Kick-box: hétfőn kezdődik az utánpótlás Eb Győrött

Vágólapra másolva!
2019.08.25. 12:49
Címkék
Hétfőtől szombatig sok ezernyi ütés és rúgás záporozik majd a győri Audi Arénában, ahol a jövő héten rendezik meg a kick-box utánpótlásának idei Európa-bajnokságát. Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke honlapunknak azt emelte ki, hogy a sportág eddigi legnagyobb korosztályos kontinensviadala következik.

Felnőtt világbajnokságnak adott már otthont Magyarország kick-boxban, ezúttal először gazdája viszont utánpótlás Eb-nek. A valamikor sportkaraténak is nevezett, amerikai eredetű harcművészeti ág mostani seregszemléje a 7 évesektől a 18 esztendősökig minden korosztályt átfog, valamennyi szabályrendszerben megmérethetik magukat lányok és fiúk egyaránt, s a küzdelem mellett formagyakorlatban is osztanak Eb-érmeket.Felnőtt világbajnokságnak adott már otthont Magyarország kick-boxban, ezúttal először gazdája viszont utánpótlás Eb-nek. A valamikor sportkaraténak is nevezett, amerikai eredetű harcművészeti ág mostani seregszemléje a 7 évesektől a 18 esztendősökig minden korosztályt átfog, valamennyi szabályrendszerben megmérethetik magukat lányok és fiúk egyaránt, s a küzdelem mellett formagyakorlatban is osztanak Eb-érmeket.

Nagy reményeket fűzhetünk a mieink Eb-szerepléséhez Forrás: kick-boksz.hu
Nagy reményeket fűzhetünk a mieink Eb-szerepléséhez Forrás: kick-boksz.hu

Nagy reményeket fűzhetünk a mieink Eb-szerepléséhez  •  Forrás: kick-boksz.hu

A kontinensviadalon részvételi csúcsot jelentően 38 ország 1578 versenyzője indul, közte 180 magyar – hívta fel a figyelmet Galambos Péter, a honi kick-box szövetség elnöke, aki azonban nem kívánt a számok mellett leragadni, sem jósolgatásba bocsátkozni, hogy hány arany maradhat itthon. Ehelyett jóval fontosabb szempontként beszélt arról a reményéről, hogy minden szempontból rendben zajlik le a győri Európa-bajnokság.

„Nagyon szeretném, ha az egész rendezvény minden különösebb probléma meg sérülés nélkül, zökkenőmentesen menne le, s véletlenül sem érne baj senkit” – szögezte le a szövetség első embere, aki hangsúlyozta azt is, hogy a magyar kick-boxban az utánpótlás kiemelten kezelt ügy.

„Ha nincs utánpótlás, pár év múlva meghalnánk, ezért is fontos, hogy legyen ilyen megméretés, mint ez az Eb. Általában a felnőttversenyzők sem teremnek csak úgy, hanem szépen kinevelődnek, s például az ilyen viadalok kellenek hozzá, hogy fiataljaink edződjenek, rutint szerezzenek” – magyarázta.

Az elnök szerint a magyarországi utánpótlás Európa-bajnokság annak fényében még inkább fontos, hogy tavaly november végén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerte sportágukat, s ezzel a kick-box az olimpiai család tagjává vált.

„Még nem vagyunk az olimpia műsorán, sem a játékokra meghívott sportág, de reménykedünk, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpián már ott lehetünk, s vélhetően a mostani győri Eb-n már itt is van az a kisgyerek, aki kilenc év múlva képviselheti a magyar színeket” – jelentette ki Galambos Péter.

A szakvezető nem tippelt ugyan a várható magyar eredményekre, de nem kérdés, hogy sikeres Eb-t fognak zárni a mieink hazai környezetben. Ez egyfelől azt jelenti, hogy válogatottunk ott lesz az első háromban a nemzetek éremversenyében, másfelől pedig, hogy talán még le is körözi a gárda az eddigi korosztályos csúcsot. Pusztán támpontul: a 2017-es szkopjei utánpótlás Európa-bajnokságon – minden idők legjobb teljesítményét produkálva – 20 aranyat, 22 ezüstöt és 30 bronzot szereztek a magyar fiatalok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik