Labdarúgás: Bene Ferenc az U19-es Eb-kudarcról

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.17. 17:13
Címkék
Két vereséggel és egy győzelemmel Eb-selejtezős csoportjában ragadt a magyar U19-es labdarúgó-válogatott; a csalódást jelentő szereplés okairól Bene Ferenc szövetségi edző nyilatkozott honlapunknak.

Bíztató mérleggel veselkedett a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező minitornának az U19-es labdarúgó-válogatott. Bene Ferenc együttese idén tíz nemzetközi felkészülési mérkőzéséből hetet megnyert, nem egyszer bravúrt elérve (4–0 az olaszok, 6–0 a svédek ellen). A pozitív előjelek azonban fájó kudarcba fordultak októberben, hiszen előbb a grúzoktól (2–4), majd a horvátoktól (0–2) is kikapott a korosztályos gárda, így a kazahok elleni 5–0-s győzelem sem jelentett sebtapaszt az Eb-selejtezős kiesésre. A mieink szövetségi edzője, Bene Ferenc sajnálja, hogy csapata nem hozta csúcsformáját. A balszerencse mellett főleg a koncentrációs és mentális kihagyásoknak tudható be a két vereség, amelyek közül a grúzok elleni, első fájt különösen.Bene Ferenc együttese idén tíz nemzetközi felkészülési mérkőzéséből hetet megnyert, nem egyszer bravúrt elérve (4–0 az olaszok, 6–0 a svédek ellen). A pozitív előjelek azonban fájó kudarcba fordultak októberben, hiszen előbb a grúzoktól (2–4), majd a horvátoktól (0–2) is kikapott a korosztályos gárda, így a kazahok elleni 5–0-s győzelem sem jelentett sebtapaszt az Eb-selejtezős kiesésre. A mieink szövetségi edzője, Bene Ferenc sajnálja, hogy csapata nem hozta csúcsformáját. A balszerencse mellett főleg a koncentrációs és mentális kihagyásoknak tudható be a két vereség, amelyek közül a grúzok elleni, első fájt különösen.

A koncentrációs kihagyások okozták az U19-es válogatott vesztét a grúzok ellen Forrás: MLSZ
A koncentrációs kihagyások okozták az U19-es válogatott vesztét a grúzok ellen Forrás: MLSZ

A koncentrációs kihagyások okozták az U19-es válogatott vesztét a grúzok ellen  •  Forrás: MLSZ

„Vízválasztó mérkőzés volt, amelyre a legapróbb részletekig felkészültünk. Egészen 42 percig jó mederben zajlott az összecsapás, amikor is jött az utólag visszanézve jogtalan kiállítás. Attól kezdve bedőlt, amit előzetesen terveztünk. De nem estünk pánikba, mert újragondoltuk a stratégiánkat, és a 60. percig az is működött. Megvolt az előnyünk, amit az emberhátrány ismeretében az életünk árán óvni kellett volna, de kiegyenlítettek a grúzok, és akkor olyan mérhetetlen csalódást láttam a játékosaim arcán, hogy éreztem, képtelenek túllépni a kapott gólon. Így is történt, néhány perc múlva kaptuk a következőt, és elvesztettük a nyitómérkőzést.”

Utólag kiderült, a csoportgyőztessel szemben, ugyanis a felnőttválogatottakkal megtűzdelt grúzok a horvátokat is megverték, amivel csoportelsőként jutottak tovább az elitkörbe. Bene Ferenc együttesének pedig győzelmi kényszerben kellett pályára lépnie a déli szomszéd ellen, amit a szövetségi edző elmondása szerint nem viseltek jól a fiúk.

„Az első mérkőzésen még mutattunk olyan jeleket, amilyenek az elmúlt másfél évben sikerre vezettek, a horvátok ellen azonban nem működött a támadójátékunk. Az előző 13 összecsapásunkon lőttünk 33 gólt, most azonban pontatlanok voltunk. Görcsösen, bátortalanul futballoztunk, az egyéni hibáinkért pedig kíméletlenül büntettek a horvátok. Sajnos nem tudtunk eléggé koncentrálni, mentálisan nem voltunk topon. Az utolsó meccsen szerintem azért is nyertünk fölényesen, mert mindenkiről leszakadt az a nyomás, hogy mindenáron nyernünk kell a továbbjutás kiharcolásához. Ez most nem jött össze, ettől függetlenül nem áll meg a világ, de a játékosaimnak is elmondtam: ha felnőttválogatottak szeretnének lenni, akkor napi 24 órában profin kell viselkedniük. Minden edzést úgy kell felfogniuk, mintha BL-döntő lenne. Ez az egyetlen módja annak, hogy a legfontosabb pillanatokban lendüljenek csúcsformába. Emellett a jövőben nagyobb súlyt kell fektetni a mentális felkészülésre, mert a mérkőzések végkimenetelét az dönti el, ki van fejben jobban a pályán.”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik