Kosárlabda: a 16 éves pasaréti irányító érmet remél az Eb-ről, vb-ről

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.10. 11:45
Címkék
„Biztos vagyok benne, hogy a Vasas a következő évadban a legjobb nyolcban végez”– állítja magabiztosan a pasaréti felnőtt női kosárlabdacsapat 16 éves irányítója, Dombai Réka, aki a női NB I A-csoport alapszakaszának egyik legerősebb pontszerzője volt a mostani idényben, és aki vélhetően két korosztályos világversenyen is részt vesz a nyáron.

M. Sz.utanpotlassport.hu A javarészt utánpótláskorú kosárlabdázókból álló Vasas Akadémia női felnőttcsapata az NB I A-csoportjának egyik legüdébb színfoltja volt a 2018/19-es versenykiírásban, még akkor is, ha az együttes lecsúszott a rájátszásról, és a kilencedik pozícióban végzett. A csapat motorját, a mindössze 16 esztendős Dombai Rékát kérdeztük a benyomásairól, illetve a saját céljairól.M. Sz.utanpotlassport.hu A javarészt utánpótláskorú kosárlabdázókból álló Vasas Akadémia női felnőttcsapata az NB I A-csoportjának egyik legüdébb színfoltja volt a 2018/19-es versenykiírásban, még akkor is, ha az együttes lecsúszott a rájátszásról, és a kilencedik pozícióban végzett. A csapat motorját, a mindössze 16 esztendős Dombai Rékát kérdeztük a benyomásairól, illetve a saját céljairól.

Dombai Réka (pirosban) a BEAC elleni mérkőzésen Forrás: MKOSZ
Dombai Réka (pirosban) a BEAC elleni mérkőzésen Forrás: MKOSZ

Dombai Réka (pirosban) a BEAC elleni mérkőzésen  •  Forrás: MKOSZ

– Sokáig úgy tűnt, hogy a legjobb nyolc között zártok az alapszakaszban, s így bejuttok a rájátszásba. Az utolsó meccsen azonban nem sikerült legyőzni az újbudaiakat, így a ceglédiekfolytathatják a legjobbak között. Mennyire voltál csalódott?

– Eléggé… De ebből is rengeteget tanultam, ahogyan az egész csapat. Sokat készültünk a BEAC elleni zárófordulós mérkőzésre, és azt gondolom, ez látszódott is a teljesítményen. Sajnos a hosszabbításban nem sikerültek azok a figurák, amiket megbeszéltünk, és négy ponttal alulmaradtunk.

– Összességében hogyan értékeled a csapat idei szereplését, hiszen tudjuk, hogy rendkívül fiatal keretről van szó?

– Azt gondolom, az induláshoz képest nagyonsokat fejlődtünk az idény során. Az egyéni teljesítmények is rengeteget javultak mérkőzésről mérkőzésre. Ezt tökéletes tükrözi, hogy a nagycsapatok ellen is képesek voltunk szoros párharcokat játszani. Kiemelném a Sopron elleni találkozónkat, amikor mindössze hat ponttal kaptunk ki, és a Csata elleni idegenbeli diadalunkat.

– Hogy érzed, az utóbbi egy évben fejlődtél a legtöbbet?

– Szerintem igen, de ebbe még nem gondoltam bele. Igyekszem mindig úgy edzeni, hogy a fejlődésem töretlen legyen. Ehhez pedig sok segítséget kapok az edzőimtől.

– Nemrég jelentették be, hogy a vezetőedzőtök, Földi Attila marad a csapatnál, és továbbra is ő irányít benneteket. Örültél a hírnek?

– Attilát már két éve ismerem. Remek szakembernek tartom, jól tudunk együtt dolgozni, sok motivációt ad nekünk. Boldog vagyok, hogy marad a Vasasnál, és folytatni tudjuk vele a megkezdett munkát. Biztos vagyok benne, hogy a Vasas a következő évadban a legjobb nyolcban végez.

– Hamarosan itt a nyár, és megkezdődik a válogatottak idénye. Milyen világversenyeken veszel részt vélhetően?

– Valószínűleg ott leszek az U18-as Európa-bajnokságon és az U19-es világbajnokságon is. Mindkét világeseményen szeretnék dobogós helyezést elérni, amit remélem meg is tudunk valósítani.

– Mit vársz a közeljövőtől?

– Tudom, hogy még sokat kell tanulnom, és igyekszem a nekem adott játékperceket a legjobb tudásom szerint kihasználni. Még nagyon fiatal vagyok, így az elsődleges célom, hogy a korosztályos válogatottak tagjaként maximális teljesítményt nyújtsak. Aztán persze remélem, hogy egyszer esélyt kapok a felnőtt nemzeti csapatban is.

További korosztályos híreink KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik