Kézilabda: helytálltak a felnőttek között a NEKA ifjúsági korú lányai

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.23. 15:23
Címkék
Parádés évet zárt a Nemzeti Kézilabda Akadémia ifjúsági csapata a felnőtt NB I/B Nyugati csoportjában. A balatonboglári utánpótlás-együttes a második helyen zárt nem sokkal lemaradva az élvonalba jutó Mosonmagyaróvár mögött. A várakozásokat felülmúló szezonról az alakulat két edzőjét, Bohus Beát és Hajdu Jánost kérdeztük.

Bruckner Vince – utanpotlassport.huMinden várakozást felülmúlt a NEKA ifjúsági csapatának szereplése az NB I/B Nyugati csoportjában. A felnőttligában kizárólag utánpótláskorúakkal induló társaság a második helyen zárt a bajnokságban, s még az első helyezett, feljutó Mosonmagyaróvártól sem sokkal maradt el.Bruckner Vince – utanpotlassport.huMinden várakozást felülmúlt a NEKA ifjúsági csapatának szereplése az NB I/B Nyugati csoportjában. A felnőttligában kizárólag utánpótláskorúakkal induló társaság a második helyen zárt a bajnokságban, s még az első helyezett, feljutó Mosonmagyaróvártól sem sokkal maradt el.

A NEKA ificsapata a második helyen zárt a felnőtt NB I/B Nyugati csoportjában Forrás: NEKA
A NEKA ificsapata a második helyen zárt a felnőtt NB I/B Nyugati csoportjában Forrás: NEKA

A NEKA ificsapata a második helyen zárt a felnőtt NB I/B Nyugati csoportjában  •  Forrás: NEKA

Az együttest a Bohus Bea-Hajdu János edzőpáros irányította a kapusok trénerével, Bartalos Bélával kiegészülve. Természetesen a szakvezetők is maximálisan elégedettek az elért eredménnyel, sőt még őket is meglepte az ezüstérmes szereplés.

„Egyértelműen várakozáson felül szerepelt ez a kis középiskolás társaság – kezdte Bohus. A szezon előtt egyáltalán nem számítottunk hasonló helyezésre, a hatodik-nyolcadik hely elérés volt az alapvető cél, hogy biztosan ne essünk ki. Meg persze az, hogy komoly erőpróbának tegyük ki a lányokat, aminek köszönhetően a későbbiekben helyt tudjanak állni a felnőttmezőnyben. A munkában hiszünk, és látszik, hogy amit elvégeztünk, kifizetődött.”

A korábbi férfi és női válogatott szövetségi kapitány, Hajdu Jánost arról kérdeztük, minek köszönhetően múlta felül ilyen szinten a várakozásokat a fiatal együttes.

„Már tavaly is nagyon jó csapatunk volt, s bár kiment egy nagyon erős korosztály, – közülük Fodor Csenge BL-győztes is lett – ismét jó évet zártunk. Azt gondolom, az akadémián kiemelkedően jó volt a mentalitás, gyors, dinamikus, robbanékony kézilabdát játszott a csapat. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amit Győrben csinálnak Groottal és Oftedallal. Nincsenek nagy lövőink, mégis eredményesek voltunk. Ezen kívül pedig védekezésben borzasztó agresszívak vagyunk, edzéseken is csúsznak-másznak, vetődnek a játékosok.”

A csapat ugyanebben az összeállításban játszotta végig az ifibajnokságot, sőt még a szigetszentmiklósi négyes döntő hátravan. A kettős terhelés viszont egyáltalán nem jelentett hátrányt, sőt éppen ideális volt, mert mindenki elég játéklehetőséget kapott.

„Tizenhat alapember játszotta végig az évet, igyekeztünk súlyozni a mérkőzéseket – mondta Bohus. Előfordult, hogy az ifjúsági meccsek a felnőttbajnokikra felkészülést szolgálták. És persze, a lányok későbbi pályafutása is szem előtt volt. A legfontosabb feladatunk, hogy felkészítsük a játékosainkat a felnőttévekre, hogy jó alapot kapjanak, és későbbi klubjukban élvonalbeli játékossá váljanak.”

A csapatból egyébként többen már jövőre NB I-es klubban folytathajták. Például Horváth Laura Budaörsön, Szabó Kitti Vácon játszik a következő évadban. Hajdu szerint ez nagy siker a Nemzeti Kézilabda Akadémiának.

„Óriási öröm látni, ha a tőlünk kikerülő fiatal játékosok később el tudnak helyezkedni az NB I-ben. A jó eredmény is sokat számít, de hogy a magyar kézilabdának ígéretes játékosokat adjunk, az még fontosabb. Az idén is többen kerülnek az élvonalba, de azt gondolom, lehetnének többen is. Még mindig sok olyan NB I-es klub van, amely inkább a közepes külföldi játékosokat részesíti előnyben a fiatal magyar tehetségekkel szemben.”

Egyéb korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik