A Bene Ferenc által vezetett U19-es válogatott október 9-15. között a grúz, a horvát és a kazah válogatottal mérkőzik meg a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán, a győri ETO-stadionban, illetve Gyirmóton. A felkészülés fontos állomása a szabadkai Vilotic-torna, ahol a magyarok Izrael, Szerbia és Montenegró fiataljaival mérik össze tudásukat.

u19-2 mlsz.hu

 •  Forrás: mlsz.hu

A csapat pénteken 2–0-ra győzte le a montenegróiakat, ugyanakkor a szerbek 3–0-ra nyertek az izraeliek ellen, vasárnap pedig magyar–szerb mérkőzésre került sor. A meccs jó színvonalat és iramot hozott. A magyarok kezdték jobban az összecsapást, az első percekben két hatalmas helyzetet is kidolgoztak, de gólt szerezni nem tudtak.

A szerbek viszont a 10. percben, az első helyzetükből betaláltak: távoli átlövés pattant a kapufáról a hálóba (0–1). A gól némi zavart hozott a magyar játékba, a szerbeknek nem sokkal később újra nagy lehetőségük akadt, ám nem tudták gólra váltani. A 31. percben a Szabó Bálinttal szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Nyári Patrik értékesítette (1–1). A 39. percben pedig, rövid felszabadítási kísérlet után Halmai Ádám lőtt 11 méterről, kissé balról a kapu bal oldalába (2–1) Az 57. percben kezezést követő tizenegyesből egyenlítettek a hazaiak, majd a magyar csapat visszavette az irányítást, és Kalafat Álmos góljával a 74. percben ismét vezetést szerzett (3–2). A 80. percben eldőlhetett volna a meccs, de Szabó Bálint lövését követően a kapufáról kifelé pattant a labda, a hajrában pedig a szerbek megkapták a második büntetőjüket, amelyet értékesítettek, így kialakult a 3–3-as végeredmény.

„Kiváló erőkből álló, az európai elithez tartozó szerb csapattal játszottunk ma, és nem álltunk messze a győzelemtől – nyilatkozta Bene Ferenc az mlsz.hu-nak. – Büszke vagyok a játékosaimra, mert a meccs több periódusában is ellenfelünk fölé nőttünk játékban, és végig komoly iramban futballoztunk. A fordulópontokból nem jöttünk ki jól, 32-nél kapufát lőttünk, a szerbek pedig büntetőt kaptak, és azzal pontot mentettek. A helyzetek alapján győzelmi esélyt szalasztottunk el. A játék képével és a mentalitással elégedett vagyok, a mérkőzés jól szolgálta a felkészülést, de ki kell javítanunk azokat a hibákat, amelyek miatt nem nyertük meg a mérkőzést.”

VILOTIC-TORNA, SZABADKA
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 3–3 (2–1)
Magyar gólszerzők: Nyári, Halmai, Kalafat
A magyar válogatott kerete a Vilotic-tornán
Kapusok:
Ásványi Balázs (FC Komárno)
Onódi Ákos (Aston Villa FC)
Bánfalvi Dániel (Vasas)
Védők:
Kalmár Olivér (Győri ETO)
Lakatos Benjámin (DVSC)
Körmendi Kevin (Puskás Akadémia)
Farkas Marcell (DVTK)
Szűcs Kornél (DVTK)
Varju Benedek (MTK Budapest)
Huszti András (Puskás Akadémia)
Tamás Olivér (MOL Fehérvár)
Középpályások:
Sipos Zoltán (Csákvár FC)
Nyári Patrik (Haladás VSE)
Radics Márton (Puskás Akadémia)
Hidi Sándor (Győri ETO)
Szabó Bálint (Budaörsi SC)
Kocsis Bence Máté (Csákvár FC)
Kovács Máté (MTK Budapest)
Cipf Dominik (Budapest Honvéd)
Támadók:
Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Halmai Ádám (Budaörsi SC)
Kalafat Álmos (Besiktas BJ)
Beke Péter (Hamburger SV)

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport