Labdarúgás: az ifi BL-ben a Galata lőtt négyet a Realnak

Vágólapra másolva!
2019.11.07. 13:05
Címkék
Kedden és szerdán teljes kört rendeztek a labdarúgó ifjúsági Bajnokok Ligája, hivatalos nevén az UEFA Ifjúsági Liga csoportkörében, és megrendezték a nem csoportkörös, vagyis a bajnoki ág 2. fordulójának első mérkőzéseit is.

Az UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ágán a magyar U19-es aranyérmes MTK már az 1. fordulóban kiesett a bosnyák Zrinjski Mostar ellen. A bosnyák csapat a2. fordulóban 3–1-es vereséget szenvedett a dán Midtjyllandtól a párharc első, dániai mérkőzésén.

Ami a 2. forduló többi mérkőzését illeti, két kivétellel a hazai csapatok győztek, de az angol Derby County 2–1-es izlandi sikere nem meglepetés. Annál váratlanabb eredmény az ifi BL címvédője, az FC Porto hazai döntetlenje. A portugál bajnok 2–2-t játszott a szlovén NK Domzaléval, amely így idegenben lőtt góljainak köszönhetően már 0–0-s vagy 1–1-es döntetlennel is tovább tud jutni a szlovéniai visszavágón.

A spanyol bajnok Zaragoza érvényesítette a papírformát a ciprusi APOEL ellen, és 5–0-ra győzött hazai pályán.ADinamo Kijev is fölényes sikert aratott a görög PAOK-kal szemben.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
BAJNOKI ÁG
Sheriff (moldovai)–Sogndal (norvég) 2–0
Zaragoza (spanyol)–APOEL (ciprusi) 5–0
Midtjylland (dán)–Zrinjski Mostar (bosnyák) 3–1
ÍA (izlandi)–Derby County (angol) 1–2
FC Porto (portugál)–NK Domzale 2–2
Dinamo Kijev (ukrán)–PAOK (görög) 3–0
Rangers (skót)–Slovan (szlovák) 2–0
Rennes (francia)–Maccabi Petah Tikva (izraeli) 2–0
A visszavágókat november 26-ától december 4-éig rendezik.

A csoportkörös ág csapatai – amelyek megegyeznek a felnőtt BL résztvevőivel – a 4. fordulónál tartanak. A két ág a csoportkör decemberi zárása után találkozik majd.

A Tottenham nem bírt a Crvena zvezdával Fotó: uefa.com
A Tottenham nem bírt a Crvena zvezdával Fotó: uefa.com

A Tottenham nem bírt a Crvena zvezdával  •  Fotó: uefa.com

Az A csoportban a felnőtt BL-ben a Real Madrid 6–0-ra nyert a Galatasaray ellen, az ifiknél viszont meglepetésre a törökök győztek 4–2-re az eddig hibátlan Real vendégeként. Az FC Bruges Franciaországban győzött 4–0-ra a PSG ellen. A Real annak köszönhetően vezeti a csoportot a hozzá hasonlóan kilencpontos belgák előtt, hogy az FC Brugest otthon 3–0-ra legyőzte korábban.

A B csoportban 6–0-ra győzött a Bayern, és továbbra is veretlen. A Crvena zvezda hazai sikerével előnybe került a Tottenhammel szemben. Veretlen maradt a C csoportban a Dinamo Zagreb, míg az Atalanta másodszor is megverte a Manchester Cityt. A D-ben a 9-9 pontos Juve, Atlético páros emelkedik ki, az E-ben a Liverpool, a Genk és a Red Bull Salzburg is 7 ponttal áll. Az F csoportban a Barcelona otthon kapott ki a Slavia Prahától, így az utolsó helyre került a négyesben. A G csoportban a Benfica, a H-ban a Lille győzött idegenben, és vezeti a kvartettet. Ebben a fordulóban a múlt héten még az U17-es vb-n szereplő Major Sámuel (RB Leipzig) és Németh András (Genk) nem lépett pályára.

NEM BAJNOKI ÁG, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
A CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Galatasaray (török) 2–4
Paris Saint-Germain (francia)–FC Bruges (belga) 0–4
Az állás: 1. Real Madrid 9, 2. FC Bruges 9, 3. PSG 4, Galatasaray 3
Holtversenynél az egymás elleni eredmények rangsorolnak.
B CSOPORT
Bayern München (német)–Olympiakosz Pireusz (görög) 6–0
Crvena zvezda–Tottenham Hotspur 2–0
Az állás: 1. Bayern 10, 2. Crvena zvezda 7, 3. Tottenham 4, 4. Olympiakosz 1
C CSOPORT
Atalanta (olasz)–Manchester City (angol) 1–0
Dinamo Zagreb (horvát)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–0
Az állás: 1. Dinamo 8, 2. Atalanta 7, 3. Man. City 4, 4. Sahtar 2
D CSOPORT
Lokomotiv Moszkva (orosz)–Juventus (olasz) 0–1
Bayer Leverkusen (német)–Atlético Madrid (spanyol) 0–2
Az állás: 1. Juventus 9, 2. Atlético 9, 3. Lokomtoiv 4, 4. Leverkusen 1
E CSOPORT
Napoli (olasz)–Salzburg (osztrák) 1–5
Liverpool (angol)–Genk (belga) 0–1
Az állás: 1. Liverpool 7, 2. Genk 7, 3. Salzburg 7, 4. Napoli 1
F CSOPORT
Barcelona (spanyol)–Slavia Praha (cseh) 2–3
Borussia Dortmund (német)–Internazionale (olasz) 2–1
Az állás: 1. Inter 9, 2. Slavia 6, 3. Dortmund 6, 4. Barcelona 3
G CSOPORT
Zenit (orosz)–RB Leipzig (német) 0–2
Lyon (francia)–Benfica (portugál) 2–3
Az állás: 1. Benfica 9, 2. Lyon 9, 3. RB Leipzig 4, 4. Zenit 1
H CSOPORT
Valencia (spanyol)–Lille (francia) 1–2
Chelsea (angol)–Ajax (holland) 1–1
Az állás: 1. Lille 9, 2. Ajax 7, 3. Chelsea 5, 4. Valencia 1

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik