Labdarúgás: bombameglepetés az U19-es bajnokság nyitányán

Vágólapra másolva!
2019.08.18. 14:15
Címkék
Bombameglepetést és sok gólt hozott az U19-es kiemelt bajnokság első fordulója, melyben a tavalyi győztes, idén az UEFA ifjúsági Ligában induló MTK Budapest méretes zakót kapott a Puskás Akadémia korosztályos együttesétől. A Budapest Honvéd-MFA rangadót nyert, a frissen feljutó Vasas Kubala Akadémia pedig szintén győzelemmel kezdte szereplését a kiesés szempontjából legfontosabb utánpótlás-bajnokságban.

Bajnokveréssel vette kezdetét a 2019/20-as idény az U19-es labdarúgók első osztályában. A nyitóforduló eredményei közül akkor is a Puskás Akadémia 5–0-ás diadala a legszembetűnőbb, ha tudjuk, hogy a DVSC-DLA és a Budapest Honvéd-MFA személyében két tavalyi dobogós nézett farkasszemet az első körös párosítások legnagyobb rangadóján. Csakhogy Mónos Tamás együttese nem várt módon, idegenben ütötte ki az összecsapás előtt jóval esélyesebbnek tűnő MTK Budapest korosztályos gárdáját. Mindezt úgy, hogy sokan topformát mutattak, Hosszú Zétény, Kocsis Barnabás, Vizler László, Nagy Zalán és Horog Ádám egyaránt egy-egy gólt szerzett.Mónos Tamás együttese nem várt módon, idegenben ütötte ki az összecsapás előtt jóval esélyesebbnek tűnő MTK Budapest korosztályos gárdáját. Mindezt úgy, hogy sokan topformát mutattak, Hosszú Zétény, Kocsis Barnabás, Vizler László, Nagy Zalán és Horog Ádám egyaránt egy-egy gólt szerzett.

A Puskás Akadémia U19-esei okozták a forduló legnagyobb meglepetését Forrás: pfla.hu
A Puskás Akadémia U19-esei okozták a forduló legnagyobb meglepetését Forrás: pfla.hu

A Puskás Akadémia U19-esei okozták a forduló legnagyobb meglepetését  •  Forrás: pfla.hu

„Keményen végigdolgoztuk a felkészülést, s már nagyon vártuk az első bajnokinkat. A mérkőzésen az első perctől kezdve magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és az első fél órában három gólt lőttünk. A következő 15 percre visszaestünk, de a szünetben rendeztük a sorainkat. A pihenő után megint óriási lendülettel kezdtünk, és 5–0-ra nyertünk. Remekül használtuk ki a helyzeteinket, és jól védekeztünk" – nyilatkozta a felcsútiak vezetőedzője a klub honlapjának.

Az előző szezonban a Budapest Honvéd-MFA alakulata állt leginkább harcban a bajnokkék-fehérekkel, a kispestiek tavasszal 11 zsinórban megszerzett győzelmük ellenére is lemaradtak az aranyéremről, de az új szezonban sem kezdtek kisebb lendülettel: László Dávid, Hajnal Gergely és Kocsis Dominik góljaival 3–0-ra verték a tavaly közvetlenülmögöttük végző Debreceni Labdarúgó Akadémiát, így már 12 meccsesre duzzadt a győzelmi széria. Sok szurkoló volt kíváncsi a feljutóVasas Kubala Akadémia bemutatkozására. Nos, az angyalföldi egylet Oláh Krisztián 88. percben szerzett góljával nyert 2–1-re az ETO FC Győr ellen. Az első forduló negyedik mérkőzésén pedig valódi gólparádét rendeztek – érdekesség, hogy a 4,25 gól/párharc mutató ellenére egyetlen játékos sem ért el egynél több találatot a négy összecsapáson –, amelyből az Illés Akadémia jött ki győztesen: a szombathelyi korosztályos gárda 4–2-re legyőzte az FTC U19-es alakulatát.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik