hanem egy másik dortmundi támadó, a szintén 19 esztendős, angol Jadon Sancho. A szélső annyival „tud többet” Haalandnál, hogy a 17 gólja mellett 19 gólpassz is szerepel ebben az idényben, igaz, még a két értéket összeadva sem lesz annyi kanadai pontja, amennyi Haalandnak van. Mégis az angol szélsőt 198.5 millió eurósra becsülik, Haaland értékét pedig 101 millióban határozták meg.

A világ két legértékesebb U20-as játékosa, Jadon Sancho (balra) és Erling Haaland Fotó: bundesliga.com
A világ két legértékesebb U20-as játékosa, Jadon Sancho (balra) és Erling Haaland Fotó: bundesliga.com

A világ két legértékesebb U20-as játékosa, Jadon Sancho (balra) és Erling Haaland  •  Fotó: bundesliga.com

Érdekesség, hogy a 2000 január 1. után született játékosok között a Transfermarktnál is Sancho vezet Haaland előtt a becsült értéket tekintve, de a német piaci portálnál valamivel kisebb a különbség kettejük között, az angol támadót 130, a norvégot 80 millióra becsülik. Amit viszont mindenképp érdemes hangsúlyozni – és ezt a CIES is megteszi –, hogy míg Haaland értéke folyamatosan emelkedik, Sancho valószínűleg már elérte a maximumát, ahogy idősebb lesz, várhatóan csökken majd az értéke. Utóbbi esetében a magasabb érték annak köszönhető, az értékbecsléseknél figyelembe veszik, hogy Sancho 19 éves kora ellenére már a második idényében nyújt kiemelkedőt egy topbajnokságban, hiszen már az előző évadban is felhívta magára a figyelmet a Borussiában 12 góllal és 17 gólpasszal. Haaland viszont csak ebben az évben robbant be a nemzetközi futballba, a Dortmund januárban szerződtette Salzburgból.

A húsz legértékesebb fiatal között a CIES-nél négy védőt találunk, akik közül a szélsőként is bevethető, szintén 19 éves kanadai válogatott Alphonso Davies a rangsor harmadik helyén áll a Bayern Münchenből 92.5 millió euróval (a top tízben ő az egyedüli védő). Esetében sokat számíthat, hogy védőként a támadásokban is aktív szerepet vállal, ebben az idényben 32 tétmérkőzésen egy gól és nyolc gólpassz szerepel a neve mellett. Őt a Real Madrid brazil üdvöskéi, Rodrygo (19 éves, becsült értéke 88.9 millió euró) és Vinícius Júnior (19 éves, 73.9 millió) követik.

CIESrangsor
CIESrangsor

A CIES listája – top 20: 1. oszlop becsült érték, 3. klub, 4. ország, 5. születési dátum, 6. szerződés lejárta,7. poszt, 8. nemzetiség (ha eltér a bajnokság országától)

A top tízben angol játékosból van a legtöbb, négy is. Sancho mellett Callum Hudson-Odoi (19 éves, Chelsea, 72.3 millió), Mason Greenwood (18 éves, Manchester United) és Phil Foden (19 éves, Manchester City, 50.4 millió). Viszont, ha ligánként nézzük a rangsort, akkor azt láthatjuk, hogy a világ jelenleg legerősebb bajnokságának tartott Premier League-ből a legértékesebbnek tartott fiatal, Callum Hudson-Odoi a top tízes listán csak a hatodik helyen áll, miközben az első három helyezettet a Bundesliga adja, ugyanakkor egyetlen német játékos sincs az első tízben. A spanyol La Ligából a már említett madridiak mellett csak a Valencia támadója, a top tíz egyetlen spanyol nemzetiségű labdarúgója, Ferrán Torres (55.2 millió euró) szerepel. A szélső az egyetlen a tíz legértékesebb fiatalból, aki már betöltötte a 20. életévét. A topligák közül a francia élvonal egy játékost ad a tíz közé Eduardo Camavinga személyében (Rennes, 53.3 millió), egyúttal a francia U-válogatott középpályás a legfiatalabb a tíz között, hiszen még csak 17 éves múlt tavaly novemberben.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik