Kosárlabda: az U17-es leányválogatott sikere szakemberek szemével

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 17:01
Címkék
Az U17-es leány kosárlabda-válogatott parádés teljesítménnyel jutott el a minszki korosztályos világbajnokság elődöntőjéig, s végül – összességében feltétlenül bravúrosnak minősíthető produkcióval – a negyedik helyen zárt. Összeállításunkból kiderül, miképpen emlékeznek vissza a lányok a történtekre, továbbá az is, hogy a szakemberek szerint milyen következtetések vonhatók le a leányutánpótlás újabb nagy nemzetközi sikeréből.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huVölgyi Péter együttese nagyon hosszú és fordulatos utat járt be az elődöntőig a Minszkben rendezett leány U17-es világbajnokságon. A négy közé kerüléshez meg kellett nyernie a csoportját, majd átverekedte magát Angolán és Japánon. Egyik sem volt egyszerű feladat.Krasznai Bence –utanpotlassport.huVölgyi Péter együttese nagyon hosszú és fordulatos utat járt be az elődöntőig a Minszkben rendezett leány U17-es világbajnokságon. A négy közé kerüléshez meg kellett nyernie a csoportját, majd átverekedte magát Angolán és Japánon. Egyik sem volt egyszerű feladat.

 

A magyar csapat a minszki világbajnokságon Forrás: FIBA
A magyar csapat a minszki világbajnokságon Forrás: FIBA

A magyar csapat a minszki világbajnokságon • Forrás: FIBA

 

A csoportelsőséghez Argentína és Új-Zéland után a spanyol válogatott következett, amely a világbajnokságot megelőző felkészülési időszakban háromszor is legyőzte a mieinket. Igaz, mind a három alkalommal csupán egy-egy kosár döntött az ibériaiak javára. A különbség Fehéroroszországban is megmaradt, de ezúttal a magyar együttes nyert 57−56-ra.

Az első szakasz hibátlan teljesítése nyomán a nyolcaddöntőben valamivel könnyebb ellenfél várt a társaságra, s Angola legyőzése nem is okozott különösebb gondot. A négy közé jutásért aztán parádés meccset produkáltak a lányok; tizenkét pontos hátrányból fordították meg a Japán elleni találkozót, így bejutottak az elődöntőbe.

A négy között aztán nem volt esély, de ezen nincs mit csodálkozni. Az Egyesült Államok válogatottja – amely később, a döntőben 52 (!) ponttal verte Franciaország csapatát, s átlagosan 48 ponttal múlta felül az ellenfeleit – 45 pont különbségű vereséget mért a magyar együttesre.

A csapat irányítója, Angyal Barbara így emlékezett vissza a párharcra.

Az amerikaiak erőnlétben, technikai tudásban, s igazából mindenben messze a mezőny fölé nőttek. Elképesztő volt testközelből megtapasztalni, mire képesek a pályán. Amikor a kapitány lehozott a meccs közben, odasúgta a fülembe, hogy ilyen lesz a felnőtt elsőosztályban játszani a következő szezonban… A vereség ellenére boldog voltam, hogy ennyire erős csapat ellen játszhattam. Mindenki tudta, hogy ők nyerik a világbajnokságot.”

 

Angyal Barbara a bronzmeccs után Forrás: FIBA
Angyal Barbara a bronzmeccs után Forrás: FIBA

Angyal Barbara a bronzmeccs után • Forrás: FIBA

 

A lányok a bronzmérkőzésen a két évvel ezelőtti győztes ausztrál csapattal kerültek szembe, s drámai vereséget szenvedtek. Az utolsó negyed előtt még hat ponttal vezettek, a végjátékot azonban jobban bírta az ellenfél. Az ausztrálok nyertek, a mieink pedig – második legjobb európai alakulatként – a rendkívül előkelőnek mondható negyedik helyen zárták a vb-t.

Varga Alíz a pontátlag és a megszerzett lepattanók tekintetében kiemelkedő mutatóval büszkélkedhetett mindvégig. Az ausztrálok elleni vereségről így nyilatkozott.

„Rajtuk és rajtunk is látszódott a fáradtság. Legjobb játékosukat, Shyla Jade Healt egészen a végéig semlegesíteni tudtuk, a végére viszont megtalálta a gyengéinket, és megállíthatatlanná vált. Úgy éreztem, hogy a hatpontos előnyünk kicsit dekoncentrálttá tett bennünket. Mindez együtt eredményezte, hogy lemaradtunk az éremről.”

Völgyi Péter szakvezető ekképpen összegezte véleményét a világbajnokságon történtekről.

 

Völgyi Péter a minszki világbajnokságon Forrás: FIBA
Völgyi Péter a minszki világbajnokságon Forrás: FIBA

Völgyi Péter a minszki világbajnokságon • Forrás: FIBA

 

„Kicsit talán keserű volt a szánk íze, mert nem állhatunk fel a dobogóra. Ennek ellenére, ha a vébé előtt alá lehetett volna írni, hogy negyedikek leszünk, azt gondolom, mindenki megtette volna. Ami a tanulság: mindenképpen fejlődnünk kell erőnlétben, mert abban a legnagyobb a lemaradásunk.”

Hasonló (illetve kicsit még nagyobb) sikerre legutóbb négy évvel ezelőtt volt példa. Az akkori U17-es válogatott bronzérmes lett a világbajnokságon. Természetesen kíváncsiak voltunk a sportág korábbi kiválóságainak, szaktekintélyeinek a véleményére is: ők mit gondolnak a hazai leányutánpótlás újabb remekléséről?

 

SZÉKELY NORBERT

 

Székely Norbert
Székely Norbert

Székely Norbert

 

a felnőtt női válogatott szövetségi kapitánya

„Kiváló ez a korosztály, a játékosok nagy jövő előtt állnak, minden esély megvan arra, hogy később a felnőttválogatott oszlopos tagjai legyenek. Bízom benne, hogy sokaknak valóban sikerül majd ez, de tudniuk kell, hogy néhány év múlva már sokkal nehezebb lesz bekerülni a nemzeti együttesbe. Éppen azért, mert dúskálunk az ígéretekben. A siker további hozadéka, hogy az utánpótlásunk eredményessége nyomán nagyon sokat javult a magyar kosárlabdasport nemzetközi megítélése.”

 

 

RÁTGÉBER LÁSZLÓ

 

Rátgéber László
Rátgéber László

Rátgéber László

 

mesteredző

„Akkor is szenzációs ez az eredmény, ha most nagyon fáj a lányoknak az elveszített érem. Hihetetlen volt nézni a játékukat. Ám ez csak egy állomás, bár nagyon fontos megálló. Az igazi értékmérő az lesz, amikor kiderül, hányan lesznek a lányok közül válogatottak, nemzetközi szinten is meghatározó kosarasok. Ami biztos: sokuknak megvan az esélye erre. Pedagógiai okokból nem szívesen emelek ki közülük senkit. Gondolja mindegyikük azt, hogy ő lesz majd a legjobb, de egyikük se legyen benne biztos. A munka az, ami számít, és az, hogy a következő néhány évben milyen döntéseket hoznak. Azt javaslom nekik, hogy mindig a kényelmi legyen az utolsó szempont, ne az befolyásolja a jövőjüket. Tegyenek meg mindent azért, hogy ők legyenek a legjobbak, s akkor úgy is lesz.”

 

BALOGH JUDIT

 

Balogh Judit
Balogh Judit

Balogh Judit

 

háromszoros Eb-bronzérmes, 223-szoros válogatott játékos

„Nagyon szép sikert értek el a fiatalok. A tavalyi Európa-bajnoki ezüstérmüknek köszönhetően jó volt a sorsolásuk, kiválóan éltek a lehetőséggel. Persze ez semmit nem von le az érdemeikből, hiszen szívvel, lélekkel küzdöttek végig. Egyetlen feladatuk van a továbbiakban: tartsanak ki, s ugyanilyen elánnal, szenvedéllyel küzdjenek az álmaikért. Ne akarjanak mindent egyből megkapni! Amennyiben elég kitartóak és alázatosak maradnak, akkor eljön az ő idejük a profik között is.”

 

 

IVÁNYI DALMA

 

Iványi Dalma
Iványi Dalma

Iványi Dalma

 

kétszeres Euroliga-bronzérmes, 134-szeres válogatott játékos

„Nagyon elégedett vagyok. Úgy vélem, a vébé előtt mindenki kiegyezett volna ezzel a helyezéssel, így aztán semmi ok nincs bánkódni az elmaradt bronzérem miatt. A legszebb az egészben, hogy a látottak alapján valóban ott volt a helyük a legjobb négy között. Biztos vagyok benne, hogy a lányok közül bárki odaérhet később a piramis csúcsára, nagyon fontos, hogy mindig a helyükön kezeljék az elért sikereket. Ez a bravúr is arra kell, hogy sarkallja őket: még több munkát tegyenek bele a kosárlabdázásba!”

 

FOLYTATÁS ITÁLIÁBAN
Völgyi Péter együttese nem pihenhetett sokat, hiszen már csütörtökön elutazott az Udinében szombaton kezdődött U18-as Európa-bajnokságra, amelyen – két játékos kivételével – ugyanaz a csapat vesz részt, mint a minszki világbajnokságon. A vezetőedzőt arról kérdeztük, milyen eredményre számít az egy évvel idősebbek között.
„Hétfőn érkeztünk haza, s a keddet természetesen megkapták pihenőnapnak a lányok. Olyan módszerrel próbáltuk felfrissíteni a szervezetüket szerdán, amellyel már öt éve dolgozunk ilyen szélsőséges esetekben: szauna után jeges vízben kellett fürdeniük... A testükön ez segített is, de fejben nagyon kimerültek. Úgy vélem, már az is hatalmas bravúr lenne, ha a nyolc közé be tudnánk kerülni. Az biztos, hogy a világbajnoki szereplés után nagy skalp lennénk bárkinek az Eb-n, és ezzel számolnunk kell.”
Azóta a magyar csapat legyőzte Rómában a szlovén és a német válogatottat, míg a lettektől vereséget szenvedett ezzel a B csoport második helyén zárt, s következő ellenfele Horvátország lesz a nyolcaddöntőben.

Egyéb korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik