Kosárlabda: spanyol profi szerződést kapott a 18 éves Somogyi Ádám

Vágólapra másolva!
2018.09.08. 08:42
Címkék
A Vasas Akadémia korábbi növendéke, Somogyi Ádám már két éve pallérozódik Spanyolországban. A fiatal fiú amellett, hogy a szkopjei U18-as B divíziós Európa-bajnokság egyik legjobbja volt, meghívást kapott a felnőttválogatottba, sőt augusztus közepén aláírta szerződését a spanyol harmadosztályban szereplő Aquimisia Laboratorios Zamorano csapatához. „Lényegében ez lesz az első profi évem, erre vártam kiskorom óta. Nagyon izgatott vagyok, és bizakodva tekintek előre, a legjobbakat várom ettől az évtől. Szeretném bebizonyítani, hogy ifjú korom ellenére megállom a helyemet a profi felnőttek mezőnyében is” ‒ mondja a 18 éves fiú.

M. Sz.utanpotlassport.hu Sokat fejlődött az utóbbi időben a Vasas Akadémia korábbi kosárlabdázója Somogyi Ádám. Az irányító az U18-as válogatott tagjaként nyáron részt vett a szkopjei B divíziós Európa-bajnokságon, jelenleg pedig felnőttválogatottal készül a világbajnoki selejtezőkre. Ráadásul augusztus közepén aláírta profi szerződését a sportági nagyhatalom Spanyolország harmadik ligájában szereplő Aquimisia Laboratorios Zamorano együttesével.M. Sz.utanpotlassport.hu Sokat fejlődött az utóbbi időben a Vasas Akadémia korábbi kosárlabdázója Somogyi Ádám. Az irányító az U18-as válogatott tagjaként nyáron részt vett a szkopjei B divíziós Európa-bajnokságon, jelenleg pedig felnőttválogatottal készül a világbajnoki selejtezőkre. Ráadásul augusztus közepén aláírta profi szerződését a sportági nagyhatalom Spanyolország harmadik ligájában szereplő Aquimisia Laboratorios Zamorano együttesével.

A szkopjei B divíziós Európa-bajnokságon szereplő U18-as válogatott húzóembere volt Somogyi Ádám Forrás: fiba.basketball
A szkopjei B divíziós Európa-bajnokságon szereplő U18-as válogatott húzóembere volt Somogyi Ádám Forrás: fiba.basketball

A szkopjei B divíziós Európa-bajnokságon szereplő U18-as válogatott húzóembere volt Somogyi Ádám  •  Forrás: fiba.basketball

„Gyakorlatilag beleszülettem a kosárlabdázásba, hiszen édesapám is ezt a sportágat űzte; korábban válogatott játékos volt, nővérem pedig NB I-es szinten játszott. Nem kellett túl sok idő, hogy rájöjjünk: az én sportom szintén ez lesz. Négyéves korom óta pattogtatom a labdát, első klubom a Csata DSE volt, majd a Keresztúri Sportegyesülethez szerződtem. Onnan kerültem a Vasashoz, ami az egyik legfontosabb állomása volt a pályafutásomnak” ‒ meséli Ádám. ‒ „Nem is tudom szavakba önteni, hogy mennyit köszönhetek a Vasasnak, nélkülük biztos nem tartanék itt, ahol most vagyok. Tízéves voltam, amikor odaigazoltam, kezdetben egy évvel idősebbek között játszottam. Az ott eltöltött idő alatt mindenkitől maximális támogatást kaptam, fontos állomása volt az életemnek.”

2016 szeptemberében nagy lehetőség állt Ádám előtt: a sevilla-i Real Betis szerette volna megszerezni a játékjogát. Az akkor 16 éves fiú számára pedig nem is volt kérdés, hogyan dönt.

„Amikor szüleim közölték velem, hogy megkerestek, szinte fel sem fogtam. Nagy álmom volt, hogy Spanyolországban kosárlabdázhassak, először pont emiatt volt nehéz elhinni, hogy valóra válhat. Amikor realizálódott bennem a dolog, nagyon izgatott lettem, és álltam elébe a kihívásnak, mindannak ellenére, hogy tudtam: biztosan nehéz lesz.”

Ádámnak egy álma vált valóra azzal, hogy Spanyolországban játszhat Forrás: fiba.basketball
Ádámnak egy álma vált valóra azzal, hogy Spanyolországban játszhat Forrás: fiba.basketball

Ádámnak nagy álma vált valóra azzal, hogy Spanyolországban játszhat  •  Forrás: fiba.basketball

Ádám a Sevillában töltött egy év után a spanyol fővárosba költözött, ahol a felnőtt ötödosztályban szereplő Torrelodones csapatával hároméves kontraktust írt alá. A madridi klub azonban a magyar fiú fejlődése érdekében közös megegyezéssel a következő évadra kölcsönadta őt a harmadosztályú Zamora gárdájának.

„Lényegében ez lesz az első profi évem, erre vártam kiskorom óta. Nagyon izgatott vagyok, és bizakodva tekintek előre, a legjobbakat várom ettől az évtől. Szeretném bebizonyítani, hogy ifjú korom ellenére megállom a helyemet a profi felnőttek mezőnyében is.”

Ádám szintlépése nem is meglepő, hiszen a nemrég véget ért szkopjei B divíziós Európa-bajnokságon a magyar válogatott húzóembere volt. Az egész torna mezőnyét tekintve a legjobb tízben végzett pontszerzésben, gólpasszokban és az összesített pontok alapján is. Mindemellett a magyar együttes legjobbja volt tripladobásban, büntetőzésben, szerzett labdákban és játszott percekben, illetve posztja ellenére a második legjobb lepattanószerzésben is.

Ragyogó évad és fényes jövő várhat a 18 éves fiúra…

További korosztályos híreink KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik