UP-info„Az országos bajnoki nyolcas döntőn bármi megtörténhet” − hangzik el az összes kosárlabdaedző szájából ez a mondat általában a megméretések előtt. Ha valaki csak egy pillanatra is azt gondolta volna, hogy ez közhely, akkor most jól figyeljen!

A Kosárlabda Akadémia Pécs együttese lett a fiú kadétbajnok Forrás: ratgeberakademia.hu

A Kosárlabda Akadémia Pécs együttese lett a fiú kadétbajnok  •  Forrás: ratgeberakademia.hu

A Kosárlabda Akadémia Pécs csapata az alsóházon menetelt végig a rájátszásban, majd a keresztbejátszáson át vezetett az útja a soproni Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnokban rendezett fiú kadétbajnoki fináléig.

Meglepetésnek volt mondható, de az A csoport második helyezettjeként az elődöntőben léphetett pályára Jemc Branislav gárdája, amely 87−81-re felülmúlta a későbbi bronzérmes Zsíros Akadémia Kőbánya együttesét. Ezzel a sikerrel pedig már az aranyért küzdhettek meg a pécsi fiúk a Vasas Akadémia ellen.

Talán túlzás lett volna az első negyed végén kijelenteni, hogy a pécsiek már el is döntötték a trófea sorsát, ám az biztos volt, hogy óriási lépést tettek felé, hiszen 22−8-ra vezettek.

Kazy Balázs és Bánfi Balázs kiváló teljesítményének köszönhetően a félidőig előnyük tovább gyarapodott (44−22).

Bár a harmadik tíz percben a pasarétiek megkezdték a felzárkózást (21−17), és a záróetapban is folytatták (22−17), ez is kevés volt, hogy igazán megszorongassák a baranyaiakat (78−67).

A Kosárlabda Akadémia Pécs játékosai tehát kadét országos bajnoki címet ünnepelhetnek Sopronban!

FIÚ KADÉTBAJNOKI ORSZÁGOS NYOLCAS DÖNTŐ, SOPRON
A döntő eredménye
Kosárlabda Akadémia Pécs−Vasas Akadémia 78−67 (22−8, 22−16, 17−21, 17−22)
A bajnokság végeredménye
1. Kosárlabda Akadémia Pécs, 2. Vasas Akadémia, 3. Zsíros Akadémia Kőbánya, 4. MAFC, 5. Debreceni KA, 6. Szolnoki Sportcentrum, 7. Kaposvári KK, 8. Soproni Sportiskola KA

Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport