B. V. – utanpotlassport.huEdzőtábor után, nemzetközi felkészülési torna előtt áll a debreceni, U20-as kézilabda-világbajnokságra készülő női juniorválogatott. Golovin Vlagyimir együttese ráadásul a vb helyszínén, a Főnix Csarnokban „tréningezhet” csütörtöktől szombatig bő két héttel a rajt előtt.

A juniorválogatott a vb helyszínén, Debrecenben hangol az év legfontosabb megméretésére Forrás: MKSZ

A juniorválogatott a vb helyszínén, Debrecenben hangol az év legfontosabb megméretésére  •  Forrás: MKSZ

És nem csak a körülmények, hanem az ellenfelek erőssége is rendben lesz. Ugyanis a holland és az ukrán válogatott mellett a tavaly a korosztályban Eb-győztes franciák is a Hajdúságba utaznak.

A mieink az első mérkőzésen az ukránokkal, pénteken a hollandokkal, zárásként pedig a franciákkal találkoznak. A válogatott bő keretét jelenleg tizennyolc játékos alkotja, köztük négy váci, három ferencvárosi és három debreceni fiatal is.

A háromnapos torna fontos állomása lehet a felkészülésnek, amely a jövő héten, Siófokon a szlovénok elleni dupla mérkőzéssel folytatódik. A világbajnokság nyitómeccsét is a magyar csapat játssza, július 1-jén a brazilok korosztályos együttese ellen.

NŐI U20-AS NÉGY NEMZET-TORNA, DEBRECEN
Június 14., csütörtök:
17:30.: Magyarország–Ukrajna
20.: Franciaország–Hollandia
Június 15., péntek:
17.30.: Magyarország Hollandia
20.: Ukrajna–Franciaország
Június 16., szombat:
10.: Ukrajna–Hollandia
12.30.: Magyarország–Franciaország

A NŐI JUNIORVÁLOGATOTT KERETE A NÉGY NEMZET-TORNÁN:
Kapusok: Binó Boglárka (Győri ETO), Hlogyik Petra (MTK Budapest), SUBA Sára (Vác)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (FTC), Kuti Bettina (MTK Budapest)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (Dunaújvárosi KKA), Pénzes Laura (DVSC)
Irányítók: Lakatos Rita (Vác), Román Dorina (DVSC), Szabó Kitti (NEKA)
Beállók: Giricz Laura (Békéscsaba), Pásztor Noémi (Budaörs), Tóvizi Petra (DVSC)
Balátlövők: Hornyák Bernadett (Vác), Horváth Laura (NEKA), Kácsor Gréta (Vác)
Balszélsők: Fodor Csenge (Győri ETO), Márton Gréta (FTC)

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport