Kosárlabda: a leány U17-18-as válogatott bravúrjai

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.13. 18:28
Címkék
Létezik, hogy három hét alatt kétszer jut be világversenyen az elődöntőbe ugyanaz a csapat? Igen. Ezt vitte véghez az U17-es leány kosárlabda-válogatott. Azok után, hogy a minszki U17-es világbajnokságon negyedik lett az alakulat, vasárnap, az udinei U18-as Európa-bajnokságon − két lány kivételével − ugyanaz a gárda állt fel a dobogó harmadik fokára. A ritka bravúrról Völgyi Péter vezetőedző nyilatkozott honlapunknak.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huNehéz szavakat találni arra, amit a leány U17-es kosárlabda-válogatott véghez vitt az utóbbi három hétben. Lenyűgöző, elképesztő és hihetetlen. Leginkább ezeknek az elegyéhez hasonlítható.Krasznai Bence –utanpotlassport.huNehéz szavakat találni arra, amit a leány U17-es kosárlabda-válogatott véghez vitt az utóbbi három hétben. Lenyűgöző, elképesztő és hihetetlen. Leginkább ezeknek az elegyéhez hasonlítható.

Azok után, hogy hatalmas csatában negyedik helyen zárt a minszki korosztályos világbajnokságon, vasárnap, Udinében− két lány kivételével− ugyanaz az együttes szerzett bronzérmet az U18-as Európa-bajnokságon úgy, hogy a magyar gárda volt a legfiatalabb az egész mezőnyben.

Angyal Barbara az Európa-bajnokságon Forrás: FIBA
Angyal Barbara az Európa-bajnokságon Forrás: FIBA

Angyal Barbara az Európa-bajnokságon  •  Forrás: FIBA

Természetesen a csapat egységes munkája hozta meg leginkább ezt a kiemelkedő eredményt, ám ki kell emelnünk Angyal Barbara teljesítményét, aki 14.1 pontos átlagával a kontinensviadal pontkirálynője lett (7 meccsen 99 pontot dobott összesen), ezzel helyet kapott a torna All-Star ötösében is.

Mindenképpen meg kell említenünk Mányoky Rékát is, aki amellett, hogy a blokkok terén holtversenyben 21. lett (0.7), megnyerte a triplahatékonysági kategóriát: a 7 mérkőzés során 19 hármaskísérletéből 10 a helyére került, amivel a mezőnyben egyedül 50 százalék fölött végzett (52.6 százalék).

De ne szaladjunk ennyire előre...

„Ha valaki azt gondolta, hogy gyenge csoportba kerültünk, akkor azt hiszem, erős cáfolatot kapott” - vélekedett a vezetőedző, Völgyi Péter arról, hogy a B csoportból (Magyarország, Lettország, Németország és Szlovénia) a délnyugati szomszédainkon kívül mind a három alakulat bejutott a legjobb négy közé.

Már az első három forduló után is sejteni lehetett, hogy kiegyenlített ez a kvartett, a lettek ugyanis a magyarokat, a magyarok a németeket, a németek pedig a letteket győzte le. Magyarország végül másodikként jutott tovább a kieséses szakaszba.

Így lehet örülni az utolsó másodperces pontoknak az Európa-bajnoki bronzmeccsen Forrás: FIBA
Így lehet örülni az utolsó másodperces pontoknak az Európa-bajnoki bronzmeccsen Forrás: FIBA

Így lehet örülni az utolsó másodperces pontoknak az Európa-bajnoki bronzmeccsen  •  Forrás: FIBA

Varga Alízéknak először Horvátországgal kellett farkasszemet nézniük a nyolcaddöntőben, s− szoros végjáték után − 63−58-as sikerrel végül beverekedték magukat a nyolc közé, ahol óriási bravúrra volt szükségük ahhoz, hogy még tovább lépjenek, mivel az előzetesen az egyik legnagyobb esélyesnek kikiáltott francia csapatot kellett legyőzniük.

A magyar lányok már az első három percben tízpontos előnyre tettek szert, s nagyon szépen tartották meg ezt a különbséget egészen a végső sípszóig, ami után 69−61 állt az eredményjelzőn. Völgyi a meccs után azt mondta, hogy még a szakmai stábot is meglepték a fiatalok.

Létezik, hogy három hét alatt kétszer jut be világversenyen az elődöntőbe ugyanaz a csapat? Igen. Ezt vitték véghez a tavaly U16-os Eb- és EYOF-ezüstérmes magyar válogatott tagjai. Ekkor már tudni lehetett azt is, hogy kvalifikálta magát a gárda a 2019-es U19-es világbajnokságra.

No, de vizsgájuk meg egy kicsit jobban, mi is történt a legjobb négy között! A németek a letteknek vágtak vissza a csoportkörben elszenvedett vereségért, s nem is akárhogyan; 29 ponttal győzték le őket (66−37), ezzel beverekedték magukat a vasárnapi aranycsatába.

A magyar csapat öröme a bronzmeccs után Forrás: FIBA
A magyar csapat öröme a bronzmeccs után Forrás: FIBA

A magyar csapat öröme a bronzmeccs után  •  Forrás: FIBA

A mieink pedig Spanyolország ellen léptek pályára, s jól is kezdték a párharcot (a félidőben még tíz ponttal, 34−24-re vezettek), ám olyannyira elvesztették a fonalat a harmadik negyedben, hogy a záróetapra márötpontos hátránnyal (47−42) fordulhattak rá. Völgyi lányai végül 57−54-es végeredménnyel maradtak alul. Nem kell mondanunk, hatalmas szívvel küzdöttek az utolsó pillanatig.

Tehát kiderült, hogy a bronzéremért ismét Lettország lesz az ellenfél, ezzel esély nyílt visszavágni a csoportkörben elszenvedett 12 pontos vereségért is. A magyar fiatalokat valószínűleg az is motiválta, hogy a minszki U17-es világbajnokságon nagyon kevésen múlt, hogy nem állhattak fel a dobogóra, hiszen Ausztráliától 57−51-re kaptak ki.

A lányok - szokásukhoz híven - remekül kezdték a találkozót, a félidőben 34−23-ra vezettek, a végjátékban viszont felborult a védekezésük. Habár a lettek legjobb játékosát, az All-Star ötösbe is beválasztottAleksa Gulbét semlegesíteni tudták, volt aki átvegye a szerepét: Ozola folyamatosan szórta a pontokat, s hozta vissza a csapata reményeit. Végül mégis valóra vált az álom: a magyar U18-as leányválogatott 58−56-ra legyőzte Lettországot, ezzel harmadik lett az Európa-bajnokságon.

Völgyi így értékelt az olaszországi megméretést követően:

Völgyi Péter Forrás: FIBA
Völgyi Péter Forrás: FIBA

Völgyi Péter  •  Forrás: FIBA

„Sokkal kiegyenlítettebb volt a mezőny, mint a világbajnokságon. A legjobb nyolc közül bármelyik alakulat odaérhetett volna a dobogóra. Habár volt esélyünk nyerni a spanyolok elleni elődöntőben, mégis azt tudom mondani, hogy a maximumot hoztuk ki a tornából. Végtelenül boldog és büszke vagyok. Ez a néhány hét rendkívül hasznos volt mindenkinek, de legfőképpen a lányoknak. Rávilágított arra, mi az, amiben fejlődniük kell, s mi az, amiben igazán jók. Arra is, hol is tartanak a nemzetközi mezőnyhöz képest. Pótolhatatlan emlékekkel és tapasztalattal gazdagodott mindenki.”

Az Európa-bajnokságot végül Németország nyerte. A döntőben 67−54-re bizonyult jobbnak Spanyolországnál, tehát a magyar csapat volt az egyetlen, amely le tudta győzni a későbbi győztest a kontinensbajnokságon.

LEÁNY U18-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, UDINE
A magyar csapat mérkőzései
Csoportkör, 1. forduló. Magyarország−Szlovénia 67−42
Csoportkör, 2. forduló. Magyarország−Németország 64−53
Csoportkör, 3. forduló. Lettország−Magyarország 71−59
Nyolcaddöntő. Magyarország−Horvátország 63−58
Negyeddöntő. Magyarország−Franciaország 69−61
Elődöntő. Spanyolország−Magyarország 57−54
Bronzmérkőzés. 58−56
Az első öt helyezett válogatott
1. Németország, 2. Spanyolország, 3. MAGYARORSZÁG, 4. Lettország, 5. Belgium

Amit eddig az Európa-bajnokságról írtunk
Vb után Eb
Huszonötöt vertek Szlovákiára
Kettőből kettő
Kijött a fáradtság
Ismét a négy között!
Az álom folytatódik
Karnyújtásnyira a bronzérem
Magyarország bronzérmes!

További korosztályos híreinkKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik