Labdarúgás: a Paksi FC utánpótlás-nevelő titkainak nyomában

Vágólapra másolva!
2020.04.05. 08:59
Címkék
Korábbi, az utánpótlás-bajnokságok alakulását összefoglaló cikkünkben már beszámoltunk a Paksi FC korosztályos csapatainak remekléséről a kiemelt utánpótlás-bajnokságok II. osztályában: az U19-es és az U17-es pontvadászatot is úgy vezetik a tolnaiak, hogy a legtöbb gólt szerezték, de U16-ban is az élmezőnyhöz tartoznak. A jó eredmények hátteréről Haraszti Zsolt ügyvezetőt és Osztermájer Gábor utánpótlás-szakágvezetőt (aki az első csapat vezetőedzője is egyben) kérdeztük. Mindketten az elmúlt években kialakított és jól működő koncepcióval magyarázták az előrelépést.

Az U19-es máodosztályú bajnokságot a Paksi FC egypontos előnnyel vezeti a 2. PMFC előtt. A legutóbbi fordulóban a tolnaiak éppen Pécsre utaztak és 4–1-re győztek, így vették át a vezetést a bajnokságban. A második paksi gólt az a Pál Márton szerezte, aki 24 találattal a góllövőlistát is vezeti. A paksiak annak is köszönhetik jó szereplésüket, hogy nagyon sok gólt szereznek, 77 találatot jegyeztek, 25-tel többet, mint a 2. Pécs, a góllövőlistán Pált a szintén paksi Süvöltös Adrián követi a 2. helyen, aki 19-szer volt eredményes. Pál Márton szerezte, aki 24 találattal a góllövőlistát is vezeti. A paksiak annak is köszönhetik jó szereplésüket, hogy nagyon sok gólt szereznek, 77 találatot jegyeztek, 25-tel többet, mint a 2. Pécs, a góllövőlistán Pált a szintén paksi Süvöltös Adrián követi a 2. helyen, aki 19-szer volt eredményes.

A paksi fiataloknak van okuok auömrr.
A paksi fiataloknak van okuok auömrr.

A paksi fiataloknak van oka az örömre – két korosztályban is vezetik a másodosztályt  •  Fotó: Paksi FC

A paksiak az U17-es másodosztályú bajnokságban is egypontos előnnyel állnak az élen úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a 2. DVTK és a 3. Kaposvár. Ebben a bajnokságban 70 gólt szereztek a tolnaiak 18-cal többet, mint a diósgyőriek. A góllövőlistát az a Szendrei Ákos vezeti 17 találattal, aki már a felnőtt NB I-ben is bemutatkozott a tavasszal és meghatározó játékosnak számít az U17-es válogatottban is. Az U16-os másodosztályban pedig a 4. helyen állnak a paksiak.

„Az elmúlt két évben összeraktunk egy olyan projektet, amelynek most már látszanak az eredményei – szögezte le megkeresésünkre Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezetője. – Az utánpótlásban számunkra az a legfontosabb, hogy minőséget tudjunk képezni a felnőttcsapat számára. Szendrei Ákos (17 éves), aki már játszott az NB I-ben vagy a szintén az első kerettel készülő Debreceni Ákos (17) és Vas Gábor (16) már ennek a munkának a gyümölcse. Az említett két évben kialakítottunk egy olyan együttműködést a harminc kilométeres körzetben található települések csapataival – említhetem Kalocsát, Szekszárdot, Tolnát, Soltot –, hogy tranzittal idehozzuk az edzésekre a gyerekeket, így hidalva át azt, hogy kollégiumi elhelyezésre és így bentlakásos, akadémiai rendszerre nincs lehetőségünk. A cél az, hogy minden korosztályból legyenek olyan gyerekek, akik fölfelé áramoltatható, eljuthat az első csapatig. Azt látni kell, hogy amikor távozott a csapat főszponzora, az MVM, akkor az utánpótlás háttérbe szorult, mert az életben maradás lett a cél, kevesebb idő, energia és pénz jutott az utánpótlásra, amely addig az első osztályban tudott szerepelni. Az utóbbi években viszont nagyobb figyelmet fordítottunk az utánpótlásra, és meggyőződésem, hogy a most kialakuló válsághelyzetben, hosszú távon még fontosabb lesz a tehetségek kinevelése, mert kevesebb forrás jut majd kész játékosok szerződtetésére, nagyobb szerephez juthatnak a fiatalok.”

Haraszti Zsolt hangsúlyozta, az utánpótlás-nevelésben nem a számszerű eredményekben mérhető a siker, de az, hogy U17-ben és U19-ben is vezetik a bajnokságot és mindkét csapatnak vannak meghatározó egyéniségei – a már említett U17-es játékosok mellett az U19-es együttesből a fentebb szintén szóba került Pál, Süvöltös kettős – annak a bizonyítéka, hogy a paksi utánpótlás-edzők remek munkát végeznek.

Ennek a munkának pedig az egyik fő letéteményese a különböző pozíciókban már 15 éve a Paksi FC-nél dolgozó utánpótlás-vezető, az ebben az idényben az első csapatot is átvevő Osztermájer Gábor. A szakember szerint a mostani eredményesség kulcsa az állandóságban és a megfelelő koncepcióban keresendő. Abban, hogy az utánpótláscsapatokat évek óta ugyanazok az edzők irányítják, akik kialakították azt a játékrendszert, amit már U14-től elkezdve, a felnőtt csapatig bezáróan képviselnek, és ez megkönnyíti a fiatalok fokozatos előrelépését.

Az utánpótláscsapataink mostani, jó szereplése nem volt váratlan a számunkra – nyilatkozta Osztermájer Gábor. – Az U19-es korosztály játékosait nagyrészt 2001-es, abban a korcsoportban már idősebbnek számító játékosok alkotják, akik tavaly már a felnőtt NB III-ban is megmutathatták magukat, de miután a harmadosztályból kiestünk és így megszűnt a második csapat, a még utánpótláskorú játékosok visszakerültek az U19-be, ahol meghatározó szerepet játszanak. Az U17-es csapatunkban pedig öt-hat olyan játékos van, akik tavaly 15-16 évesként már fönt játszottak ebben a korosztályban, akkor is jól szerepeltek, hiszen 5. lett a csapat és az akkor megszerzett rutinnak köszönhetően most már a bajnokságot is vezetjük, ebben a korosztályban is megvannak azok az egyéniségeink, akik el tudják dönteni a meccseket. Az U14-es korosztálytól fölfelé mindegyik csapatunk kötelezően 4–3–3-as formációban játszik, az első csapat is, de a taktika ezen belül természetesen változhat. Nagy előrelépés az utánpótlásunk számára, hogy ebben az idényben az U15-ös és az U14-es bajnokságban is a legjobbak között szerepelnek csapataink és nem játszanak alárendelt szerepet. Az új idényben, a bajnokságok átszervezésével pedig a kiemelt korosztályokban is legalább tizenegy meccsünk lesz a legjobbakkal szemben is. Jó meccseket fogunk játszani és a játékosaink megtapasztalhatják, milyen szintet képvisel az elit. Abból nem fogunk gondot csinálni, ha visszaesik az eredményességünk, mert tudjuk hol a helyünk és tisztában vagyunk vele, hogy a mostani idény csodával ér fel a számunkra. Az a fontos, hogy az itt dolgozó edzői stábbal fokozatosan, lépésről lépésre tudjuk tovább folytatni a megkezdett munkát, hogy minél több saját nevelésű fiatalt adhassunk az első csapatnak.”

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik