Labdarúgás: megvalósították a tervet a leány U-válogatottak

Vágólapra másolva!
2019.10.10. 19:11
Címkék
Nem hagyott kérdést a magyar U17-es és U19-es leány labdarúgó-válogatott afelől, hogy helye van az Európa-bajnokság elitkörében. A korosztályos nemzeti csapatok szövetségi edzői, Schumi Dorottya és Turtóczki Sándor egyaránt abban látják a siker kulcsát, hogy tanítványaik szinte hibátlanul valósították meg az előzetesen megálmodott taktikát.

Az elmúlt esztendőkhöz képest az őszi Eb-selejtező minitorna idén sem állította leküzdhetetlen akadályok elé a magyar korosztályos leány labdarúgó-válogatottakat. Sőt, ha azt vesszük, hogy az U17-esek hat, az U19-esek meg négy éve zsinórban szállítják az elitkörös szerepléseket, már-már jogos elvárásnak tűnt a remekbe szabott sorozat hetedik, illetve ötödik évada. Nos, ez össze is jött, sőt: a Schumi Dorottya vezette U17-es válogatott még az előzetes várakozásokat is túlszárnyalta azzal, hogy két gólgazdagmeccset követően (7–0 Bulgária és 10–0 Kazahsztán ellenében) a minőségi lengyel riválist is móresre tanította (1–0). A szövetségi edző úgy látja, csapata végig fegyelmezetten játszott a szombathelyi torna során.Schumi Dorottya vezette U17-es válogatott még az előzetes várakozásokat is túlszárnyalta azzal, hogy két gólgazdagmeccset követően (7–0 Bulgária és 10–0 Kazahsztán ellenében) a minőségi lengyel riválist is móresre tanította (1–0). A szövetségi edző úgy látja, csapata végig fegyelmezetten játszott a szombathelyi torna során.

Az U17-es válogatott Pápai Emőke vezérletével összesen 18 gólt rúgott három riválisa ellen Forrás: MLSZ
Az U17-es válogatott Pápai Emőke vezérletével összesen 18 gólt rúgott három riválisa ellen Forrás: MLSZ

Az U17-es válogatott Pápai Emőke vezérletével összesen 18 gólt rúgott három riválisa ellen  •  Forrás: MLSZ

„Szívvel-lélekkel küzdöttek egymásért a pályán, én ennek tudom be a győzelmeket. Beszélhetnék az egyéni teljesítményekről is, mert szerencsére mindenki jó formában játszotta le az Eb-selejtezőket, de a fő fegyverünket egyértelműen a csapategységünkben látom. A lányok remekül kezdtek, a bolgárok ellen mindent megvalósítottak a pályán abból, amit kértünk tőlük. Az a meccs kiváló önbizalomfröccsnek bizonyult, lendületbe jöttünk, ami a kazahok ellen is kitartott. Bár tudtuk, hogy valószínűleg könnyű dolgunk lesz ellenük, mégsem álltunk le két-három gólnál, nagyon örültem neki, hogy a lányoknak eszük ágában sem volt lassítani, még 10–0 után is lőhettünk volna gólokat. Aztán következett a lengyelek elleni csoportrangadó, amelyből a legtöbbet raktározzuk el a jövőre nézve. Egyrészt mindig motiváló, amikor jó erőkből álló együttest győzünk le, másrészt ez az a szint, amihez hozzá kell szoknunk, mert az elitkörben a lengyelekhez hasonló vagy náluk lényegesen erősebb csapatokkal nézünk majd farkasszemet. Ott már csak a csoportgyőztesek jutnak tovább a döntős fázisba, amit nagyon nehéz elérni. Személy szerint örülnék neki, ha a fiúkhoz hasonlóan az első kettő juthatna tovább, mert akkor jóval nagyobb esélyeink lennének, márpedig a lányok fejlődése szempontjából nagyon sokat számítanának a döntős tapasztalatok.”

Az U19-es válogatott még a jóval erősebb dánok dolgát is megnehezítette Forrás: MLSZ
Az U19-es válogatott még a jóval erősebb dánok dolgát is megnehezítette Forrás: MLSZ

Az U19-es válogatott még a jóval erősebb dánok dolgát is megnehezítette  •  Forrás: MLSZ

Szintén a még nagyobb rutinszerzésben látja az előrelépés lehetőségét Turtóczki Sándor, az U19-es lányok szövetségi edzője. A szakember a sikeresen kiharcolt elitkörös szereplés ellenére a sorozatterhelés hiányára hívja fel a figyelmet.

„Sikerült elérnünk, amiért Törökországba utaztunk, az első kettő úgymond kötelező győzelmünket behúztuk – 2–0-ra és 6–1-re (a szerk.) –, még ha a mérkőzések elején éreztem is a nyomát némi fölösleges izgalomnak a részünkről. De a kulcsfontosságú győzelmek után a dánok ellen már jóval nyugodtabban játszottunk, aminek meg is lett az eredménye: pontot csentünk egy jóval erősebb válogatott ellen – 0–0 (a szerk.). A dánok fizikálisan és alkatilag nagyon felkészültek, ezt kombinatív focival próbáltuk ellensúlyozni, de a második félidőben sajnos kiütköztek a hiányosságaink, túl hamar elfáradtunk, ami azzal áll összefüggésben, hogy nem vagyunk hozzászokva a sorozatterheléshez, a mi bajnokságunk nem követeli meg, hogy a lányok minden hétvégén száz százalékot adjanak bele a mérkőzésekbe. Ebből a szempontból kell előrelépnünk, egyébként a csapat játékával és szervezettségével nagyon elégedett vagyok, a lányok szinte kivétel nélkül mindig az előzetesen megálmodott forgatókönyvet valósították meg, a legfiatalabbak is remekül illeszkedtek az elképzeléseinkbe. Remélem, a klubokba visszatérve nagy szerepet kapnak majd a játékosaim, és akkor bizakodva vághatunk neki az elitkörös küzdelemnek.”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik